Labdarúgás

A labdarúgás (angol eredetű szóval football, közhasználatú becenevén foci) egy labdajáték, amit a pályán két, egyenként 11 labdarúgóból álló csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a labdát az ellenfél kapujába juttassák, és így minél több gólt szerezzenek.
A játékot főleg lábbal játszák, de a játékos minden testrészét használhatja a labda irányítására, kivéve a két karját. Ez alól csak a kapusok kivételek, akiknek a tizenhatos vonalon belül nincs tiltott testrésze, azon kívül viszont ők is rendes mezőnyjátékosok.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felmérése szerint a játékot világszerte több mint 240 millió ember játssza rendszeresen több mint 200 országban. Hétvégenként több millió néző követi nyomon kedvenc csapatának játékát a helyszínen vagy televízión keresztül.
Az egyszerű szabályok és a minimális sportszerigény kétségtelenül hozzájárult a játék elterjedéséhez.
Európa, Latin-Amerika, valamint egyre inkább Afrika, illetve Ázsia lakosainak életében fontos szerepet játszik ez a játék, néhol rajonganak a játékosok és helyi csapatok iránt.
Gyakran mondják, hogy ez a világ legnépszerűbb csapatsportja.

Története 

A térkép a labdarúgás népszerűségét mutatja a világon. Azok az országok, amelyekben a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, zölddel, amíg azok az országok, ahol a labdarúgás kevésbé népszerű, pirossal vannak jelölve. A zöld és piros különböző árnyalatai az 1,000 lakosra jutó játékosok számát mutatja, egy 2006-os felmérés alapján.

A labda rúgásával kapcsolatos játékokat a történelem során számos országban játszották. A FIFA szerint "nagyon kezdetleges volt a játéknak az a szakasza, amit Kínában gyakoroltak az i. e. 2. és az i. e. 3. évezredben (a játék neve cuju volt)". Kínában, az egész nép körében elterjedt kultikus jellegű labdajáték a tsu-küh (rúgni-labda) volt. Közép-Mexikóban az olmékok a tlacstli labdajátékot művelték egy tömör kaucsuklabdával. Az Ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók hóditó útjukra magukkal vitték a szőrrel bélelt felfújt hólyagot, a bőrlabdát. A labdajátékok számos variációját játszották a középkori Európában, melynek különböző területein a szabályok nagymértékben eltérőek voltak. 1400 körül Firenzében a calció labdajátékot játszották előírt szabályok mellett, rögzített méretű játéktéren.
A modern szabályok alapjait a 19. század közepén akkor fektették le, amikor különválasztották a rögbit és a futballt.
A Cambridge-i Szabályokat 1848-ban foglalták írásba a Cambridge-i Egyetemen, ahol részletesen kidolgozták a későbbi rendszert. A Cambridge-i Szabályokat a Trinity Collegeban írták le, ahol találkozott egymással az Eton, a Harrow, a Rugby, a Winchester és a Shrewsbury iskola képviselője. Ez nem volt általánosan elfogadott. Az 1850-es évek alatt sok klub nem állt kapcsolatban az iskolákkal és egyetemekkel, így különféle formáit játszották a labdarúgásnak. Közülük néhány saját szabályzattal bukkant fel, a legnevezetesebb a Sheffield Football Club, melyet korábbi középiskolai tanulók alapítottak 1855 októberében. 1862-ben John Charles Thring a Uppingham Schoolból megalkotta a befolyásos szabálykönyvet.
Ezek a folyamatos próbálkozások hozzájárultak a The Football Association (The FA vagy Angol Labdarúgó-szövetség) 1863-as létrehozásához, amelynek az első gyűlése 1863. október 26. reggelén volt a Freemason's Tavern-en a Great Queen Streeten, Londonban.
Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Borard-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára. Nem tartozik a FIFA alárendeltségébe.
A Fédération Internationale de Football Association (FIFA), a labdarúgás nemzetközi vezető szervezete hat alapító tag közreműködésével 1904-ben alakult Párizsban, és kijelentették, hogy ragaszkodni fognak az egyesületi labdarúgás szabályaihoz, a Laws of the Game-hez. A játék iránti népszerűség nemzetközi növekedése lehetővé tette 1913-ban a FIFA tagjainak belépését az International Football Association Boardba. A testületben jelenleg a négy brit szövetség alapítójának egy-egy szavazata mellett, a FIFA két képviselőjének négy szavazata van a döntések meghozatalánál.
Napjainkban a labdarúgást az egész világon amatőr- és hivatásos szinten űzik. Az emberek milliói mennek ki a stadionokba, hogy figyelemmel kísérjék a kedvenc csapatukat, miközben milliárdok nézik a mérkőzéseket a televízión keresztül. A FIFA 2001-es felmérése szerint több mint 200 országból körülbelül 240 millió ember rendszeresen futballozik Az egyszerű szabályok és minimális felszerelésigény kétségkívül elősegíti a terjedését és a népszerűségének növekedését.
A világ számos részén szenvedélyeket idéz elő, és fontos szerepet játszik a szurkolók, a helyi közösségek és az egész nemzet életében; ezért gyakran állítják róla, hogy ez a világ legnépszerűbb sportja. Az ESPN bejelentette, hogy az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott elősegítette a fegyverszünet rögzítését a 2005-ös nemzeti polgárháborúban. Ennek ellentéte, amikor a labdarúgás volt a közvetlen oka az 1969 júniusában kirobbant, Salvador és Honduras közötti Futballháborúnak. A sport súlyosbította a feszültséget az 1990-es évekbeli Délszláv háborúban, amikor az NK Dinamo Zagreb és az FK Crvena Zvezda közötti mérkőzést törölték az 1990. márciusi lázadás miatt.

Labdarúgó-világbajnokság 

Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban. Az első döntőt Uruguay – Argentína (4:2) játszotta. Sok ország - Európából a nagy távolság és a jelentős költségek miatt csak négy csapat képviselte a labdarúgást - nem vett részt a tornán, így a legtöbb résztvevő az Amerikai földrészről érkezett. 1934-tő az európai csapatok is érdeklődni kezdtek a rendezvény iránt, ezért a tornát követően a verseny egyre jobban kiteljesedve a világ legnagyobb labdarúgó eseményévé vált. Ettől kezdve egyéb bajnokságok is kialakultak - az Európa-bajnokság, a Dél-amerikai Copa América, az óceániai OFC-nemzetek kupája, az Ázsia-kupa, az afrikai nemzetek kupája és az Észak-amerikai CONCACAF-aranykupa, melyek mind a kontinensük legfőbb labdarúgó rendezvénye. A brazil csapat - amely "Seleção"-ként is ismert - a legtöbb világbajnoki-címmel rendelkező ország, öt alkalommal volt győztes. A második helyezett Olaszország négy győzelemmel, ők nyerték meg a legutóbbi, 2006-os kiírást is.

A női labdarúgás 

Nemzetközi történelem 

Az első női labdarúgó-mérkőzést 1895-ben játszották Londonban. Számos országban tiltó rendelkezésekkel akadályozták elterjedését. Ennek ellenére 1916-ban Franciaországban megalakult az első női labdarúgó klub. Eltelt néhány év, amikor elsőként Dániában szabadalmaztatták a női játékot, ezt követően több nyugat-európai országban – főleg Németországban és Spanyolországban – létrejöttek a női labdarúgó klubok.
1972-ben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közbejárására a tiltó intézkedéseket feloldották, de ezt megelőzően 1970-ben Olaszország már megrendezte az első nem hivatalos világbajnokságot. A sportág – a televíziós közvetítéseknek is köszönhetően – olyan népszerű lett, hogy az UEFA 1984-ben kiírta az első hivatalos Európa-bajnokságot, 1991-ben pedig a FIFA égisze alatt sor került a világbajnokság első döntőire. Amerikában, Atlantában rendezték a XXVI., az 1996. évi nyári olimpiai játékok első női labdarúgó tornáját. A fejlődés ütemét jól jelzi, hogy 2001-ben a női labdarúgók részére is kiírták a Bajnokok Tornáját. Az intézkedés a női labdarúgás nemzetközi kapcsolatainak további szélesedését hivatott segíteni.
A világ számos országában (Egyesült Államok, Németország, Svédország, Norvégia, Kína, stb.) hihetetlen fejlődésnek indult a női labdarúgás.

Nemzeti történelem 

Magyarországon a női labdarúgás meghonosítására már az I. világháború előtt történtek próbálkozások. Az első női labdarúgú csapat – a Szegedi Testgyakorló Kör – Szegeden alakult 1912-ben. Példáját több vidéki város követte, de a szélesebb körű kibontakozást megakadályozta az első világégés. A háború befejezése után néhány munkás-sportegyesület vállalkozott a női labdarúgás megszervezésére (Vasas, UTE járt az élen). Ezután sokáig semmi sem történt. 1964-ben a Testnevelési Főiskolán a hallgatónők játszottak kispályás labdarúgó-mérkőzést a Csörsz utcai pályán. Feljegyzések szerint ebben az időben több közép- és felsőfokú intézményben kezdeményezték a női labdarúgás bevezetését, de ezek a próbálkozások meglehetősen szervezetlenek voltak. Súlyosbította a helyzetet egyes sportvezetők és orvosok azon véleménye, hogy a labdarúgás ártalmas a nők számára. Csak a melbournei (Ausztrália) orvosi világkongresszus állásfoglalása után ültek el a kételkedő, tudományos vélemények.
A szervezett női labdarúgás iránti igény valójában 1970-ben jelentkezett hazánkban. Ebben az évben alakult meg a Femina női labdarúgócsapata, őket a FŐSPED-Szállítók, majd a Vasas sportiskola csapata követte. 1971-ben megrendezték az első kispályás női labdarúgó tornát - 8 csapat részvételével -, amit a Femina csapata nyert meg. Még ebben az évben alig két hónap alatt 32 női csapat alakult különböző vállalatok, gyárak támogatásával. A csapatok vezetői a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetéséhez fordultak, hogy hivatalosan is ismerjék el a női labdarúgást, de ez – hasonlóan a futsalhoz – nem történt meg, mert az MLSZ elnöksége csupán fellángolásnak tartotta a női labdarúgást. Történt mindez akkor, amikor a FIFA főtitkára felhívta minden tagszövetségét, hogy támogassák a női labdarást.
1971-ben a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) megbízásából a FŐSPED-Szállítók egyidényes kísérleti bajnokságot rendezett, amit a Femina (III. ker TTVE) nyert meg. Elkészítették az első női versenykiírást, amely gyakorlatilag a rendezés minden területét érintette. Szeptemberben őszi-tavaszi rendszerű bajnokság indult Nyugati-Keleti csoportban.
A női labdarúgás fellendülésének az éve 1972, amikor az országban 145 csapatot és 2 500 női labdarúgót tartottak számon. 1974-ben elkezdődött a női labdarúgás hanyatlása, melynek legfőbb oka az anyagi támogatás megvonása volt. Miskolcon első ízben rendezték meg a sokáig (10 évig) igen népszerű Foci-Farsang nevű női tornát, de a helyzeten lényegesen ez sem változtatott.
1984-ben újabb fellendülés jelei mutatkoztak: hat csapat részvételével kiírták az első országos bajnokságot. 1985. április 9-én játszotta a magyar női válogatott az első nemzetek közötti mérkőzését Siófokon, a Magyarország–NSZK (1:0) találkozót. A magyar női nemzeti válogatott 1999-2001-ben a világbajnoki küzdelmekben csoportelső lett, és a 2003-as világbajnokságra is csoportelsőként kvalifikálta magát.
1992-ben írták ki először a női magyar kupát, és 1993-ban lejátszották a női szuperkupát, a Renova–Pécsi Fortuna (4:0) csapatok részvételével. Rendszeressé vált a bajnokság kiírása, de a benevezett csapatok meglehetősen nagy szóródást mutat. 1994-ben beindították az NB II-es bajnokságot. A Bajnokok Tornáján 2001-ben, az Auto Trader-Femina csapata képviselte az első ízben Magyarországot.
Mint a sportágak többsége, Magyarországon a női labdarúgás stagnál, helyben topogás tapasztalható. Ennek egyik oka a működéshez szükséges anyagi-tárgyi feltételek hiánya, másik oka, hogy a rendkívül kis láétszámú, igazolt nagypályás női labdarúgók száma: 600-650 fő. A további okok között meg kell említeni a nem megfelelő utánpótlásképzést, a hazai média érdektelenségét.

