2010. április 2., péntek

Újvidék

Újvidék (szerbül Нови Сад, horvátul Novi Sad, németül Neusatz, szlovákul Nový Sad) város Szerbiában, a Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa.
Manapság Szerbia harmadik legnagyobb városa, mely a Dél-bácskai körzetben (Južnobački Okrug) helyezkedik el. A Vajdaság lakosságának kb. 10%-a él itt, lakosainak száma a 2002-es népszámlálás adatai szerint 191 405 fő. Soknemzetiségű város: szerbek, horvátok, magyarok, szlovákok, svábok és ruszinok is élnek itt.

Fekvése

Az Alföld déli részén, a Duna folyam bal partján, a Duna-Tisza csatorna torkolatánál található, Belgrádtól északnyugatra, a túlparti hegyen fekvő Péterváraddal (Petrovaradin) szemben. Tengerszint feletti magassága 70 és 80 méter között váltakozik.

Története

Újvidék helyén az ásatások során már 3000 éves romokat is tártak fel. A római korban Cusom városát alapították meg itt. Később avarok, gepidák és alánok lakták. A mohácsi vész idején létezett itt egy kis telep (Vásáros-várad), amely a Péterváradon székelő cisztercita apátság birtokaihoz tartozott. Amikor a törökök Péterváradot elfoglalták, ez teljesen elpusztult. A szerbek ezután alapították meg a jelenlegi várost, pontosan 1694-ben. Az „új” város első lakóit 12 katona jelentette, akik a Duna túlsó partján lévő péterváradi várban teljesítettek szolgálatot. A környező települések (Karlóca (Sremski Karlovci), Kamanc (Sremska Kamenica), Pétervárad) azonban már mind jóval régebbiek.
1748-ban kapott városi jogot. Az ekkortól megjelenő iskolákkal lendült fejlődésnek a település. Az ipari fejlődés lépései, a malom, a selyemgyár, majd a sörgyár működésének kezdetei az Osztrák–Magyar Monarchia idejére esnek. Az első világháborúig kiépültek a helyi közintézmények, a városháza, a Matica Srpska Kiadó és Könyvtár, valamint a jódos vizű gyógyfürdő.
A város 1920-ban
Az 1920-as trianoni békeszerződés a várost a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területéhez csatolta.
1941 és 1944 között újra Magyarországhoz tartozott. A II. világháború alatt előbb a magyar és német katonaság, később a szerb partizáncsapatok követtek el etnikai alapú atrocitásokat, bűntetteket a polgári lakossággal szemben. (Lásd: újvidéki vérengzés, 1942, délvidéki vérengzések.) A szerbek megtorlásul mintegy 10000 magyart végeztek ki 1944 végén. A svábokat a háború után kitelepítették.
A 20. század második felére a lakosság létszáma 300 ezer fölé emelkedett. Jelentős iparvárossá, kereskedelmi és pénzügyi, kulturális központtá vált. Több színház és egyetem található benne. Fontos a nemzetiségi nyelvű színházak léte. Ma is itt nyomtatják a Magyar Szó című vajdasági magyar nyelvű napilapot.
1988-ban zajlott a „joghurtforradalom”, amellyel a milosevicsi hatalom bérencei a központosítási céllal Belgrád által követelt alkotmánymódosításokat ellenző vajdasági vezetést október 6-án megdöntötték. A név onnan ered, hogy a többnyire a városon kívülről toborzott tüntetők a körükben ingyen kiosztott joghurtos tasakokkal dobálták meg a vajdasági parlament székházát.
1996-1997-ben Milošević-ellenes diáktüntetések is zajlottak a városban.
A 1999-es NATO-bombázások során légitámadások érték a várost. Megsemmisítették a különleges rendőri erők kiképzőbázisának – addigra kiürített – objektumait, de lerombolták a város hídjait és a miloševići politika kiszolgálására lezüllesztett Újvidéki televízió épületét, megbénították a kommunikációt és ideiglenes ivóvízhiány lépett fel. A légitámadások után viszonylag gyorsan helyreállt az élet, és azóta nemzetközi segítséggel a hidakat is helyreállították.

