A Béga folyó partján fekvő város a Vajdaság Közép-bánsági körzetének székhelye. 2002-ben 79 545 lakosa volt, így a Vajdaság – Újvidék és Szabadka után – harmadik legnagyobb városa, s a legnagyobb város a Bánság szerbiai részén. Régen Torontál vármegye székhelye volt.
Neve
A város a 14. századtól 1935-ig (majd 1941-től 1944-ig) az eredeti nevét – Becskerek – viselte, különböző változatokban: Bechereky, Becsekereke, Becskerek, Großbetschkerek, Veliki Bečkerek.A város hivatalos szerb elnevezése 1935-től 1941-ig, majd pedig 1944-től 1946-ig Petrovgradra változott, a szerb Karađorđević Péter király (1903-1921), illetve unokája – az akkor még kiskorú – II. Karađorđević Péter tiszteletére.
Mai szerb nevét Zsarko Zrenjanin bánsági partizánhősről kapta, aki a II. világháború ideje alatt a vajdasági kommunisták és partizán harcosok vezetője volt.
Történelme
Nagybecskereket valószínűleg a 14. században alapították, legelőször egy 1326-os dokumentumban említik. A 15. század elejétől kezdve többnyire a szerb uralkodók (despoták) hűbérbirtoka volt. 1422-ben mezővárosként említi egy oklevél. A 16. század első évtizedeiben épülhetett kis palánkvára. A település 1551. szeptember 25-én került török kézre. A török uralom alatt Szokoli Mehmed pasa nagyvezír magánbirtoka (mulk), majd kegyes alapítványa (vakuf) volt.A település a 18. század elejétől minden kétséget kizáróan többségben szerbek által volt lakott.
A törökellenes felszabadító háborúk során Nagybecskerek többször is gazdát cserélt, és csak 1716 augusztusában szabadult fel végérvényesen a török uralom alól. A háborúk alatt lakossága jelentősen megfogyatkozott, ezzel egy időre korábbi jelentőségét is elvesztette. A Habsburg Birodalom fennhatósága alatt Nagybecskerek a Temesi Bánság koronatartomány egyik kerületének a székhelye lett. 1769. június 6-án Mária Terézia királynő mezővárosi kiváltságokat adományozott Nagybecskereknek. A város lakossága a 18. század vége felé legnagyobb mértékben szerbekből és németekből állt. 1773-ban a lakosság összesen 721 házban élt, ebből 625 házban ortodoxok és 96 házban pedig római katolikusok laktak.
A Temesi Bánság koronatartomány megszüntetése, és területének a Magyar Királysághoz csatolása után Nagybecskerek Torontál vármegye székhelye lett.
1807. augusztus 30-án tűzvész pusztította el a várost, megakasztva egy időre a fejlődését is. A tűzvész után egy évtizedre a megye székhelye átkerült Nagyszentmiklósra, amíg 1816-ban fel nem épült az új vármegyeháza. A reformkorban Nagybecskerek 1839-ben kőszínházat, 1846-ban pedig gimnáziumot kapott.
Az 1848-as forradalom idején 1849 január derekáig Nagybecskereken volt a bánsági hadtest főhadiszállása. A honvédség visszavonulása után, 1849 január-április folyamán itt volt a délvidéki szerbek vezetőjének, Joszif Rajacsics karlócai ortodox metropolitának, és kormányának a székhelye. 1849 és 1860 között Nagybecskerek a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság nevű tartomány egyik kerületének volt a központja. A tartomány megszűnése után ismét a Magyar Királyság része és Torontál vármegye székhelye lett. Az 1867-es kiegyezést követően, az Osztrák–Magyar Monarchia idején Nagybecskerek addig nem tapasztalt fejlődést ért meg: gyárak és üzleti vállalkozások, gazdasági, közhasznú és művelődési egyesületek alakultak. A város 1883-ban vasúti összeköttetést, 1892-ben telefont, 1896-ben villanyvilágítást kapott. Több jelentős új középület készült el ekkoriban a város központjában: a római katolikus plébániatemplom (1868), a színház (1884), a vármegyeház (ma: Városháza) (1888), a református templom (1891), a Pénzügyi Palota (ma: Múzeum) (1894) és a bíróság (1908).
Az 1910-es
népszámlálás szerint Nagybecskereknek 26 006 lakosa volt, ebből 9148 magyar,
8934 szerb,
6811 német, 456 szlovák
és 339 román nemzetiségű volt.
A nagybecskereki Városháza, előtte I.
Péter jugoszláv király szobra. E helyen az első világháború végéig Kiss Ernő honvéd tábornok szobra állt
1945-től a szocialista Jugoszlávia, azon belül a Vajdaság Autonóm Tartomány városa. Ez a periódus a város rohamos gazdasági fejlődését hozta. Mindenekelőtt az élelmiszeripar területén, de néhány jelentős vegyipari, fémipari és textilipari létesítmény is működött a városban. A város lakossága ebben az időszakban a következőképpen alakult:
- 1948: 33 775 fő
- 1953: 38 715
- 1961: 49 020
- 1971: 71 424
- 1981: 81 270
- 1991: 81 316
Vallás
Nagybecskerek magyar lakosságának túlnyomó többsége katolikus, s a város egyben a Nagybecskereki Egyházmegye székhelye is.Reformátusok is élnek a vidéken, s a gyülekezetnek van is egy impozáns műemlék temploma a városban, a Béga folyó partján.A szerbek és a románok rendszerint a Szerb Ortodox Egyház illetve a Román Ortodox Egyház tagjai. A bánsági szlovákok többnyire az Evangélikus Egyházhoz tartoznak.
Nagybecskereki katolikus püspökök
- msgr. Jung Tamás (1911. december 10. – 1992. december 5.), apostoli kormányzó (1972–1988)
- msgr. Huzsvár László (1931. február 21. – ), megyéspüspök (1988–2008)
- Dr. Német László (1956. szeptember 7. – ) hivatalban 2008. július 5-től
Látnivalók
- A Katedrális, amelyet 1864–1868 között építettek
- A Városháza, amelyet 1820-ban készítettek el, majd 1886-1888 között bővítettek ki a mai formájára, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján
- A Múzeum épülete, amely eredetileg pénzintézeti székház volt. 1894-ben épült fel, Kiss István tervei alapján.
- A Kis-híd, amelyet 1904-ben építettek, a város legöregebb hídja