Női labdarúgó-világbajnokság

A női labdarúgó-világbajnokságot az 1991-es női labdarúgó-világbajnoksággal kezdték meg, melynek házigazdája Kína volt, és 12 csapat képviselte az országát. Több mint 650,000 néző figyelte a helyszínen az 1999-es női labdarúgó-világbajnokságot, és közel 1 milliárdan nézték 70 országból. A 2003-as női labdarúgó-világbajnokságra 16 együttes érkezett és versenyzett a döntőben. Idáig öt tornát rendeztek (2008-ig), az USA és Németország kétszer nyert, Norvégia egyszeres győztes. A női szövetségek azonosak a férfiakéval: Óceánia (OFC), Európa (UEFA), Észak-, Közép-Amerika és karib-térség (CONCACAF), Dél-Amerika (CONMEBOL), Ázsia (AFC) és Afrika (CAF). Az USA leghíresebb gólját Brandi Chastain szerezte 1999-ben.

Labdarúgás Magyarországon 

A magyarországi labdarúgás legelső irodalmi emléke 1879-ből származik. Molnár Lajos a MAC egyik alapítója tesz említést "Athletikai Gyakorlatok" című szakmunkájában. A pesti református főgimnáziumban 1882-ben hozták létre az első szabadtéri játszó társaságot, ahol a diákok örömmel ismerkedtek a "rúgosdi" játékkal is. A magyar labdarúgás következő fontos dátuma 1885. június 16-a volt, ugyanis ekkor alakult meg az egyik legjelentősebb hazai egyesület, az Újpesti Torna Egylet.
1901. január 19-én 13 egyesület képviseletében alapították meg a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelynek önállóságát a FIFA 1907-ben Amszterdamban tartott ülésén mindörökre elismerte, ezzel fel is vette a tagjai közé. Az első bajnokságot az alakuló közgyűlésen megválasztott tanács február 4-én már ki is írta, a jelentkező csapatokat az addigi hazai barátságos és nemzetközi mérkőzéseiken elért eredményeik alapján két csoportra osztották. Válogatottunk 1902. október 12-én játszotta első hivatalos mérkőzését, a találkozó helyszíne Bécs volt, az ellenfél Ausztria. A végeredmény 5–0-s osztrák sikert hozott. A Magyar Kupának az 1909-1910-es idényben volt az első szezonja, a rendezvény győztese az MTK lett. Azóta a legjelentősebb magyar meccs az UTE és az FTC mindenkori csapatának a meccse lett amely a világ második legnagyobb városi meccse, Derby néven emlegetik a szurkolók. Városi rangadók közül csak a több mint 250 szer megrendezett Old Firm a skót szupermeccs, a Rangers-Celtic meccs elözi meg. A bajnokságban 204 szer találkozott hazánk 2 legnagyobb szurkolótáborral rendelkező klubja, továbbá magyar, illetve nemzetközi kupákban is kb 100 szor, egyéb mérkőzésekkel pedig még többször. Az ország lakosságának mintegy fele bevalottan e két klub valamelyikének szurkolója, egymás elleni meccseik a labdarúgás legrosszabb időszakában is teltházasak, a két szurkolótábor egymáshoz fűződő viszonya miatt feltüzelt, paprikás ugyanakkor Európában is kiemelkedő hangulatúak. A két szurkolótábor a magyar labdarugás talán legmeghatározóbb alakja ha valamely kérdésben egyetért, például a 2012-es EB pályázat (a pályázatot nem Magyarország nyerte, hanem a Lengyel - Ukrán páros), ugyanakkor politikailag se elhanyagolható erő.
Az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon a nemzeti csapatunk ezüstérmet szerzett, a döntőben Olaszországtól szenvedett 4–2-es vereséget. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon a magyar válogatott elérte első nemzetközi sikerét: a Helsinkiben rendezett fináléban 2–0-s győzelmet aratott a jugoszlávok felett, Puskás és Czibor volt a két gólszerző.
A magyar labdarúgás egyik legjelentősebb sikerét 1953. november 25-én könyvelhette el Londonban. A hazai környezetben európai csapattól már 90 éve veretlen angol labdarúgó-válogatottat 6–3-ra győzte le. A találkozó az "évszázad mérkőzése" néven híresült el. Ezt ismét csak ezüstérem követte a 1954-es labdarúgó-világbajnokságon. Ezúttal a döntőben hiába vezetett a magyar csapat már a 9. percben 2–0 arányban, végül az NSZK-é lett a világbajnoki cím. Az 1964-es olimpián ismételten aranyéremmel gazdagodott a csapat. Tokióban Csehszlovákia marad alul 2–1-re a magyar-válogatott ellen. Legutóbb 1996-ban, Atlantában volt jelen olimpiai-válogatott csapatunk.
Magyarország utoljára az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon szerepelt. Ugyanebben az évben játszotta első hivatalos mérkőzését a magyar futsal-válogatott, amely 8–3-as győzelemmel mutatkozott be.
A legutóbbi jelentős nemzetközi klubsikert az Újpest érte el azzal hogy megnyerte az 1930. évi Bajnokok Tornáját ami a BEK illetve a BL elődje. A rendszerváltás óta a Ferencvárosi TC érte el azzal, hogy bejutott a Bajnokok Ligája 1995-96-os kiírásába. 2009-ben a Debreceni VSC is megismételte a Ferencvárosi TC sikerét azzal, hogy bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Alapszabályok 

A pálya vázlata

A játékot 2×45 percig játsszák, ezeket nevezik félidőknek. A nem játékkal töltött időt (például sérülés, csere) a bírók a félidők végén hosszabbítás formájában beszámítják.
A játék célja a gól, vagyis a labdának az ellenfél kapujába való juttatása. A gól akkor szabályos, ha a labda teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon. Az a csapat nyeri a mérkőzést, aki a játékidő alatt több gólt ér el. Ha a két csapat góljainak száma megegyezik akkor a meccs döntetlen.
Mindkét csapatban 11 játékos van egyidőben a pályán (amennyiben nincs kiállítás), de lehetőség van a cserére. Hivatalos mérkőzéseken hármat lehet cserélni, barátságos meccseken a két csapat a játékvezetővel egyetértésben megegyezhet a cserelehetőségek számában. Az a játékos, akit edzője lecserélt, már nem térhet vissza a pályára az adott meccsen (kivétel az edzőmérkőzés).

Nemzetközi labdarúgó-szövetségek 

A FIFA tagországai

A labdarúgás vezető szervezete (beleértve más alfajait is, mint például a futsal és a strandlabdarúgás) a Fédération Internationale de Football Association (FIFA). A FIFA központja a svájci Zürichben található. A FIFA jelenleg 208 tagországgal rendelkezik. A szervezetet Párizsban alapították 1904. május 21-én.
Hat regionális szövetsége van a FIFA-nak, amelyek a következőek:

██ Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) – Ázsia és Ausztrália

██ Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) – Afrika

██ Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja (CONCACAF) – Észak-, Közép-Amerika és Karib-térség

██ Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) – Dél-Amerika

██ Óceániai Labdarúgó-szövetség (OFC) – Óceánia (kivéve Ausztrália)

██ Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) – Európa

Az NF-Tanács tagországai

A nem képviselt nemzetek és közösségek, autonóm területek és mikronemzetek labdarúgó-válogatottjainak képviseletében a alakult meg az NF-Tanács (angolul: New Federation-Board, franciául: Nouvelle Fédération-Board). A 2003. december 12-én alakult sportszervezet célja, hogy minden olyan labdarúgó-válogatott számára nemzetközi szereplést biztosítson, amelyek etnikai, földrajzi, avagy politikai helyzetük miatt nem lehetnek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tagjai. Az NF-Tanács labdarúgótornája - a FIFA labdarúgó-világbajnokságának mintájára - a VIVA-világkupa, amely eddig egy alkalommal került megrendezésre.

Nagyobb nemzetközi bajnokságok 

Világméretű nemzetközi tornák 

A legnevesebb nemzetközi labdarúgó kupa a FIFA által négy évenként megrendezett labdarúgó-világbajnokság. A kontinentális szövetségek által szervezett selejtezőkben több mint 190 nemzeti válogatott méri össze erejét a döntőbe jutásért. A négyhetes döntő tornán jelenleg 32 nemzeti csapat (1998 előtt 24) versenyezhet a trófeáért. A legutóbbi világbajnokságot 2006-ban Németországban rendezték, ahol végül az olasz válogatott diadalmaskodott.
1900 óta a labdarúgás megtalálható a nyári olimpiai játékok programjában is, az 1932-es Los Angeles-i játékok kivételével. Eredetileg csak amatőrök játszhattak. Annak ellenére, hogy az 1984-es nyári játékok óta a hivatásos labdarúgók is nevezhetők, a különböző megkötések miatt az országok nem a legerősebb csapatukat küldik. Jelenleg az olimpiai férfi tornán csak a 23 év alattiak játszhatnak, adott számú „túlkoros” mellett. Ennek következményeként a trófeának nincs akkora presztízse és jelentősége, mint a labdarúgó-világbajnokságnak. A női labdarúgás 1996-ban kapott helyet a programban, azonban a férfiakéhoz hasonló megszorítások nélkül. Így a nemzetközi megítélése hasonlít a női labdarúgó-világbajnokságéra.

Nagyobb nemzetközi tornák 

A jelentős versenyek közé tartoznak a FIF

Kosárlabda

A kosárlabda egy olyan labdajáték, melyet két öt főből álló csapat játszik. A játékosok célja, hogy a labdát az ellenfél csapatának kosarába dobják, illetve megakadályozzák ugyanebben a másik csapatot.
A játéknak nemzetközileg elfogadott szabályai vannak, de ezeknek a szabályoknak több eltérő ága létezik kontinensek, korcsoportok és nemek szerint. Elsősorban teremsport, de szabadtéri változatai is ismertek (például streetball – utcai kosárlabda). Ezeknek teljesen eltérő a szabályai, mint az NBA-nek (National Basketball Association - Nemzeti Kosárlabda Szövetség) vagy a FIBA (Fédération Internationale de Basketball – Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) előírásai szerint Európában is leginkább játszott változatnak.
A kosárlabdát sebessége és variációs lehetőségei a nézői számára is rendkívül látványossá teszik, ezért napjainkra az egyik legnépszerűbb sportággá vált világszerte. Az NBA eltérő szabályokkal rendelkezik, mint az általunk megszokott kosárlabda. Az NBA csapataiban vegyesen vannak az egész világból játékosok. Az NBA az egyéni játékról, és a látványos (szabályokkal nem ütköző) trükkökről, dobásokról és nem utolsó sorban zsákolásokról híres, míg a kosárlabda öreg kontinensen játszott változatára inkább a csapatjáték, az összjáték jellemző.

A játék története 

Az Idaho Egyetem 1905-ös kosárlabdacsapata.jpg

A játék jelenkori története 1891-re nyúlik vissza, amikor Dr. James Naismith (1861-1939), a mai Springfield Egyetem tanára a hosszú új-angliai tél idejére egy teremben is művelhető játékot szeretett volna kitalálni a diákjai részére.
Naismith a játék megalkotásakor öt alapelvből építkezett: (1) a játékot gömbölyű labdával, kézzel játsszák; (2) a játékosok ne szaladhassanak a labdával; (3) a játékosok mozgása a pályán ne legyen korlátozva; (4) ne legyen durva érintkezés; (5) a labdát vízszintesen elhelyezett kapuba, a játékosoknál magasabbra kelljen dobni.
A „kapu” céljára egy barackos kosár szolgált az iskola tornatermének erkélyére szerelve, mely 10 láb (3,05 m) magasan volt – a mai napig nem változott ez a magasság. Az első, 1891. december 21-én megrendezett mérkőzésen a portás feladata volt egy létrán ülve, hogy gól esetén kivegye a játékra használt futball-labdát a kosárból. Ezt csak egyszer kellett megtennie, hiszen a mérkőzés végeredménye 1-0 lett. A mérkőzéseket a mai játéktér kb. felének megfelelő területen játszották.
Az első szabályzat 13 pontja 1892. január 15-én jelent meg a Triangle magazinban Új Játék címen. A „kosárlabda” kifejezést Naismith egyik diákja találta ki. A YMCA - Young Men's Christian Association- gondozta a szabályokat, s hálózta révén a kosárlabda nagyon gyorsan elterjedt.
Kezdetben a büntetődobást két kézzel ejtve dobták, most már viszont külön technika van mindenféle dobásnak. Például: ziccerdobás, tempódobás stb..