Népesség

  • 1991-ben 179 626 lakosa volt, ebből 114 966 szerb (64,3%), 25 434 jugoszláv (14,2%), 15 778 magyar (8,8%), 5359 montenegrói, 4846 horvát, 2039 szlovák, 1809 ruszin, 1205 macedón, 1018 muzulmán, 843 cigány, 805 román, 427 szlovén, 331 albán, 319 német, 253 bunyevác, 220 orosz, 219 ukrán, 166 bolgár, 110 cseh, 4 vlah, 758 egyéb, 1804 ismeretlen, 528 fő nem nyilatkozott, 385 régió.
  • 2002-ben 191 405 lakos volt, ebből 141 475 szerb (73,9%), 11 538 magyar (6%), 7055 jugoszláv, 4261 montenegrói, 3519 horvát, 1673 szlovák, 1556 ruszin, 1177 cigány, 910 macedón, 755 román, 664 muzulmán, 344 szlovén, 301 német, 288 gorai, 247 ukrán, 217 orosz, 188 albán, 184 bunyevác, 119 cseh, 103 bolgár, 42 bosnyák, 11 vlah, 858 egyéb, 7716 fő nem nyilatkozott, 3114 ismeretlen, 3090 régió.

Gazdaság

Folyami kikötője mellett rendelkezik gép-, vegy-, olaj-, textil- és élelmiszeriparral.

Kulturális élet

Újvidék a 70-es évek végétől a szerb underground élet központja. Több neves punk és new wave zenekar indult innen a jugoszláv időkben. Napjainkban aktív színházi élet is folyik a városban. A városban működik a Szerb Nemzeti Színház(szerbül.Srpsko Narodno Pozorište rövidítése: SNP). Az újvidéki Szerb Nemzeti Színháznak is van opera társulata. Működik a városban még az Újvidéki Színház is (Novosadsko Pozorište), de a köznyelvben inkább csak "Magyarszínház"-ként emlegetik.

Híres emberek

  • Itt született 1822. február 7-én Ðorđe Stratimirović, az 1848–49-es szabadságharcban a szerb felkelők főparancsnoka.
  • Itt született 1881. május 18-án Garas Márton színész, rendező, filmrendező, a magyar némafilmgyártás hőskorának kimagasló alakja.
  • Itt született 1894. január 1-jén Petrovics Szvetiszláv színművész, filmszínész.
  • Itt született 1905. január 26-án Tamkó Sirató Károly költő, szakíró.
  • Itt született 1925. augusztus 23-án Tandori Károly matematikus, egyetemi tanár
  • Itt született 1937. augusztus 7-én Berczik Zoltán hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszező, edző.
  • Itt született 1953. május 11-én és itt él Đorđe Balašević dalszerző és énekes.
  • Itt született 1986. április 9-én Mirna Jukić osztrák olimpiai bronzérmes úszónő.
  • Itt született 1990. április 8-án Krivacevic Tijana magyar kosárlabdázó.
  • Itt végezték ki 1946. november 5.-én Grassy József altábornagyot és Zöldy Márton csendőrszázadost, az újvidéki vérengzés felelőseit.
  • Itt született 1973. december 2-án Szeles Mónika .

Nevezetességek

  • Karlóca (Sremski Karlovci): A magyar történelembe a karlócai béke helyszíneként írta be nevét a városka.
  • Pétervárad (Petrovaradin): A középkorban a törökök elleni védelmet szolgálta, ma múzeum és jelentős kirándulóhely a város erődítménye. A vár toronyórájának mutatói fordított szerepűek. A nagymutató mutatja az órák múlását abból a célból, hogy a Dunán elhaladó hajók messziről láthassák a helyi időt.
  • Újvidék főterén áll a városháza, ahonnét az utcák legyezőszerűen nyílnak szét. Itt található még a neogótikus katolikus templom is.

 

Szenttamás

Szenttamás (másképpen Bácsszenttamás, szerbül Србобран / Srbobran, németül Thomasberg) város Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bácskai körzetben. A 20. század kiemelkedő magyar prózaírójának, Gion Nándornak szülővárosa.
Magyar nevét Szent Tamás apostolnak szentelt középkori monostoráról kapta. A magyarból átvett Sentomaš helyett 1922-ben a szerb nyelvben a Srbobran (= szerbvédő) nevet kapta, amely az 1848–49-ik évi harcokra emlékeztet.

Története

Első írásos említése 1338-ból való Sentomas néven. A település névadója az a Szent Tamás apostol tiszteletére szentelt kolostor volt, mely a középkori településsel együtt valószínűleg a török harcokban pusztult el. A török veszély elmúltával a 18. században szerbekkel és magyarokkal telepítették újra. 1848. július 14-én a délvidéki magyar hadsereg sikertelen támadást intézett a szerbek itteni erőssége ellen, majd augusztusban a második, és a szeptember 21-i harmadik ostrom is sikertelen maradt. 1849. április 3-án Perczelnek sikerült bevennie. 1910-ben 14 335 lakosából 7808 szerb, 6031 magyar, 430 német volt. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Óbecsei járásához tartozott.
1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941-ben visszacsatolták Magyarországhoz. A szerb partizánok 1944-ben foglalták el. Az ezt követő szerb megtorlásnak kb. 2000 helyi magyar lakos esett áldozatul. Lakói zömében ma is a mezőgazdaságból élnek.

