A Vajdaság második legnépesebb városa Újvidék után, lakosainak száma 99.981, a környező településekkel együtt megközelíti a 150.000 főt. Szabadka község, Topolya és Kishegyes községekkel együtt az Észak-bácskai körzetet alkotja, melynek adminisztratív központja is egyben.
A város a vajdasági magyarok, a horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja, valamint számos nemzetiségi nyelvű oktatást is folytató közép- és felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkezik.
Története
Írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik "Zabotka" vagy "Zabadka" néven. 3000 éves régészeti leletek alapján bizonyított, hogy korábban is éltek emberek a település környékén. A település fejlődésének záloga az, hogy földrajzi helyzete miatt Ázsia és Európa közötti kereskedelem útvonalai haladnak erre. A térségben gyakori népmozgások eredményeképpen szerbek, magyarok, németek, szlovákok, horvátok, bunyevácok, görögök, törökök, zsidók, örmények, cigányok és még számos más nemzetek fordulnak meg és adnak uralkodót, tulajdonost és számtalan kiemelkedő képességű szabadkait a világnak.Területe a török idők előtt a Hunyadiak kezén volt. A települést Mátyás király 1464-ben Dengelei Pongrácz János erdélyi vajdának adományozza, aki 1470-ben várat építtetett. A mohácsi csatát (1526) követő zűrzavaros időszakban Jovan Nenad (magyarosan Cserni Jován) kiáltotta ki magát a környék cárává, (fekete cárként is emlegetik) és ez lett a délvidéki felkelés központja, amely rövid idő után megszűnik. Történelmi szempontból ez csak annyiban bizonyul jelentősnek, hogy szerb források előszeretettel hivatkoznak rá, és a város főterén szobrot állítottak "legendás" alakjának.
1542-ben a törökök elfoglalták a várost, és majd csak 1686-ban, tehát mintegy százötven év múltán szabadul fel. E hosszú háborús évek alatt alig maradt magyar népesség a vidéken.
A török kiűzése után Habsburg vezénylettel megindult az újratelepítés. Először főleg katolikus vallású délszláv népesség érkezett a rigómezei csata óta délről folyamatosan felhúzódó ortodox lakosság mellé. Magyar források mindkettő népcsoport esetében gyakran csak "rácok"-ról beszélnek, azzal, hogy az egyik népcsoport tagjait "katolikus rác"-nak, míg a másik etnikumot "óhítű", azaz "ortodox rác"-nak hívják. Nem nehéz felismerni, hogy ezek a "rác"-ok a város jelenlegi horvát és bunyevác (katolikus), illetve szerb (ortodox) lakosságának az elődei. A katolikus anyakönyvi kivonatok gyakran dalmátokat emlegetnek, ami sokat elárul arról, hogy Szabadka katolikus délszláv népessége melyik vidékről származhatott el. Mai napig sem egységes a vajdasági katolikus délszlávok hivatalos elnevezése. A Szerbiai hivatalos álláspont külön nemzetiségnek tünteti fel a magukat elsősorban bunyevácnak vallókat, míg horvát nacionalista nézetek egyértelműen nemzetük részéhez tartozónak tekintik őket.
A szabadkai Szent István tér 1914 körül
Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. A városi tanács megszervezi több környező puszta benépesítését, amelyek a török idők alatt néptelenedtek el. Magába a városba ekkor már nem volt szervezett telepítés, de ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a bunyevácok a szerbek és horvátok többségétől eltérően együtt harcoltak a magyarokkal és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott.
A város kiegyezés kori (1867.) dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar millenniumra (1896.) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos jár Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést mint ezekben a "boldog békeidők"-ben. Ekkor nyeri el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.
Az erőteljes fejlődést a város lakosságának gyarapodása is jól tükrözi. Amikor Szabadkát 1920. június 4-én hivatalosan is elszakították a történelmi Magyarországtól és az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, az egész Kárpát-medence egyik legnépesebb településének számított, ahol a jelentős horvát, illetve bunyevác és szerb lakosság mellett a magyarok abszolút többséget alkottak. Az újonnan létrehívott délszláv királyság legnagyobb városa nem Belgrád, és nem Zágráb volt, hanem Szabadka. Jugoszlávia felbomlása után 1941 és 1944 között Szabadka ismét Magyarországhoz kerül. Az 1942-es délvidéki razzia idején 180 szerb esett áldozatul a magyaroknak, 1944 végén pedig a visszatérő szerbek mintegy 7000 magyart gyilkoltak le. A Törött szárnyú turulmadár emlékműve a Zentai úti temetőben a megtorlás áldozatainak állít emléket.
Népesség
Szabadka városban a magyarok relatív többséget alkotnak.A Szabadkát körülvevő szűkebb agglomerációba egy kisváros (Palics) és 17 kisebb település tartozik. Az agglomeráció lakossága összesen 148.401 főt tesz ki (2002). A magyar nemzetiségűek relatív többségben vannak (57.092, 38,5%), míg a szerbek a lakosság 24,1%-át alkotják (35.826 fő). Számosabb népcsoportot jelentenek még a horvátok (16.688 - 11,2%), illetve bunyevácok (16.454 - 11,1%). Szabadka város lakószámának változását mutatja a grafikon, melyen jól látható, hogy stagnáló állapotban van a város ezen a téren.