Néhány játékszabály 

• A kosárlabda lepattintása (labdavezetés) nélkül a labdával nem lehet haladni. Ha ezt a játékos nem tartja be, akkor lépéshibát ítélnek ellene, és az ellenfél folytathatja a játékot.
• A másik ehhez hasonló szabály az, hogy ha a játékos befejezi a labdavezetést, akkor nem kezdheti azt újra, mert az „kétszerindulás”, és az ellenfél kapná meg a labdát.
• Ha az ellenféltől valaki kosarat akar szerezni, és ezt mi meg szeretnénk akadályozni, akkor nem szabad megütni a kezét, meglökni, ütközni vele, és a többi.
• A 3-pontos vonalon kívüli kosár három pontot ér, ezt távoli dobásnak nevezzük, a vonalon belüli pedig kettőt ér, ezt középtávoli (field drop) dobásnak nevezzük.
• Ha valakit dobás közben faultolnak (szabálytalankodnak vele szemben), de a dobó bedobja a labdát, akkor ért a kosár, és plusz 1 büntetődobást végezhet el, míg ha nem ment be a labda, akkor annyi büntetődobás jár neki, ahány pontos (2 vagy 3) volt a dobási kísérlete.
• Magyarországon (a FIBA szabályai szerint) 5 személyi hiba után a játékost le kell cserélni és nem térhet vissza a játéktérre, az NBA-ben 6 személyi hibával lehet kipontozódni (ott azonban 4x10 helyett 4x12 perc a játékidő).
• Ha a támadó csapat a félpályán átvitte a labdát, azt már nem szabad visszavinni a védő térfélre, mert az visszajátszás, és ilyenkor az ellenfél kapja meg a labdát. Ahhoz, hogy a támadótérfélre átvigye a labdát, a csapatnak 8 másodperc áll rendelkezésére (az NBA-ben 10).
• Egy labda akkor van kinn, hogyha az alapvonalon vagy az oldalvonalon kívül lepattan, vagy olyan játékost vagy tárgyat érint, aki/ami szintén kint van. Ha nem pattan le vagy rájuk, és vissza tudják juttatni a pályára, a játék folytatódhat. Nagyjából ugyanez érvényes a visszajátszásra a középvonal tekintetében néhány eltérés mellett.
• Ha egy játékos felugrik labdával a kezében (például dobáshoz), de úgy esik vissza a földre, hogy még mindig a kezében van a labda, akkor az lépéshiba (ez alól kivétel, ha egy lábon vagy felugrás után egy lábra érkezve kapta meg a labdát, mert ilyenkor erről a lábáról felugorhat és leérkezhet páros lábra, de ilyenkor már nem sarkazhat).
• A támadó játékos nem tartózkodhat (az NBA-ben a védekező játékos sem) a körtén (a gyűrű alatti festett zóna) belül egyhuzamban 3 másodpercnél tovább. Ha ezt megszegi, a labdát elveszik a vétkes játékos csapatától.
• A támadó csapatnak 24 másodperce (támadóideje) van, hogy kosárra dobjon. Ha lejár a támadóidő, elveszítik a labdát. A támadóidő újraindul, ha egy játékos lábbal ér a labdához vagy a labda érinti a gyűrűt, de ha csak palánkot ér a labda, az óra megy tovább.

A gyűrű belső átmérője 450–459 mm közötti.

Méretek 

A kosárlabda pálya a nemzetközi játékokon 28 m x 15 m méretű, az NBA-ben (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) ez 29 m x 15 m.
A gyűrű 3,05 m (10 láb) magasan van a földtől. Minden bajnokságban és minden nemzetközi játékon ez az elfogadott méret, mióta a játék megszületett.
A legkisebb gyerek kosárlabda 3-as (kerülete 55–58 cm, tömege 310–330 g), a nagyobb gyerekeké 5-ös (kerülete 66–73 cm, tömege 450–500 g) a női 6-os (kerülete 72,4–73,7 cm, tömege 510–567 g), a férfi 7-es méretű (kerülete 74,9–78,0 cm, tömege 567–650 g).

Kézilabda

A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. Az a csapat nyer, amelyik többször tudja az ellenfél kapujába juttatni a rendelkezésre álló játékidő (60 perc) alatt a labdát.
Egy kézilabda-mérkőzés két 30 perces félidőből áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. Utánpótlás-meccsek esetében a játékidő rövidebb lehet.
A kézilabdát általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is a sportágnak, amelyet a szabadban játszanak. Egyre kedveltebb strandkézilabda nevű változata is. A szivacskézilabdát főleg a fiatal kézilabdázók játsszák, a kézilabdáéhoz hasonló szabályokkal, csak könnyebb labdával, és kisebb játékterületen.

Története 

A kézilabdázás alapmozgásai - futás, ugrás, dobás -, mint a létfenntartás eszközei, az emberré válással párhuzamosan indultak a fejlődésnek. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején a torna volt a kor domináns sportága. Új mozgásforma kellett, amely szakít a torna kötött szabályaival, élvezetes, szórakoztató, nők is játszhatják, illetve a túlságosan eldurvult labdarúgásnál és rugby-nél „finomabb”.
Így hozzávetőlegesen a századforduló környékén, három, egymáshoz meglehetősen hasonló játék fejlődött ki:

• haandbold
• torball
• hazena

Ezek a játékok a mai kézilabdázás közvetlen elődjeinek tekinthetőek.

Haandbold 

A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A labda pontosabb továbbítására ezért a lábuk helyett a kezüket kezdték el használni a játékosok, és a kezdeti kísérletezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy az új játék hamarosan teret hódított Dániában.

Torball 

A játék egyik németországi úttörője az a Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik. A 40 x 20 méteres játéktéren, a 4 méter sugarú kapuelőtérrel űzött játék szintén sok hasonlóságot mutat a mai kézilabdázással, és Németországban sok hódolót nyert meg a sportág ügyének.

Hazena 

A Václav Karas és Antonin Kristof által megalkotott játék Prágában debütált először, a közvélemény teljes megelégedésére. A pálya mérete (48m x 32m), a kapuelőtér alakja (6 méter sugarú félkörív), a kapu mérete (2m x 2,4m) és a játékidő (2 x 25min) már sok hasonlóságot mutat a kézilabdázás mai paramétereivel. A játékteret azonban három egyenlő harmadra osztották, behatárolva a hátvédek, a középpályások, illetve a csatárok mozgáskörzetét, a kapusok pedig nem hagyhatták el saját kapuelőterüket.
Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában, amit a tornák és mérkőzések egyre növekvő száma is bizonyít. Mivel azonban a mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Ezért szükségessé vált a szabályok egyesítése, amelyet a német Karl Schelenz vállat fel, a és az új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot.

Nagypályás kézilabda 

Ez lett az új játék neve,amit 11-11 játékossal a szabadban, futballpályán kezdtek el játszani a sportág hódolói és évtizedeken keresztül a sportág elfogadott versenyzési formájává vált. A népszerűsége növekedett.

Először a Nemzetközi Atlétikai Szövetség karolta fel a „labdajátékokat” szövetségi szinten, és albizottságot hozott létre, majd 1928-ban Amszterdamban megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség (IAHF). 1936-ban Berlinben a nagypályás kézilabdázás olimpiai programban is szerepelt. A háborús időszak viszont visszavetette a kézilabdázás fejlődését, és csak 1946-ban Koppenhágában alakult újjá a Nemzetközi Kézilabda Szövetség. Székhelye 1950 óta Básel (Svájc).

Kispályás Kézilabda

A kézilabdázás első formájaként a kispályás játék jelent meg, de az 1920-as évektől inkább a nagypályás játék volt az uralkodó. Az észak-európai országok jelentős részében az időjárás viszontagságai jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket (elsősorban Svédországban),ezért főleg teremben folyt a játék, így ők nagypályás játékot gyakorlatilag nem igazán játszottak, sőt ezekben az országokban a kézilabdázás teremsportként vert gyökeret.
Jelentős változást az 1950-60-as évek hoztak:a kispályás kézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást.Az 1969-re tervezett nagypályás világbajnokságot érdeklődés hiánya miatt már nem rendezték meg.

1966 után csak kispályás mérkőzéseket rendeztek, a nagypályás kézilabdázás nemzetközileg megszűnt.

1972 egy újabb mérföldkő:a férfikézilabda újra bemutatkozhatott az olimpián Münchenben.

1976-ban aztán a következő olimpián, Montreálban, a férfi szakág sikeres szereplésének eredményeképpen már a női csapatok is lehetőséget kapnak a versengésre, és az olimpiai tornák mindkét nem számára a sportág kiemelt fontosságú eseményévé lépnek elő.

A nyolcvanas években a kézilabdázást az egyre növekvő népszerűség , a szabályok megszilárdulása, a sportág megerősödése és technikai-taktikai repertoárjának látványos fejlődése jellemzi.

A kilencvenes évekre a kézilabdázás az egyik legnépszerűbb sportággá nőtte ki magát.

A 2000-es évek elején megjelent a strandkézilabda

Napjainkban már jóval száz fölé emelkedett a tagországok száma és összesen több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen ezt a csodálatos labdajátékot. Az előző évtizedekben meghatározó szerepet játszó európai országok mellett ma már ázsiai, afrikai, amerikai sőt óceániai országokban is rohamosan fejlődik, népszerűsödik a játék.

Alapszabályok 

A szabályok infografikában.

Játéktér 

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák, amelyhez hozzátartozik még az oldalvonalak mentén 1 méteres, az alapvonal mögött 2 méteres biztonsági sáv.
Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Itt csak kapus tartózkodhat,az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépésért szabaddobás, kiállítás, vagy büntető is járhat. Egyes esetekben büntetlen marad.
Szaggatott szabaddobási vonal: Minden pontja a kaputól 9, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre van felfestve.
Büntetődobó-vonal: A kaputól 7 méterre található, innen dobják a játékosok a büntetőket. Párhuzamos a gólvonallal.
Gólvonal: a két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal. Ha ezen szabályosan áthalad a labda, azt gólnak kell tekinteni.
Kapus-határvonal: 15 cm hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.
A középvonal a pályát két egyenlő területű térfélre osztja, a két oldalvonal felezőpontjának összekötésével.
Oldalvonal : A pálya hosszabb oldala,
Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a zsűriasztal és a kispad között található. Ezen kell cserélni.

Játékidő 

Egy felnőtt mérkőzés rendes játékideje 2×30 perc, 10 perc szünettel. Hosszabbítás esetén 2x5 perc. A fiatalabb korosztályú csapatok rövidebb meccseket vívnak: 8-12 év: 2×20 perc, 12-16 év: 2×25 perc.
A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt: az óra a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés, stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig áll (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött, a játékvezetőknek ezt követően esetleges hosszabbítás engedélyezésére nincs módjuk. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés - ellentétben a kosárlabdával nem minősül érvényes találatnak, ehhez az kell, hogy a labda még a játékidő letelte előtt áthaladjon a gólvonalon. Amennyiben azonban még a játékidőn belül szabaddobást vagy büntetődobást ítélnek a játékvezetők, de a mérkőzésből (vagy a félidőből) már olyan kevés idő van hátra, hogy a megítélt dobást az alatt nem végzik el, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy büntetődobás). Ilyen esetben a labdát közvetlenül kapura kell lőni, annak átadására, vagy az esetlegesen a kapusról, kapufáról kipattanó labda újbóli megjátszására már nincs mód - a kapusról vagy a kapufáról a kapuba pattanó labda viszont érvényes gólt jelent.
Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkőzés nem végződhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél győzelmével, és a másik vereségével kell végződnie. Ilyenkor ha a rendes játékidő után mégis döntetlenre állnának a csapatok, akkor öt perc szünetet követően 2×5 perc hosszabbítás következik, egy perces félidei szünettel. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor büntetőlövések következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el felváltva egymás után, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a büntetőket addíg, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.
Egyes versenyeken a kiírás rendelkezhet úgy is, hogy a rendes játékidő letelte után egyből hétméteresdobások következnek, hosszabbítás nincs.