Népesség

Szenttamás községnek 2002-ben 17855 lakosa volt. Ebből 11963 szerb (67%), 3920 magyar (22%) és 1972 más nemzetiségű.
Magának Szenttamás városának
  • 1991-ben 12798 lakosa volt.
Ebből: 6852 szerb (53,7%), 4397 magyar (34,4%), 885 jugoszláv (6,9%), 144 cigány, 119 horvát, 118 montenegrói, 35 macedón, 21 bolgár, 21 ukrán, 19 ruszin, 17 német, 11 muzulmán, 7 szlovén, 6 albán, 5 szlovák, 4 bunyevác, 3 cseh, 1 orosz, 1 román, 29 egyéb, 87 ismeretlen, 8 nem nyilatkozott, 8 régió.
  • 2002-ben 13091 lakosa volt.
Ebből 7838 szerb (59,9%), 3715 magyar (28,4%), 396 jugoszláv, 245 cigány, 134 horvát, 118 montenegrói, 26 macedón, 24 ukrán, 21 muzulmán, 18 ruszin, 14 német, 13 albán, 12 szlovák, 10 szlovén, 8 román, 6 bolgár, 3 orosz, 2 bosnyák, 2 bunyevác, 1 cseh, 10 egyéb, 274 nem nyilatkozott, 115 régió, 86 ismeretlen.

 

Temerin

Temerin (szerbül Темерин / Temerin, németül Temeri) község, és községi központ (város) Szerbiában, a Vajdaság Dél-bácskai körzetében.
A vajdasági Temerin község az Újvidék és Zenta közötti főúton található, mintegy 20 km-re Újvidéktől.

Története

A település igen régi múltra tekint vissza, már 1332-ben említik. A ma itt élő szerbek túlnyomó többsége 1946 után lett letelepítve, részben a 2. világháború után kitelepített németek helyére.

Gazdasága

Temerin fejlett mezőgazdasági és kisipari központnak számított már a 19. században. Gazdaságát jelenleg nagyban befolyásolja Újvidék közelsége, valamint az hogy a Vajdaság földrajzi középpontjában terül el, fontos nemzetközi és regionális utak kereszteződésénél. A község iparában élen jár a fémfeldolgozás. Ez az ágazat közel 1000 személyt foglalkoztat. A község legjelentősebb vállalata az FKL Görgőscsapágygyár, amely csaknem 800 foglalkoztatottal. A csapágyak mellett kardántengelyeket is gyárt, jó kapcsolatai vannak a világ legismertebb csapágygyárával, a svéd SKF-vet. A Termovent Magánvállalat magas nyomású szelepeket készít, mintegy 150 dolgozója van.
A Celik 30 éves múltra tekint vissza. Sportcsarnokok és üzemek számára készít acélszerkezeteket. A Rajić Fivérek Részvénytársasága a benzinkutak számára készít mérő- és töltőberendezéseket, a jelenlegi Szerbiában gyakorlatilag monopóliuma van. A városnak valamikor fejlett textilipara volt, a negyven éves múltra visszatekintő Ugled fénykorában 700 dolgozót foglalkoztatott, és abban az időben főleg nyugati, német és holland partnerek számára végzett szolgáltatást. Mára alig 150-en maradtak a vállalatban, gyakorlatilag nem dolgoznak és külföldi partner nélkül a helyzetük kilátástalan. A Kućna Radinost textilipari ,vállalat főleg védőöltözékeket és munkaruhákat készít, mintegy 100 dolgozója van. A faipar egyetlen képviselője a Jávor Bútorgyár, hatalmas csarnokokkal és aránytag jól megőrzött gépekkel rendelkezik, de helyzeti ugyancsak reménytelen külföldi partner nélkül. Az építőipar legjelentősebb képviselője az Október 23-a Vállalat a Jugoszláviában leszűkült építkezések miatt tevékenységét főleg a város területére összpontosítja. A vendéglátóipar területéről a Gratstvo érdemel említést, kisebb szállodával és egy csárdával rendelkezik, a Jegricska partján. A többi társadalmi vállalathoz hasonlóan megfelelő partner nélkül életképtelen. Temerin kifejezetten mezőgazdasági település, a megművelhető földterület nagysága több-mint 11.000 hektár. Ennek többsége magántulajdonban van.