Vallás
A szabadkaiak túlnyomó többsége, mintegy 70%-a, római katolikus. A város a Szabadkai Egyházmegye székhelye. Összesen 8 katolikus plébániatemplom, több kápolna és egy ferences templom és rendház, 2 szerb ortodox, egy evangélikus és egy református templom található a városban. Szentkút (szerbül és horvátul Bunarić) népszerű kegyhely a város délkeleti határában.
A szabadkai községben a 2002. évi népszámlálás adatai alapján a vallási felekezethez tartozók aránya az alábbi:
- Római katolikus = 93,521 (63.02%)
- Szerb ortodox = 38,523 (25.96%)
- Protestáns = 2,794 (1.88%)
Látnivalók
Szabadka legreprezentatívabb épülete a méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő, szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján Nagy Ferenc és Kladek Lukács vállalkozók helybeli cége épített fel mindössze két év alatt (1908-1910). Ugyanezen építészek tervezték a szabadkai zsinagógát is, szintén magyar szecessziós stílusban.
Szabadság tér és a Korzó, valamint a színház korinthoszi oszlopsora
Az egyházi épületek közül, építészeti szempontból, a legjelentősebb a Ferences rend temploma, más néven Barátok temploma, különösen pedig a rendház, amelyet a régi szabadkai vár maradványaiból alakítottak ki (1723.). A katolikus székesegyház barokk stílusban épült (1797.), és erősen emlékeztet a Kalocsai Érsekség bazilikájára, amelyhez adminisztratívan akkoriban tartozott. A Sándor városrészben épült szerb ortodox templomban az ikonosztáz az ortodox barokk festészet ritka példánya.
Szabadka központját a századforduló remek épületein kívül két viszonylag új szökőkút teszi még hangulatosabbá, amelyeket – csakúgy mint a városházát és a Reichl-palotát – stílusosan Zsolnay kerámiával fedtek (lásd: Zsolnay Vilmos), és amelyeknek formavilága szintén a magyar szecesszióra emlékeztet.
Közlekedés
Szabadka közúton, és vasúton is könnyen megközelíthető csomópont, Szerbia számára „Európa kapuja”. Repülőtérrel is rendelkezik, melyet elsősorban Szárits János kései utódjai jellemzően sport célokra használnak.Tömegközlekedés
1897-ben döcögött végig a város utcáján villamos Az első busz 1927-ben szállította az utasokat. Napjainkra a modern közlekedésnek megfelelően, a tömegközlekedési közvállalat legmodernebb buszokkal rendelkezik. A tömegközlekedés jubileumi 110. évében 2007-ben hét új autóbusszal is gyarapodott a Subotica-Trans járműparkja.Vasút
Magyarországról a 136-os vagy a 150-es vonalon érhető el. A városból Belgrád felé is megy vonal. Régen vasúti kapcsolata volt a Szabadka–Baja-vasútvonal segítségével Bácsalmás-Baja felé, ma a sínek fel vannak szedve a határon.Híres szabadkaiak
- Arnold György (1771-1848), zeneszerző, egyházi karnagy, a nevéhez fűződik az első hangverseny bemutatása a városban.
- Ács Károly költő, műfordító
- Sava Babić, szerb fordító, több kortárs és klasszikus magyar művet fordított szerb nyelvre
- Bártfay József ügyvéd, író
- Csáth Géza (1887-1919), író, zeneesztéta, orvos
- Cseszneky Gyula gróf, költő, macedón nagyvajda
- Duranci Béla író, művészettörténész
- Dévavári Zoltán (1928-2007),író, irodalomtörténész, újságíró
- Gyelmis-Lukács János (1899-1979) festőművész
- Kasza József politikus
- Danilo Kiš (1935-1989), a szerb nyelvű irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja; több magyar művet fordított szerb nyelvre.
- Illés Zoltán (1961- ) magyarországi parlamenti képviselő
- Komlós Juci (1919- ) színművész
- Kosztolányi Dezső (1885-1936), író, újságíró, esztéta
- Kuzsinszky Bálint (1864–1938) régész, ókortörténész, az MTA tagja
- Lányi Ernő (1861-1923), karnagy, zeneszerző
- Lányi Sarolta költő, műfordító
- Lékó Péter (1979- ), minden idők egyik legnagyobb magyar sakkozója
- Sylvester Levay (1945- ) zeneszerző
- Lengyel Pál Hugó nyomdász, újságíró, az eszperantó nyelvű lapkiadás úttörője
- Lévay Endre (Szabadka, 1911. november 22. – Szabadka, 1985. október 29.):író, szerkesztő.
- Loósz István (1868-1920) filológus,tanár
- Munk Artúr (1886-1955) író,orvos
- Paskó Csaba (1975- ), egyházzenész,tanár
- Pataki László (1916–1999), ismert színész és rendező, a szabadkai Népszínház tagja
- Radulovics Bojana válogatott kézilabdázónő
- Raichle J. Ferenc (1869 Apatin-1960 Budapest) építész, műgyűjtő, üzletember
- Suták József piarista szerzetes, matematikus, egyetemi tanár.
- Szárits János sportoló, repülőgép-építő, a „magyar ősrepülő”
- Szekeres László (1931-1997) régész, politikus
- Székely Tibor (1912-1988), ismert utazó és felfedező, eszperantista, író
- Tomislav Sivić futballedző, 2007/08 NB-II keleti csoport bajnokának Kecskeméti TE az edzője
- Franjo Vujkov (1942-) horvát politikus
- Vukovics Géza (1928-2007), publicista, esszéíró, műfordító