Labda 

A kézilabdát bőr, vagy műanyag borítású labdával játsszák. Életkortól, és nemtől függően eltérő labdák a játékeszközök:

Labdaméret	Korosztály	Labda kerülete	Labda tömege
1	8-14 év közötti leányok 8-12 év közötti fiúk	50-52 cm	290-330 g
2	14 év feletti nők 12-16 év közötti fiúk	54-56 cm	325-375 g
3	16 év feletti férfiak	58-60 cm	425-475 g

A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevű anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ez által válnak kivitelezhetővé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.

Kapu 

A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete: 2,08 m magas, és 3 m széles. A kapukat szilárd talajhoz rögzíteni kell, két különböző színnel kell befesteni.

Zsűri 

Időmérő- játékidő-felelős
Titkár- jegyzőkönyv-vezető

A kispad 

A cserék (általában hét), gyúró, orvos és az edzők helye.

Kézilabda-csapat

Egy kézilabdacsapat 14 játékosból áll. A játéktéren egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat, a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki eltérő mezt visel a többiektől. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól.
Egy mérkőzésen tetszőleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő. Több más labdajátéktól eltérően a csere alatt a játék nem áll meg, a cserét - hacsak a játék egyéb okból nem áll - folyamatos játék közben kell végrehajtani.

Mezőnyjátékosok 

A csapat mezőnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az ellenféltől világosan el kell különüljön. A játékosok nem viselhetnek olyan tárgyat magukon, amely veszélyezteti a saját, vagy játékostársai testi épségét.
A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Labdával a kézben maximum 3 lépést lehet megtenni.
Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél. Főként ez a szabály teszi ezt a sportágat ilyen gyorssá, és látványossá, nem engedélyezve egyik csapatnak sem, hogy feladja a gólszerzésre irányuló törekvését.
A mezőnyjátékos lehet:

• jobbszélső,

támadáskor: balkezes, szélső játékos, indításoknál gyakran ő dob ziccert, vagy középre tör

védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő

• jobbátlövő,

támadáskor: balkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel

védekezéskor:posztján középső védő

• irányító,

támadáskor: jobb- vagy balkezes, ő a karmester: a csapat vezére, mozgatója, "figura-bemondója"

védekezéskor: posztján középső védő vagy zavaró

• balátlövő,

támadáskor: jobbkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel

védekezéskor: posztján középső védő

• balszélső

támadáskor: jobbkezes, szélső játékos, indításoknál gyakran ő dob ziccert,vagy középre tör

védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő

• beálló

támadáskor: jobb- vagy balkezes, a "húsdarálóból" gyakran befordul és lő, de főleg nyitja és zárja a falat

védekezéskor: posztján középső védő

Kapusok 

A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet.

Játékvezetők 

A kézilabda-mérkőzést két egyenjogú játékvezető vezeti. A mérkőzéseken a játékosok közül csak a csapatkapitányok szólhatnak hozzájuk. A játékvezetők ellenőrzik a mérkőzés előtt a játéktér, a kapuk és a labdák állapotát, ellenőrzik a csapatok felszerelését, a játékosok öltözékét.
A mérkőzés megkezdésekor az egyik játékvezető, mint mezőny-játékvezető a középvonalnál helyezkedik el, ő a támadó csapat támadási iránya felé néz, míg a másik a védekező csapat mögül, az alapvonalnál figyeli az eseményeket. A két játékvezető szerepe a támadások váltakozásával felcserélődik. Jelzésekkel adnak utasításokat.

A sportág magyarországi története 

• A kézilabda magyarországi történetét egy magyar atléta, Csérfay Sándor alapozta meg, aki egy európai túra során figyelt fel a különös játékra. Az akkoriban még Labdarúgó pályán játszott játék egy életre rabjává tette. Később 1933. március 30-án önálló szövetségként megalakult a Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. Férfi válogatottunk az 1936-os Berlini olimpián szerepelt először, 1938-ban pedig Világbajnoki bronzérmet szerzett. ez jelentősen növelte a sportág népszerűségét, és elősegítette számos klub létrejöttét.
• A II. világháború jelentősen megtépázta az országot, és vele együtt a kézilabda sportot, de az 1949-ben Budapesten megrendezett női világbajnokságon válogatottunk mégis aranyérmet szerzett természetesen nagypályán. Ezt követően azonban Nyugat-Európából elindult világhódító útjára a kisméretű pályán játszott kézilabda, melyet Magyarországon elsősorban szabadban, de Európa nagy részén már teremben űztek. Ezzel megpecsételődött a nagypályás kézilabda sorsa.

• A játék a kisméretű pálya révén felgyorsult, több gól született, a stratégia is fontosabb szerepet kapott, mindezek együtt jelentősen növelték a sportág népszerűségét.
• Az ötvenes évekre a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) már sűrű programot bonyolított évente, ekkor indult ugyanis útjára a világbajnokság, melyen elsősorban a hölgyek szerepeltek sikeresebben, olyannyira, hogy 1957-ben ezüstérmet nyertek.
• Majd 1965-ben egy dortmundi világbajnoki címet is bezsebeltek. Ez idő tájt az IHF elindította a klubcsapatoknak kiírt három európai kupát. A Bajnokok kupája,Az IHF kupa, és a Kupagyőztesek Európa-kupája nagyot lendített a játékosok technikai fejlődésén. Akkoriban a magyar csapatok közül a férfiaknál a Tatabánya, a Bp.Honvéd, a Győr, és a Debrecen, míg a nőknél az FTC, a Bp. Spartacus, és a Vasas vívott ki magának nemzetközi hírnevet.
• 1972-ben elindult a sportág olimpiai története. Ezekben az években a magyar válogatottak rendszeresen vettek részt a világbajnokságok döntőiben. Ez az időszak főként a hölgyekről szólt. 1977-ben Az FTC női csapata megnyerte a KEK-et)
• A nyolcvanas évekre azután a férfiak is beleerősítettek két olimpiai 4. hellyel, míg a hölgyeknek csak egy 4. hely jutott. Az 1980-as világbajnokságon pedig mindkét csapatunk második helyen végzett. Emellett 1982-ben férfiágon a Budapest Honvéd, a nőknél pedig a Vasas megnyerte a Bajnokok Kupáját.
• 1992-ben megalakult az Európai Kézilabda-szövetség (EHF). Ezekben az években újra megindult a sportág fejlődése, olyannyira, hogy a második legnépszerűbb sportág lett az országban, és a mérkőzéseket gyakran telt házas csarnokokban játszották. A női válogatott ebben az időben előbb egy világbajnoki 2. helyet, majd egy olimpiai 3. helyet szerzett Laurencz László szövetségi kapitány irányítása alatt. A Dunaferr női kézilabdacsapata 1995-ben megnyerte az EHF-kupagyőztesek Európa-kupáját, majd 1998-ban az EHF kupát.
• Az ezredfordulót egy olimpiai 2. hellyel, és egy romániai Európa-bajnoki címmel ünnepelték a lányok Sydneyben, ez már Mocsai Lajos keze nyomát dicséri. Ezekben az esztendőkben a női vonal újra magasra ívelt. A Dunaferr 1999-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, és a szuperkupát, emellett a Debrecen elhódította az EHF kupát, majd később az FTC játszott BEK döntőt, illetve kétszer is az EHF kupa döntőjében szerepelt a Győri ETO. Férfi vonalon a Veszprém nyújtott kimagaslót aki a Bajnokok ligájában döntőt is játszott 2002-ben, de meg kell említeni a Dunaferr 2000-ben KEK-döntős csapatát is.

Magyar kézilabda-bajnokság

Magyar kézilabdakupa 

Az MK-t kieséses rendszerben rendezik, egyszer egy, más évben két mérkőzés dönti el a továbbjutást. A "Final Four"-ra liciteléssel kiválasztott helyen kerül sor. A legutóbbi győztesek: a férfiaknál az MKB Veszprém KC és a nőknél a Győri Audi ETO KC.

Kerékpár

A kerékpár (vagy bicikli) egy emberi erővel hajtott kétkerekű jármű. 19. századi kifejlesztése után fokozatosan nyerte el a mai fomáját. Egykerekű típusát monociklinek, háromkerekű változatát pedig triciklinek hívják.
A „kerékpár” szó szinonimái: bicikli, bringa, bicaj, bicó, canga, kera, drótszamár.

Fejlődésének fontosabb állomásai 

• 1817 „vesszőparipa” — Karl von Drais,
• 1839 taposópedál — Kirkpatrick Macmillan,
• 1861 velocipéd — Pierre Michaux,
• 1885 biztonsági kerékpár, lánchajtással — John Kemp Starley,
• 1888 pneumatikus gumiabroncs — John Boyd Dunlop,
• 1970-es évek mountain bike
• 1990-es évek rekumbensek, „fotelbringák”

Napjainkban közel 1 milliárd kerékpárt használnak világszerte közlekedésre, szállítási, szabadidős és sportcélokra. A mai világban a kerékpár az egyéni közlekedés leghatékonyabb módja (egy kilométer kerékpározás: 92,09 kJ, gyaloglás: 261,63 kJ, autózás: 4,83 MJ energiát igényel átlagosan). Azokban az országokban, ahol a kerékpározás az egyéni közlekedésnek nem a legfontosabb eszköze, önálló kerékpárutakat építenek használói számára. Az Európai Kerékpárszövetség törekvése, hogy ezeket a közúti és vasúti transzeurópai közlekedési hálózatok rendszeréhez hasonlóan az EuroVelo hálózat kontinentális szinten is összekösse.

A kerékpár felépítése és legfontosabb alkatrészei

Váz, kerekek, kormánycsapágy, kormányszár, kormány, középcsapágy, hajtómű, pedálok, lánc, első és hátsó fogaskoszorú, fékek (abroncsfék, kontrafék (agyfék), felnifék: patkófék, „cantilever”-fék (az angol szóból), v-fék, u-fék, dobfék, tárcsafék), nyeregcső, nyereg, váltórendszer (első és hátsó váltók, váltókarok és a közlőművek: láncos, bowdenes és hidaulikus), első villa (merevvilla, teleszkópvilla), illetve teleszkópos hátsó villa esetén hátsó háromszög és hátsó teleszkóp, illetve a küllönböző csapágyrendszerek és egyéb szerelvények: lámpák, helyzetjelzők, csomagtartók, gyermekülések.

Váz 

A kerékpár típustól függően különböző anyagokból készülhet:

• acél: tartós, erős, hasznos élettartama több évtized, az acélanyag ötvözőitől (például króm, molibdén, mangán, nikkel) és a varratminőségektől függően;
• alumínium: könnyű, nem olyan rugalmas, mint az acél, ezért hasznos élettartama 3-5 év;
• titán: szintén könnyű, de az alumíniumnál erősebb (és drágább), hasznos élettartam az acélhoz hasonlóan több évtized;
• magnézium: ritka, drága, rendszerint versenycélokra használatos;
• kompozit: ultrakönnyű, speciális célokra, rendszerint versenyekre készült vázak anyagaként alkalmazzák (szénszálas kompozit), a vázanyag idővel elöregszik;
• bambusz: újabban bambuszból, az egyik legerősebb szerves anyagból is készül kerékpárváz, ugyanis sok előnyös tulajdonsága van: könnyű, viszont rendkívül erős és rugalmas. Egyelőre kevés a kínálat a bambuszvázas kerékpárokból, és rendkívül drágák: jelenleg 2700 dollár körül mozog az áruk.