Népesség

A községben – Temerinnel együtt – három település található. A község lakosainak száma: 28 275 fő (2002). Ebből szerb 18 155 (64,2%) magyar pedig 8341 fő (29,5%).
Magának Temerin városának
  • 1991-ben 16 971 lakosa volt. Ebből magyar 9495 (56%), szerb 6002 (35,4%), jugoszláv 920 (5,4%), horvát 101, montenegrói 65, szlovák 61, muzulmán 22, német 22, szlovén 21, macedón 20, ruszin 20, albán 17, cigány 14, ukrán 12, bolgár 11, román 5, orosz 4, bunyevác 3, cseh 2, egyéb 15, ismeretlen 99, nem nyilatkozott 33, régió 7 fő.
  • 2002-ben 19 216 lakosa volt. Ebből szerb 9660 (50,3%), magyar 8187 (42,6%), jugoszláv 304, horvát 137, montenegrói 62, szlovák 53, cigány 38, albán 33, ruszin 32, német 19, macedón 15, muzulmán 15, román 13, szlovén 9, bolgár 6, ukrán 6, bunyevác 5, orosz 4, bosnyák 1, egyéb 26, ismeretlen 307, nem nyilatkozott 226, régió 58 fő.
Temerin többségében. magyar város volt. Az utóbbi évtizedekben azonban a magyar lakosság nagyon megfogyatkozott. Az 1990-es évek elején pedig több mint 3000 szerb menekültet telepítettek be Temerinbe, a magyar lakosság pedig tovább csökkent, így ma már a magyarok aránya alig éri el a 40%-ot.

Látnivaló

  • Szűz Szent Rozália – római katolikus templom
A plébániát 1783-ban alapították, előtte Újvidék leányegyháza volt. A templom védszentje Szent Rozália szűz. A templomot 1804-ben emelték, 1848-ban megrongálódott, ledőlt a tornya, majd 1853-ban teljesen felújították. 1928-ban kibővítették, 1954-ben belülről újították fel, 1957-ben új tornyot emeltek, 1961-ben belső felújítást végeztek, majd 1960-66-ban még ki lett bővítve. A templom méretei: hossza 37 m, szélessége 12 m, a hajó magassága 15 m, a kereszthajó hossza 30 m, a torony 40 m magas. Négy harangja van. Az anyakönyvet 1783-óta vezetik.
  • Lourdesi Boldogasszony – római katolikus templom

Óbecse

Óbecse (korábban Rácz-Becse vagy Magyar-Becse, Vetus-Becse, szerbül Бечеј / Bečej, korábban Стари Бечеј / Stari Bečej, németül Alt-Betsche) város Szerbiában, a Vajdaság Dél-bácskai körzetében, az azonos nevű község központja.

Fekvése

A város a Vajdaság szívében Bácskában a Tisza jobbpartján fekszik. Régi magyar nevén Óbecse. Jellegzetes Tisza parti kisváros a bácskai „zsíros” termőföldek közepén Zentától 40 km-re délre. Közigazgatásilag Bácsföldvár (Bačko Gradište), Drea (Mileševo), Péterréve (Bačko Petrovo Selo), és Csikériapuszta (Radičevič), valamint Pecesor (nem önálló település) tartozik hozzá.
Neve a régi Becse török-magyar személynévből származik. Jelentése: kánya.

Története

Területe már az őskorban is lakott volt, amit a neolit kortól előkerült leletek bizonyítanak. Ezután a szarmaták és az avarok hagyták hátra temetőiket. Területén a 8.–9. században számos falu helyezkedett el, melyek maradványait a feltárások során megtalálták. Becsét 1091-ben említik először, bár az elnevezés ekkor még nem a városra vonatkozott, hanem a Tisza szigeti erődítményre, mely tőle kb. 6 km-re volt. 1238-ban említik az itteni erődítményt, melyet IV. Béla ekkor adományozott a székesfehérvári szerzeteseknek. A középkorban több birtokosa is volt. A várost 1551-ben foglalta el a török és 1687-ig tartott a török uralom. A 17. század végén délről nagy számú szerb telepes érkezett, és 1699-ben a karlócai békével a terület hivatalosan is osztrák fennhatóság alá került vissza. Az egyezmény keretében az erődítményt(Becse vára, a mai Óbecse és Törökbecse között helyezkedett el, a romok még itt- ott láthatóak) le kellett rombolni.