Kerék 

Fő részei: kerékagy, küllők, küllőanyák (niplik), felni, belsővédő szalag, gumibelső tömlő, gumiabroncs.
A felni a kerék U keresztmetszetű része, amely külső élein kialakított peremeivel rögzíti a gumiabroncsot. Anyaga lehet acél, alumínium, műanyag, kompozit anyag. Keresztmetszete szerint lehet szimpla- és duplafalú. Előbbi könnyebb, utóbbi erősebb, keskenyebb keresztmetszettel is elérhető jelentősen nagyobb teherbírás. A belső tömlő szelepkialakítására is figyelmet kell fordítani, ugyanis a „tűszelepes” felnibe nem építhető autószelepes belső tömlő (csak utólagos furatbővítéssel).
A felni általában acél küllőkkel kapcsolódik a kerékagyhoz. A küllők száma, fűzése, kereszt- és hosszmetszete változatos.

• A küllőszám rendszerint 3-tól 36-ig terjed.
• A küllőfűzés történhet keresztezés nélkül, egy-, két-, három- és négykeresztesen, illetve ezek valamelyikének csavart fűzése.
• A küllő keresztmetszete rendszerint kör, átmérője 2–4 milliméter között változatos.
• A küllő hosszmetszete húzatlan (egyenes), egyszer, kétszer, vagy háromszor húzott.
• A küllővég kialakítása is eltérő lehet. A legjobban elterjedt a félgömb, vagy lencsefejű, hajlított végű küllő, amely ezzel a kialakítással kapcsolódik (akad) az agyperem megfelelő furatába. Léteznek azonban csavaros peremű agyak is, amelyekbe csavarmenetes szárral rögzíthető a küllőszár (ez a küllőtípus mindkét végén menetes).

Telikeréknek nevezzük, amikor a küllők helyén egyetlen zárt felület van. Ennek hosszirányú légellenállása jobb, keresztirányú légellenállása viszont drasztikusan rosszabb, illetve a tömege is nagyobb a hagyományos, küllős megoldásnál. Kompozit keréknél a küllők is a felni anyagából készülnek.
A gumibelső és a felni között található a belsővédő szalag, ami megakadályozza a tömlő küllőanya általi kiszúródását. Jól összeépített kerekek alaptartozéka, a küllők csavarmenetes végei nem lóghatnak ki a küllőanyákból.
A belső tömlők szelepkialakításai eltérőek lehetnek: tűszelepes, autószelepes. Előbbi rendszerint versenykerékpárokon található meg kisebb tömege miatt, utóbbi alkalmazása viszont a túrakerékpárok esetében praktikus. Komolyabb kerekekben nem alkalmaznak belső tömlőket (angolul tubeless), viszont ez csak speciális „belső nélküli” felni és gumiabroncs esetén alakítható ki.
A gumiabroncs felniperemhez rögzülő eleme szerint lehet drótperemes és kevlarbetétes. Utóbbi kis tömegű, könnyen szerelhető és kis méretre tekerhető. Mintázat szerint lehet mintázat nélküli sima (angolul slick), vegyes használatú félsima és bütykös. Az abroncs méreteit az oldalára írt, nemzetközi szabványban rögzített szintaktikával jelölik: például 26 × 2,75 jelölésben előbbi szám az abroncs külső átmérőjét, a második tizedestört szám pedig annak külső szélességét mutatja. A belső tömlőt célszerű a külső méreteihez igazodva alkalmazni. Az abroncs oldalán fel van tüntetve a maximális tömlőnyomás is (bar-ban és psi-ben).

Kormány

Minden esetben kormányszárral (másik nevén stucnival) kapcsolódik az első villába.
A kerákpár felhasználási területeitől függően lehet:

• egyenes,
• szarvkormány,
• hajlított,
• triatlon,
• bmx (flatland, street, dirt),
• időfutam,
• pálya.

Kerékpártípusok 

Országúti kerékpárversenyző

Hegyikerékpár

Angolul: mountain bike (kiejtése: ˈmaʊn.tɪn baɪk). A masszív felépítés, és a vastag, tipikusan 26"-os (ritkán 29"-es) kerekek alkalmassá teszik a terepen való biciklizésre, de hosszú távú országúti közlekedésre ezek a kerékpárok nem optimálisak. Az egyik legelterjedtebb kerékpárfajta.

• XC vagy CC

Az angol cross country kifejezésből származó rövidítéssel az elsősorban hegyikerékpár versenyzésre szánt gépeket jelölik. Az XC kerékpároknál a kényelemmel szemben elsődleges szempont a minél kisebb tömeg, a meghajtás hatékonysága és a gyors mászást lehetővé tevő versenygeometria. Leggyakrabban első teleszkóppal használják, tipikusan 80-100 mm rugóúttal, de előfordul merevvillás és összteleszkópos kiépítésben is.

• Enduro/All Mountain

A hegyikerékpár egyik változata, amely átmenetet képez az MTB és a könnyű freeride gépek között. A durvább körülményeket és biciklizési stílust is elviselő kialakításból következően valamivel nehezebbek, mint a tipikus MTB bringák, de a technikás és gyors ereszkedés mellett egy-egy könnyebb ösvény is megmászható velük. Gyakori az összteleszkópos kivitel, jellemzően 130-150 mm rugóúttal.

• Downhill

A downhill a hegyikerékpár sport extrém ága, ahol technikás, kövekkel, ugratókkal, letörésekkel tarkított, erősen lejtős terepen kell bringázni. Ennek megfelelően a downhill biciklire az összteleszkópos gépezet, sok helyen megerősített váz, 150-240 mm-es rugóutak és duplavállas átütőtengelyes első villa (ami erősíti a stresszpontokat a fejcsőnél) a jellemző. Elöl egy lánctányér rockringgel vagy bashguardokkal, láncvezetőkkel, hidraulikus 4-6 dugattyús fékek 203-as tárcsákkal. Bár a súly kordában tartása a DH gépeknél is nagyon fontos, hiszen a DH versenyeken gyakran tizedmásodpercek döntenek, a nehéz terep miatt ezek a speciális kerékpárok akár 18-24 kg-osak is lehetnek. Komfort- vagy városi tekerésre, vagy egy meredek hegyre felmenni alkalmatlanok.

• Freeride

A freeride nagyjából ugyanazt a felépítést követi, amit a downhill gép, de alkalmas 8 méteres letörésekre, kisebb szakadékokba való droppolásra és félelmetes nagyságú big air-ek jellemzik az erőt és vakmerőséget, amit ez az ág képvisel. A freeride kerékpároknál a súly kevéssé számít, annál inkább fontosak az erős, strapabíró alkatrészek.

• Dirt jump/street

Kifejezetten trükkökre, akrobatikára tervezett szerkezet. Többségben egysebességesek a masszivitás okán. Ültetett vázzal és strapabíró alkatrészekkel, olykor elsőfék nélkül. A városi terep extrém leküzdésére szolgálnak.

• 4X/Four cross

A sportág a BMX Cross ból ered, melynek során előre, földből vagy salakból megépített, ugratókkal és éles kanyarokkal tarkított pályán versenyeznek. A BMX Cross-tól eltérően itt nem hatan, hanem csak négyen indulnak egy futamban. Az indítás rajtgéppel történik, ami nagyjából megegyezik a Motocross-ban használatosakkal. A kerékpárok jórészt a „teleszkópos” Dirt/Street felépítést követik (merev, ültetett váz, 80-130 közötti első teleszkóp), ám itt kifejezetten Four cross-ra tervezett „terep” külső gumikat és szélesebb kormányt használnak.

• Trial

Könnyű, lecsupaszított hegyi kerékpárok, jellemzőjük, hogy a váz nagyon alacsony, általában nincs nyereg, és főleg trükkök bemutatására használják, egy sajátos sportág épül rá.

• City (trekking)

Városi kerékpár. Kizárólag jó minőségű utakra, kis távolságok megtételére alkalmas. „Bevásárló kerékpár”nak is nevezik a sokszor gyárilag kormányra szerelt csomagtartó-kosár miatt.

• Fitness

Viszonylag új kategória, amihez az országúti kerékpár adta az alapot. Kialakítása azzal egyező, egyenes kormánnyal és a patkófék helyett V-fékkel. Ennek kialakításánál nemcsak a sebesség, hanem a kényelem is szerepet játszott.

• Országúti

Sportkerékpár. A legkönnyebb és leggyorsabb kerékpár. Vékony gumija, a váz és a kormány kiképzése, minimális légellenállása az országúton való gyors haladást teszik lehetővé. Gyakran nevezik versenybiciklinek is, tévesen.

• Single speed

Váltó nélküli (egysebességes) kerékpár.

• Pálya (fixi)

Az örökhajtós kerékpárok (fixik/pályakerékpárok) fő jellemzője, hogy nincs a hátsó tengelyükön szabadonfutó mechanika, nincs fékjük, általában egy áttételük van (egy hátsó lánckerék). Ha a hátsó kerék forog, a pedálok is a megfelelő irányba forognak vele együtt, nem lehet vele úgy gurulni, hogy pihennek a lábak.

• Trekking

Túrakerékpár. A terep és az utcai gépek között helyezkedik el. 28"-os kerékátmérője az aszfalton vagy közepes nehézségű terepen (erdei ösvény, földút) állja meg a helyét. Kényelmes és könnyű, így hosszú távú kirándulásokra igen alkalmas. Rendszerint csomagtartóval, sárvédővel szerelik gyárilag.

• Cross

A trekking lecsupaszított változata. Minden nélkülözhető alkatrész lekerült róla, például sárvédő, csomagtartó. Így inkább hasonlít egy hegyikerékpárra, de megőrizte a 28-as kerekeit, ami miatt ez előbbinél jobban használható országúton is.

• Cyclo cross

Az országút kerékpározás egy kissé megváltozott formája, melynek során leginkább országútihoz hasonló kerékpárokkal, könnyebb terepeken (erdei/turista ösvények, murvás/döngölt föld út) kerékpároznak.

• Cruiser

• Low Rider

• BMX

Kis kerekű, trükkökre, akrobatikára kifejlesztett kerékpár. Sebességváltót általában nem szerelnek rá.

Karate

A karate (japánul 空手) egy szabadkezes japán küzdősport. A karate jelentése szó szerint: üres kéz, értelem szerint pedig, olyan fegyver nélküli harcművészet, melyben a karatéka saját testét használja fegyverként. Karate - do jelentése: a Karate útja.

Története 

A modern karate megalapítója Funakosi Gicsin. A mester élete során már „szétszakadt” több ágra a karate és így új stílusok jöttek létre. A karate elődje a vadzsramusti volt, melyet 6. században Bodhidharma buddhista szerzetes „vitt” magával Indiából Kínába. Ott ebből megalapalult a saolin kungfu. Majd egy közeli szigetre Okinavában ismét egy átalakuláson ment át, és megalakult az Okinava-te, mely 3 ággal rendelkezett Shuri-te, Naha-te, Tomari-te. Funakoshi mester ezeket tanulta, majd átdolgozta és 1917-ben meghívásra Kiotóba utazott, ahol már bemutatta a karatét.

Az öt nagy karate ág 

• Shotokan (Sotokan)
• Kyokushin (Kiokusin/Kjókusin)
• Goju-ryu (Godzsu-riu)
• Shito-ryu (Sito-riu)
• Wado-ryu (Vado-riu)

Rövid történetek a stílusokról 

• Shotokan

A karate do alapítója Gichin Funakoshi mester 1868-ban, Okinawa Shuri tartományában született. 11 éves korában kezdett karatét tanulni Azato és Itosu mesterektől. 1924-ben Tokyoba költözött és a karate fejlesztésének szentelte minden napját. 1956. április 26-án, 88 éves korában halt meg. Az általa kifejlesztett és az edzőterme után Shotokan-nak nevezett karate a mai különböző más irányzatok alapja (SHOTO = hullámzó fenyő, a mester költői álneve). A Shotokan kezdetben nem tartalmazott lábtechnikákat, valamint edzéseken csak a kihon-t és a kata-t gyakorolták, a küzdelmet pedig tiltották. A lábtechnikákat Funakoshi mester fia, Funakoshi Yoshitaka fejlesztette ki. "A karate do célja nem a győzelem, vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és ez által a jellem fejlesztése" - Funakoshi ezen szavai magukban hordozzák a karate lényegét, amely ma is útmutatást ad a karate-t gyakorlóknak. A stílusból kialakult egy alstílus is 1980-ban, ez a Fudokan, alapítója, Dr. Ilija Jorga.

• Shito-ryu

Kenwa Mabuni idejében a Okinawai harci művészeteket aszerint különböztették meg, hogy hol gyakorolták őket. Eszerint létezett: Shuri-te (Shuri keze), Naha-te és Tomari-te. Mabuni tanult Ankoh Itosu-tól (1830-1915), akinek Sohon Matsumura (1792-1887) volt a mestere (a Shorin Ryu alapítója), valamint tanult még Kanryu Higashionna-tól (1853-1915), aki kempo tudását egy Liu Liu Kung nevű kínai mestertől szerezte meg. Mabuni tanult még számos fegyveres és fegyver nélküli formagyakorlatot Arakaki-tól (1840-1918), valamint egy okinawai kínai teakereskedőtől, Woo Yin Gue-tôl. Mabuni a maga idejében a formagyakorlatok géniusza volt. Több kata-t ismert, mint bárki ebben az időben.
Miután Gichin Funakoshi bemutatta karatét 1922-ben Japánban, Kenwa Mabuni jónéhányszor utazott a szigetországba, hogy Okinawa-te néven saját tudását terjessze. Végül a húszas években Osakába költözött, ahol tanítani kezdett. Ebben az időszakban kezdték a japán karate iskolákat regisztrálni. Mabuni a stílusnak elôször a Hanko ryu nevet adta, ami szó szerint félkemény stílust jelent. A név a harmincas években Mabuni mesterei tiszteletére a Shito ryu nevet kapta. A név a Ankoh Itosu és a Kanryu Higashionna nevek kandzsi olvasatában az első karakterekbôl áll össze (A kiejtés alapján Itosu "shi"-nek, a Higashionna első betűje pedig "to"-nak hangzik, a ryu szó szerint stílust, illetve "módszer"-t jelent).

• Wado-ryu

1922-ben Funakoshi Tokióban tartott bemutatót, amikor egy 30 éves férfi, Hironori Otsuka szegődött tanítványául. Otsuka nem volt kezdő a harci művészetekben. Tizenhárom éves korától a Shinto Yoshin jujutsu iskola tanítványa volt, és 29 évesen mestere a menkyo kaydent (minden ismeret elsajátítását tanúsító irat) adományozta neki. Az irányzat főként az ütéseket hangsúlyozta, így amikor Funakoshinak bemutatta technikáit, Funakoshi alig akarta elhinni, hogy korábban nem tanult karatét. Otsuka szorgalmas tanítvány lett, de a szabad küzdelemnek nagyobb szerepet tulajdonított mesterénél. l929-ben önálló iskolát szervezett, 1934-ben pedig új ágazatot a Wado-kait, a későbbi Wado-ryut alapította meg. Az új irányzat, a "harmónia útja" 9 alapkatára épült, és sok jujutsu dobáselemet és lerántást tartalmaz. A Shotokan irányzatnál mozgékonyabb, mivel több elhajlással, testcsavarodással, ellépéssel történő védés található benne. A legnagyobb szerepet a helyes távolságtartásnak és a jó időzítésnek tulajdonította az alapító. Az ütéseknél a védekezés és támadás sokszor azonos, folyamatos mozgás, ami a küzdelmi hatékonyságot növeli. Hironori Otsukát, aki a Japán Karate-szövetség alelnöke lett, 1966. április 21-én a karate előmozdításáért császári kitüntetésben részesítették.

• Goju-ryu

Chojun Miyagi nagy testi erejű, szelíd, szerény ember volt. Azt tartották róla, hogy egy szent lelke van bika testében. 1924-ben a Judo megalapítója, KANO professzor, néhány tanítványával nagy sikerű bemutatót tartott a szigeten. Ezután többen kérték Miyagit, hogy erősítse meg a karate helyzetét, és ő is mutassa be az ebben a művészetben rejlő lehetőségeket. Miyagi ragaszkodott ahhoz, hogy a meghívóra azt is írják rá: "Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért." A bemutató egész délelőtt tartott, és a nézők sok csodálatos dolgot láthattak.
Az összekötözött bambuszszálak közé Miyagi ujjheggyel beleszúrt, majd középről kihúzott egy szálat, a fa kérgét letépte puszta kézzel, egy hatalmas felfüggesztett húsdarabba szintén beleszúrta a kezét, majd kitépett egy darabot. A nézők hosszú botokkal üthették a testét, de nem mutatott semmi fájdalmat. Talpával krétaporba lépett, majd felugrott és a mennyezeten hagyta lábnyomát. Hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumoskannán. A bemutató után a következőket mondta: "Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás." Miyagi élete során fáradhatatlanul tanított, elsősorban Okinawán, Japánban, sőt Hawaiiban is. JAPÁN GOJU-RYU A YAMAGUCHI által tanított Goju változat több szempontból eltér az eredeti okinawai Goju-tól. A GOJU kifejezés keményet (GO) és lágyat (JU) jelent, aminek alapvető értelme, hogy a hárítások lágyan, a támadások keményen történnek. A keménységet a SANCHIN KATA szimbolizálja, ahol a test minden izma megfeszül és harci szellemmel telítődik A lágyságot a TENSHO, ami lassú, csavart mozgásokból áll. Számos formát használnak még, melyekből néhány az állatok mozgását utánozza. A GOJU irányzata a legrégibb harci hagyományokat foglalja magában, mellőzve a bonyolult technikákat, de megőrizve a harci szellemet. YAMAGUCHI változtatott a formagyakorlatokon és nagyobb hangsúlyt helyezett a szabad küzdelemre. Kisegítő gyakorlatként jógához hasonló tartásokat és légzésgyakorlatokat is beépített iskolájába. A japán szellemnek megfelelően hangsúlyozottabbak lettek a formalitások, az erő külső kifejeződése, a katák hevesebbé és hangosabbá váltak. Izometrikus gyakorlatok is helyet kaptak, az egészet pedig áthatotta a sztoikus japán szellem.

• Kyokushin

Megalapítója Sosai Masutatsu Oyama, eredeti neve Hyung Yee Choi. Saját stílusát az 1950-es évektől kezdte kifejleszteni, felhasználva a tradicionális japán karaték (shotokan, gojuryu) egyenes vonalú technikáit, és a kínai kempo körkörös mozdulatait. Célja tökéletesíteni a karate technikáját, küzdelmét, törekedve a valós felkészítésre, bebizonyítani a fizikai és a szellemi tréning közti összefüggés fontosságát. A kyokushin karate mozgásrendszere a kör, az egyenes, és a pont egységére épül fel; minden technika körkörös úton egy pontba fókuszálunk, így lehetséges a test összes energiaforrását felhasználni, összpontosítani. A kyokushinkai elnevezése három szó összetételéből jött létre: kyoku = végső, legtávolabbi, shin = igazság, valóság, kai = találkozás, összekapcsolás. Tehát az irányzat nevének jelentése: találkozás a végső igazsággal. A kyokushin karate szimbóluma a kanku, mely eredetileg a Kanku Dai katában szereplő "égvizsgáló" pozíció.

Jégkorong

A jégkorong 2 csapat által jégpályán játszott, ütős labdajáték. A Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek (IIHF) 64 tagországa van, de a következő országokban a legnépszerűbb: Kanada, USA, Svédország, Finnország, Csehország, Szlovákia, Oroszország (régebben Szovjetunió). A felsorolásból kitűnik, hogy általában azokban az országokban dívik, ahol jellemző a hideg idő, lehetőséget adva a természetes jégfelületek kialakulására. Bár a felsorolt országok mindegyikében működik professzionális liga, az Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga, ismertebb nevén NHL jelenti a sportág csúcsát.

A játék 

Játékosok 

Patrick Roy, a Colorado Avalanche kapusaként

A jégkorongcsapatok általában 18 mezőnyjátékosból és 2 kapusból állnak, ebből 1 kapus és 5 mezőnyjátékos van egyszerre a jégen. Mivel a jégkorong egy nagyon gyors és intenzív játék, az 5 játékosból álló úgynevezett sorok általában 45 másodpercenként váltják egymást a jégen. A játék célja, hogy a korongot az ellenfél kapujába juttassák, lehetőleg többször mint az ellenfél. A játékosok egy ütő segítségével irányítják a korongot a jégen. A test bármely részével lehet a korongot kezelni, irányítani tilos. Érvényes gólt csak az ütővel lehet szerezni, valamint akkor, ha a korong bármely testrészről a kapuba pattan. A szándékos rúgó vagy dobó mozdulat nem érvényes.

Mario Lemieux a Pittsburgh Penguins játékosaként

A mezőnyjátékosokat két csoportba sorolhatjuk. A támadók lehetnek balszélsők, centerek, illetve jobbszélsők. Egy sorban 3 támadó játékos szerepel. A védők lehetnek bal bekkek illetve jobb bekkek, és általában párban játszanak. A sorcserék alkalmával általában egy új védőpár lép a jégre. A mérkőzéseken egy csapat általában 4 támadósort (12 játékos), 3 védőpárt (6 játékos) és 2 kapust öltöztet be (kapusból természetesen egyszerre csak egy lehet a jégen). Az edzők a sorokat a mérkőzés alatt bármikor cserélhetik, nem szükséges, és nem is szokás mindig megvárni a következő játékmegszakítást.

Felszerelések 

Kapus 

• sisak ráccsal vagy kapus fejvédő
• nyakvédő
• torokvédő
• mell- és vállvédő
• botos kesztyű
• lepkés kesztyű
• kapus szuszpenzor
• kapus nadrág
• mamut (kapus lábszárvédő)
• kapus korcsolya
• kapus ütő

Mezőnyjátékos 

• sisak
• arcvédő (plexi, félplexi, rács)
• fogvédő
• nyakvédő
• vállvédő
• könyökvédők
• játékos kesztyű
• nadrág
• szuszpenzor
• lábszárvédők
• jégkorong korcsolya
• ütő

Szabálytalanságok 

A jégkorong játékot a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által négy évente kiadott szabálykönyv alapján játsszák. A szabálykönyvben meghatározott szabályokat megsértő játékosokat a játékvezető büntetésekkel sújtja.

Játékosok ellen elkövetett szabálytalanságok 

• palánkralökés (boarding, BOARD)
• botvéggel ütés (butt ending, BUT-E)
• meg nem engedett testtel való játék (charging, CHARG)
• hátulról lökés (checking from behind, CHE-B)
• nyírás (clipping, CLIP)
• bottal lökés (cross-checking, CROSS)
• könyökhasználat (elbowing, ELBOW)
• túlzott durvaság (unnecessary roughness, UNN-R)
• öklözés vagy durvaság (fisticuffs, FIST)
• fejelés (head-butting, H-BUTT)
• magas bottal való játék (highsticking, HI-ST)
• ellenfél fogása (holding, HOLD)
• botfogás (holding the stick, HO-ST)
• bottal akasztás (hooking, HOOK)
• akadályozás (interference, INTRF)
• rúgás (kicking, KICK)
• suhintás (slashing, SLASH)
• szúrás (spearing, SPEAR)
• gáncsolás (tripping, TRIPP)
• fejre, nyakra irányuló támadás (checking to the head, CHE-H)

Egyéb szabálytalanságok 

• hivatalos személy sértegetése (abuse of officials, ABUSE)
• játék késleltetése (delay of game, DELAY)
• szabálytalan felszerelés (illegal equipment, IL-EQ)
• sportszerűtlen magatartás (unsportsmanlike conduct, UN-SP)
• játék kezdésének megtagadása (refusing to start play, REFUS)
• cserepad elhagyása (leaving players bench, L-PLB)
• büntetőpad elhagyása (leaving penalty bench, L-PEB)
• túl sok játékos a jégen (too many players on the ice, TOO-M)

Játékidő 

A jégkorong mérkőzés három, 20 perces harmadból áll. A 20 perc tiszta játékidőt jelent, vagyis a játék megszakítása alkalmával az órát megállítják. Játékmegszakítás után a korongot a bedobással (bulival) hozzák játékba. A két center szemben áll a bedobóhelyen, a játékvezető pedig bedobja közéjük a korongot, melyet ők igyekeznek ütőjükkel saját csapattársukhoz juttatni.
Játékmegszakítás a következők miatt fordulhat elő:

• Les: A támadócsapatnak előbb kell a korongot a támadó harmadba juttatni, mint ahogy egy játékosa oda belépne. Ha úgy juttatják a korongot a támadó harmadba, hogy azt megelőzően már tartózkodik ott játékosuk, akkor beszélünk lesről. Angolul "offside".

• Tilos felszabadítás (túlütés): Ha a támadócsapat a saját térfeléről az ellenfél alapvonala mögé üti a korongot akkor beszélünk tilos felszabadításról. Az NHL-ben nem fújják be automatikusan, csak akkor, ha a korongot megérinti a védekező csapat egy játékosa. Európában automatikusan fújják amint a korong áthaladt az alapvonalon. A tilos felszabadítást elkövető csapat büntetése, hogy a buli az ő védő harmadukban lesz. Szintén nevezik túlütésnek is, bár ez kevésbé elterjedt. Angolul "icing".

A játéktér

• Kiállítás: Lehet kis büntetés, nagy büntetés vagy fegyelmi. Ezek tételei 2-, 5-, illetve 10 perc vagy végleges kiállítás. A vétkes játékos a büntetésnek megfelelő időtartamra elhagyja a játékteret. Csapata ez idő alatt emberhátrányban játszik. A kisbüntetés lejár ha az emberelőnyben játszó csapat a kapuba talál. A nagy büntetések nem járnak le, ezeket le kell ülnie a vétkesnek. A fegyelmi büntetésekkel sújtott játékosok helyett más mezőnyjátékos a jégre léphet. A büntetések angol megfelelői "minor penalty", "major penalty", "misconduct penalty".

• Játékteret elhagyja a korong: Ha a korong teljes terjedelmével elhagyja a játékteret szegélyező palánkot. Szándékosságért 2 perc büntetést kap a vétkes játékos.

• Sérülés: A játékvezető megállítja a játékot, ha egy játékos megsérül.

• Korong irányítás: A korong kézzel való irányítása, büntetést nem von maga után.

• Kapu elmozdulása: A kapu elmozdítása, ha szándékos a mozdulat, akkor az elkövető játékost kiállítják a játék késleltetéséért.

Bajnokságok 

Magyar bajnokság 

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) által felügyelt jégkorongbajnokság. A bajnokság győztes csapata a magyar bajnoki cím birtokosa lesz. A magyar bajnokságokat a férfiak részére 1937 óta, 1945 kivételével minden évben megrendezték.
Másodosztályú bajnokságot (OB II.) 1943-tól rendeznek kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Női magyar bajnokságot az 1993-94-es szezontól rendeznek és két alkalom kivételével a Marilyn csapat nyerte meg mindegyiket.

Utánpótlás korosztályok 

• szupermini U8
• mini U10
• előkészítő U12
• kölyök U14
• serdülő U16
• ifjúsági U18
• junior U20

NHL 

Az észak-amerikai professzionális jégkorongliga neve, más néven National Hockey League (Nemzeti Jégkorong Liga). 30 csapat játszik 15-15 csapatos konferenciákban (Kelet – Nyugat), ez még tovább van osztva konferenciánként 3-3, öt csapatos divízióra. A szezon alapszakaszból (Regular Season) és ún. rájátszásból (Playoff) áll. A rájátszásba a konferenciák első nyolc helyezettje jut be. A bejutott csapatok 4 győzelemig tartó párharcokban vesznek részt, majd a végén a döntő, ahol Kelet és Nyugat legjobbjai megküzdenek a Stanley-kupáért és bajnoki címért.

A jégkorong hazai története 

-1936 A kezdeti évek 

A jégkorong sport az 1920-as évek közepén került hazánkba. Az addig egyeduralkodó bandyt gyorsan kiszorította és egyre népszerűbbé vált. A kezdeti években az úttörőszerepet elsősorban a BKE csapata vállalta magára, de sorra alakultak más szakosztályok is, így például a BBTE és az FTC.
Magyarország első alkalommal 1927-ben szerepelt a Nemzetközi Szövetség (akkori nevén LIHG) által rendezett tornán, az Európa Bajnokságon Bécsben, ahol a csak BKE játékosokból álló csapat az utolsó, hatodik helyen végzett. A magyar válogatott első mérkőzést január 24.-én játszotta Ausztria ellen, melyen 6-0-s vereséget szenvedett el. Az elkövetkezendő évtized elsősorban a klubok európai túráiról és a válogatott nemzetközi szerepléséről szólt. A nemzeti csapat 1938-ig részt vett minden EB-n, világbajnokságon és az 1936-os Téli Olimpián és sikerült egy-egy jobb eredményt is elérni. Így 1931-ben 7. lett a csapat, 1937-ben 5. helyezést sikerült elérni vagy 1938-ban döntetlen eredménnyel végezni a kanadai válogatott ellen.

1937-1944 Megindult a magyar bajnokság 

A magyar klubok külföldi túrái miatt képtelenség volt megszervezni a bajnoki küzdelmeket, hiszen egyszerre igen ritkán voltak itthon a csapatok. 1937-re végül sikerült útjára indítani az első Magyar Bajnokságot. A szereplést három gárda vállalta. Az esélyes BKE, a BBTE és a Ferencváros. Az FTC végül visszalépett, mert kanadai légiósát, Staplefordot nem nevezhette be. Helyére a BKE II. csapata indulhatott. Január 15.-én dobták be első alkalommal a korongot a bajnoki címért a BKE I – BKE II mérkőzésen. A bajnokságot a BKE csapat nyerte, amely 1944-ig két alkalom kivételével –ekkor a BBTE lett a bajnok– mindig megszerezte az elsőséget. 1940-től csatlakoztak a bajnoksághoz a visszacsatolt területek csapatai is elsősorban Kassa környékéről, valamint Erdélyből.

1945-1959 Újjászületés helyett vegetálás 

A háború után a sportág egyetlen hazai bázisának –a városligeti Műjégpályának– rendbehozatala után rögtön újra indult a jégkorong élet is. De hamarosan kiderült, hogy a játék közel sem kap hasonló szerepet, mint korábban. A külföldi csapatok elleni szereplés lehetősége 1956-ig minimálisra csökkent, olyan szezon is előfordult, amikor egyetlenegy ilyen összecsapásra sem került sor. A válogatott csapat pedig 1958-ig mindössze tíz országok közötti mérkőzésre állt össze és csak 1959-ben –húsz év után– nyílt újra lehetőség a VB szereplésre.

1960-1969 

A Szovjetunió megjelenése és kiváló szereplése az ötvenes években a világbajnokságokon lehetővé tette, hogy a magyar jégkorongozók is lélegzetvételhez jussanak. 1961-ben elkészült a sportág új központja a Kisstadion, a válogatott mellé csehszlovák kapitány érkezett és a csapatok száma is stabilan nyolcra emelkedett, amelyek közül az FTC, az Újpesti Dózsa , a Vörös Meteor és a BVSC volt harcban az érmekért. A válogatott 1964-ben kivívta az olimpiai szereplés lehetőségét, majd 1965-ben a B világbajnokságon a 4. helyet szerezte meg, amely akkor a 12. helyet jelentette a világon.

1970-1980 

A hatvanas évekbeli fellendülés után újra csökkent a hoki bázisa. Szinte évről évre jelentette be egy-egy szakosztály a megszűnését. Így tűnt el tíz év alatt a jégkorong térképéről a Spartacus, a Postás, az Építők, a Vörös Meteor és végül a BVSC csapata. Helyükre új csapatként a KSI utánpótlás korosztályból kikerülő játékosaira épített Bp. Volán került. A korszak egyeduralkodója a Ferencváros volt, amely 1971 és 1980 között minden bajnokságot megnyert. A válogatott az évtized elején bérletet váltott a C csoportba. 1976-ban sikerült kivívni a felkerülést és két éven át erőn felül teljesítve biztosan bent maradni a második vonalban.

1981-1990 

A korszak első bajnoksága új fejezetet nyitott a magyar hoki történetében. A Székesfehérvári Volán (Alba Volán SC) az első vidéki csapatként lett magyar bajnok, melyet hat újpesti és két ferencvárosi elsőség követett. A dekád végét egy újabb vidéki győzelem zárta le. A Jászberényi Lehel, amely a magyar csapatok közül elsőként szerződtetett minőségi légiósokat, szerezte meg a bajnoki címet. A magyar csapatokhoz ekkor több, elsősorban szovjet játékos érkezett, akik között számos korábbi válogatott játékost találni, így pl.: Alekszandr Malcev (kétszeres olimpia-, kilencszeres világbajnok; kétszer a VB legeredményesebb játékosa, háromszor a legjobb csatár, az IIHF Hall of Fame tagja), Szergej Szvetlov (olimpiai bajnok), Szergej Kapusztyin (olimpiai és világbajnok), Vlagyimir Repnyev (világbajnok)
A válogatott 1983-ban a C VB-n érte el legnagyobb sikerét. Hazai közönség előtt sikerült kivívni a feljutást. De a B csoportos szereplés csak rövid időre tudta leplezni, hogy a sportág egyre jobban elmaradt riválisaitól. Magyarországon ekkor még mindig nem létezett állandó fedett jégpálya, miközben ellenfeleink egyre jobb körülmények között készülhettek és az utánpótlásban is szélesebb alapokra támaszkodtak. Az 1985-ös B VB-ből kiesés után a magyar csapat csak a 3. vonal középmezőnyében tudott megkapaszkodni, melyet az 1990-es hazai C VB 7. helyezése „koronázott meg”.

1991- 

A pályagondok enyhítésére elsőként a fehérvári jég kerülhetett fedél alá, amely sokáig az egyetlen maradt. Majd évek múlva követte a sorban Dunaújváros, Szeged, Debrecen, Zalaegerszeg, Kaposvár, Miskolc, a fővárosban pedig a káposztásmegyeri, újpesti és erzsébeti jégcsarnok.
A bajnokságban a 90-es évek első felében újra a Fradi korszaka következett, melyet a Dunaferr nagy generációja szakított meg majd hozzájuk csatlakozott az Alba Volán, akik a 2000-es évek domináns csapatává váltak. A válogatottban 1995-től kezdve szerepeltek a dunaújvárosi fiatalok és a fehérvári Palkovics-Ocskay páros, akik már ifiként is igen közel álltak a korosztályos EB A csoportjához. A felnőtt válogatott egyre jobb szereplését megnehezítette, hogy a szovjet utódállamok vagy Szlovákia rutinos csapatai rendre az útjukat állták. 1998-ban végre sikerült a nagy álom, ismét hazai közönség előtt kivívta a csapat a B csoportos indulás jogát. Majd a kiesés után ismét első helyet szerezték meg 2000-ben. A világbajnoki rendszer 2001-es átszervezése óta a csapat stabil tagja volt a divízió I. selejtező csoportoknak, ahol 2002-ben és 2007-ben 2. helyezést tudott szerezni, majd 2008-ban kivívta a feljutást az A-csoportba.

Íjászat

Egy 10 és egy 9 pontos találat

Az íjászat a nyílvesszők íjjal való kilövését jelentő tevékenység. A történelem során a vadászat és a hadviselés volt a két legfontosabb alkalmazási területe, napjainkban sportként él tovább.

Története 

Kezdetek 

A legelső íjászatra utaló jelek mintegy 50 000 évvel ezelőttről maradtak fent. Az íjat eleinte feltételezhetően vadászatra használták, és innét került át a fegyveres összecsapásokba. Mint a legfőbb lőfegyver, fokozatosan kiváltotta a hajítólándzsát. Az ókorban Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen íjásztak, ami jól jelzi fontosságát.

Ókori íjászat 

Az ókori civilizációk, görögök, perzsák, pártusok, szkíták, hunok, indiaiak, kínaiak, hadseregeiben egyaránt fontos volt az íjászok szerepe. A nyílzápor különösen hatékony volt a nagy létszámú alakzatok ellen, az íjászok így gyakran döntő jelentőséggel bírtak a csatában. A lovasíjászat tovább tágította a fegyver alkalmazási körét a gyors mozgás lehetősége miatt. Apollónt, Odüsszeuszt és más mítikus hősöket is gyakran íjjal ábrázolnak.

Középkori európai íjászat

Angol íjász hosszúíjjal

A kora középkor idején Nyugat-Európában az íjászatnak nem volt akkora szerepe a hadviselésben, mint az a népszerű legendákból kitűnik. Az íjászok gyakran a legrosszabbul fizetett katonák voltak, gyakorta egyszerűen a parasztokból verbuválták őket. Ez főleg az olcsó íjnak és nyílnak volt köszönhető, különösen, ha figyelembe vesszük, ezzel szemben mennyire drága volt egy "hivatásos" katona páncélja és kardja. Az íj ritkán döntötte el a csata kimenetelét, a nemesség "alsóbbrendű fegyvernek" vagy játékszernek tekintette. Ezt a nézetet a magyarok számolták fel, akik széleskörűen használva az íjat, jelentős sikereket értek el kalandozásaik során Nyugat- és Dél-Európában a 9. és 10. században.
A százéves háború idejére az angolok kitanulták az íjász egységek hatékony alkalmazását, ami harcászati fölényt biztosított számukra az angol hosszúíjaikkal. Az íjászok a szabad parasztság soraiból kerültek ki, és gyermekkoruktól kezdve gyakoroltak. Minden fiú a magasságához illő íjat kapott. Íjászversenyekkel lelkesítették az embereket a fejlődésre.
Csatában két vesszőt lőttek ki, az elsőt egy magas, a másodikat alacsonyabb röppályán. A két vessző egyszerre csapódott be két különböző szögből, igen megnehezítve így az ellene való védekezést. A páncéltörő nyílhegy megjelenése szintén fokozta a vesszők hatékonyságát.
A számszeríj, habár már korábban is létezett, szintén a középkorban terjedt el. Amíg egy íjász kiképzése évekig tartott, a számszeríj kezelését nagyon gyorsan el lehetett sajátítani. Ereje és hatékonysága megegyezett a hosszúíjéval. Legfőbb hátránya, hogy nehéz az újratöltése, ezért ritkábban lehetett vele lőni. A számszeríj közismert páncéltörő hatása erős visszatetszést keltett a kiváló páncélokat viselő nemesség körében, ezért a keresztények közötti használatát a második lateráni zsinat betiltotta.

Magyar íjászat 

Lovasíjász bemutató Ópusztaszeren

A honfoglaláskori (és annál is korábbi) magyarok a sztyeppei népekhez hasonlóan, életmódjukból fakadóan kiváló lovasíjászok voltak. Ezt tanúsítja az elhíresült középkori fohász is: "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket!". Visszacsapó íjakat használtak. Az íjászat az államalapítás után sem tűnt el Magyarországról. Mindig is voltak könnyűlovas egységek, akik ezt a harcmodort folytatták, például a székelyek és kunok. Az íj egészen a végvári harcok idejéig használatban maradt, amikor a huszárok egyik fegyvere volt.
Regino prümi apát írja évkönyvében a magyarokról (908): "…karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, melyeket olyan ügyesen lőnek ki szaru-íjaikról, hogy lövéseik ellen védekezni alig lehet."

Horgászat

A horgászat egy ősi formája a táplálékszerzésnek, mely (horgász-)bot, zsinór és horog segítségével történik, és célja egy hal kifogása, zsákmányolása egy adott vízterületből. A horgászat célja a XXI. században már nem főleg a táplálékszerzés (ún. húshorgászat), hanem sokkal inkább a kikapcsolódás a természetben. Ezentúl a horgászat egy elismert sportág, és a horgászok számos országos és nemzetközi bajnokság keretében mérettetik meg magukat.

Definíció 

A horgászatot az 1997. évi XLI. törvény határozza meg: a halászati vízterületen a halnak horgászeszközzel (készséggel) vagy a csalihalnak 1 négyzetméternél nem nagyobb, emelőhálóval való fogása..
A készség nemzetközi normák szerint legalább egy horgászbotot és egy horgot foglal magában, melyet egy zsinór köt össze egymással. Különösen a bot használata különbözteti meg a horgászatot a halászok ősidők óta alkalmazott horgos halfogási módszerektől.

A horgászat feltételei, engedélyek 

Mivel a horgászat során a köztulajdonból a hal magántulajdonba kerül, a horgászatot a halászatról és horgászatról szóló törvény szabályozza. E törvény szerint a horgászatra jogosító okmányok a következők:

Állami horgászjegy 

Az állami halászjegyet vagy horgászjegyet a horgászegyesületek (a magyar állam megbízásában) egy évre - díj fizetése ellenében - adják ki. Állami horgászjegyet az a horgász kaphat, aki már letette a horgászvizsgát és nem követett el horgászati szabálysértést. Az állami horgászjegy díja 1000 Ft. 14 év alattiaknak és 70 év fölöttieknek viszont nem kell fizetni a díjat.

Területi engedély 

A területi engedélyt egy adott vízterület hasznosítója (horgászegyesületek, cégek, magánszemélyek, önkormányzatok stb.) adhat ki, aki rendelkezik a vízterület halászati jogával. A területi engedély csak állami horgászjeggyel rendelkező horgásztársnak adható ki.

Fogási napló 

Minden horgásznak, aki rendelkezik állami horgászjeggyel, kötelező fogási naplót vezetni. A fogási naplóban minden horgász köteles felvezetni az adott vízterületekből kifogott zsákmányt, és a naplót az év végén eljuttatni a horgászegyesületéhez. Amennyiben ezt nem teszi meg, úgy a következő évre nem adható ki számára az Állami Horgászjegy. A fogási naplóba méret korlátozás és fogási tilalom alá nem eső nemeshalakat a fogás után azonnal be kell írni, a fehérhalat elég a horgászat befejeztével.

Horgászigazolvány 

Minden horgász köteles horgászvizsgát tenni, minek megléte feljogosítja az Állami horgászengedély kiváltására. Kivéve a gyermek horgász, nekik nem szűkséges horgászvizsgát tenni. A horgászvizsga életfogytig, az Állami horgászengedély 1 évig érvényes.
A felsoroltak nem vonatkoznak magántulajdonú, magánkezelésű vizekre. Ott a tulajdonos, kezelő, Állami horgászengedély nélkül is horgásztathat.

A horgászzsákmány 

A magyar horgász fő zsákmánya a ponty. E növényevő hal, mely Ázsiából érkezett évszázadok óta, mára szinte a magyar horgászok bálványa. Rendkívül sokféle módszert fejlesztettek ki ennek a halnak a megfogására a horgászok. Minek tudható ez a "siker"? A jóizű, finom húsának, mely ráadásul sok magyar halétel alapanyaga? Vagy erős, szívós védekezése a horgon, mely sportélménnyé teszi a megfogását? Vagy a sokféle, de alapjában véve kényelmes fogási módjai? Mindenesetre ez a halfaj alkotja a magyar horgász fogásának zömét és emiatt a legfontosabb horgászhal. Főleg a csendesebb, iszaposabb vizek lakója, és a fenéken túrva kutat a kagylókból és más állatokból álló tápláléka után.
Pontyozás közben sokszor beugró zsákmány a keszeg. A keszeg szó sokféle halat rejt: az ártalmatlan bodorkát, mely általában rajokban járja a tavak fenekét és az átlagsúlya 10 dkg. Hasonló hal a vörösszárnyú keszeg, mely hasonló a bodorkához, ám főleg a víz felső rétegében tartózkodik. Ám a horgász számára a legfontosabb keszegféle a dévérkeszeg, mely akár 2 kilósra is megnőhet, ám a 20 dekás példány az átlagos. Magas hátú, oldalról erősen lapított hal ez, mely főleg a fenéken keresi, a többi keszeghez hasonlóan, a szúnyoglárvákból, puhatestűekből álló étrendjét. Az átlaghorgász meg sem különbözteti a dévértől a laposkeszeget, a bagolykeszeget és a karikakeszeget. E halak rendkívül hasonlóak a dévérhez, ráadásul hibridek is léteznek. A Duna és Tiszai horgászok gyakori zsákmánya a jászkeszeg. E keszegféle gyakran eléri a kilós súlyt és kitűnő sporthal. Szintén folyóvízi hal a szilvaorrú keszeg és a paduc. Gyakran kisebb folyókban, patakokban is fellelhetők, viszont ott megfogásuk nagyon nehéz, mivel ezek nagyon félős halak. E fajok alkotják a magyar horgász legtöbb zsákmányát; talán csak a ponty előzi meg őket.
Az összes keszeg húsa jóízű, viszont a sok szálka miatt óvatosan kell fogyasztani őket.
Elsőnek a keszeg és a ponty hibridjének tűnnek a kárászok. Magyarországon két fajuk fordul elő: a széles, magyar, vagy arany kárász, mely őshonos, és az ezüst kárász, amely telepítéssel került hazánkba Kínából. Mind a kettő mohón habzsolja a pontynak, keszegnek felkínált csalit. Húsuk jóízű, de nagyon szálkás.
Ugyancsak ázsiai teremtmény az amur. Nomen est omen: E halfaj az Amur folyóból származik. Hatalmasra megnő, majdnem 30 kilósra is. Torpedóformájú, izmos teste szinte szántja a vizet, ahogyan szüntelenül friss növényi hajtásokat keres. Sajnos sok nádas szenvedte már ennek a halfajnak a behozatalát, ugyanis a nádhajtást percek alatt lelegeli, nagy kár okozva ezzel. Viszont talán a legsportszerűbb hal: fárasztása a horgon órákat tarthat, látványos kirohanásokkal megdobbantva a horgásszívet. Konyhailag kevésbé használható, lévén szálkás és picit növényízű.
Utolsó ázsiai halunk a busa. Néhányan tréfásan magyar bálnának nevezik. A harcsa után a legnagyobb magyar halfaj. Bálna mivoltát jelzi, hogy planktonevő; fő tevékenysége a vízközt való szűrögetés. Mivel csalival szinte megfoghatatlan, csak a halászok számára jelent komoly ösztönzést. Húsa rossz ízű, de véd a szívinfarktustól.
Nagyon is magyar hal viszont a balin, vagy a villámkeszeg. Ragadozó, fogatlan pontyféle. A kishalat összetereli, és látványosan a víz tetején elkapja. Néha kis is ugrik, szinte mindig nagy loccsanás jelzi a "rablás" helyét. Megfogása nehéz, lévén nagyon rafinált.
A balin gyakori zsákmánya a szélhajtó küsz vagy sneci. Kicsi hal ez; alig éri el a 10 cm-t. Nagy rajokban behulló rovarokra vadászik.
Hasonlóan ragadozó hal a fogassüllő.

Az első magyar horgászirodalom 

A horgászattal és halászattal kapcsolatos irodalmunk több száz kötetes. A rengeteg könyvet, cikket és írást nehéz lenne hiánytalanul felsorolni. Grossinger János, Reisinger János és Szirmai András publikáltak ichthyológiai tanulmányokat hazánkban elsőként, még a XVII.-XVIII. században - igaz latin nyelven. Az első valóban, horgász témájú írás: Dr. Pelech E. Jánostól származik, címe : A pisztráng. Ez a kis írás 1879-ben látott napvilágot, a Magyarországi Kárpátegylet évkönyvének a 1879/VI. évfolyamban. A mű, napjainkra már sajnos közkönyvtárakban fellelhetetlen. Az írás nyelvezete és stílusa mosolyt csal arcunkra, de így is érdekes olvasmány, mivel a természet iránti rajó szeretről tesz tanúbizonyságot. Neves természettudósunk és polihisztorunk, Herman Ottó is említést tesz a Magyar Halászat Könyvében (1887) erről a különleges munkáról.