A partizán szobor, háttérben a városházával
Ugyanebben az évben a város a mai helyén kezdett felépülni.Mária Terézia alatt az újonnan kialakított Tisza–marosi határőrvidék része lett. 1749-ben megszűnik a határőrség. 1751-ben Óbecse székhellyel tiszai koronaterületet alakítottak ki, melyhez 14 község tartozott. (A várost ebben az időben Becse Sáncnak nevezték el. Ezzel a környék központi települése lett, ami a következő száz évben a város gazdasági fellendülését eredményezte. 1848. április 26-án a településen zavargások törtek ki. 1849. április 19-én Perczel Mór serege elfoglalta a szerb felkelőktől. 1849. június 25-én, az óbecsei ütközetben Jelačić (Jelacsity) bán serege a Tisza bal partjára szorította a Tóth Ágoston ezredes vezette magyar bácskai hadtestet. A szabadságharc alatt működött itt katonai kórház, és Damjanich főhadiszállása is itt volt egy időben.
A szabadságharc után közigazgatási átszervezés eredményeképp járási székhely lett. 1910-ben 19 372 lakosából 12 488 magyar, 6582 szerb és 193 német volt. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Óbecsei járásának székhelye volt. Ekkor a Vajdaság legfejlettebb részévé vált. Az 1. világháború végével és az Osztrák–Magyar Monarchia bukásával az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (későbbi nevén Jugoszlávia) része lett. 1921-től a belgrádi körzethez tartozott. A királyság 1929-es közigazgatási átszervezésekor a Dunai Bánságba lett besorolva.
1941. április Virágvasárnapján magyar csapatok felszabadították a várost a 21 éves szerb megszállás alól, amely szűk négy évre Magyarország része lett ismét. Az 1942. évi magyar razziának 206 szerb áldozata volt. 1944. október 9-én számos helyi lakost letartóztattak, majd a Centrál kávéházba hurcoltak a szerbek. Kegyetlenül megkínozták őket. Összesen mintegy 500 áldozata volt a szerb megtorlásnak. A szerb csapatok a megtorlás részeként a fő tértől nem messze álló zsinagógát lerombolták, a hajdani Szent István téren álló I. világháborús obeliszket szétverték. Helyére partizán-bronzszobrot emeltek.
A II. világháborútól 1955-ig ismét járási székhely volt. A jugoszláv közigazgatás átszervezésével 1960-ban megalakult a mai Óbecse község, mely több környező településsel közös közigazgatási egységbe foglalja a várost.

A sportcsarnok bejárata
Itt ömlik bele a Duna-Tisza-Duna csatorna a Tiszába. Ez a kanális még az 1800-as években emberi kéz kemény munkájával épült. Mindenképpen érdemes megnézni, ahogyan egy zsilipszerkezettel szabályozták, szabályozzák a vízszinteket. E vízszabályozó művek tervezésében maga Alexandre Gustave Eiffel (a párizsi Eiffel torony, a budapesti Nyugati pályaudvar tervezője) is részt vett. A zsilipek által bezárt víztükör már a 20. század elején biztosította a vízilabdázás feltételeit, így annak komoly hagyományai alakultak itt ki. Miután már nagyapáink is megismerkedtek e nemes vízisporttal, nem csoda, hogy a volt Jugoszlávia nemzeti válogatottjának gerincét a becsei legénység képezte. Ezért nem szégyen, hogy magyarok verték meg a magyar nemzeti válogatottat.


A malom, mint étterem
A gyönyörűen ívelő „szőke” Tisza fenséges látványt nyújt a hosszan elnyúló sétányával. Maga a belváros is, tízpercnyi sétával elérhető a Tisza partról. Kellemes történelmi emlékeket felidéző belváros fogad bennünket, patinás épületeivel. A város lakosságának közel fele magyar anyanyelvű, akik szívvel-lékkel ápolják magyarságukat.

Népesség

  • Óbecse községnek 2002-ben 40987 lakosa volt. Ebből: 20018 magyar (48,8%), 16832 szerb (41,4%), 1070 jugoszláv (2,6%), 3067 más nemzetiségű.
Magának Óbecse városának
  • 1991-ben 26634 lakosa volt.
Ebből: 13464 magyar (50,6%), 9477 szerb (35,6%), 2267 jugoszláv (8,5%), 289 horvát, 236 montenegrói, 124 cigány, 102 muzulmán, 73 macedón, 42 albán, 37 német, 26 ruszin, 25 bolgár, 19 bunyevác, 19 román, 19 szlovén, 14 szlovák, 7 orosz, 7 ukrán, 2 cseh, 41 egyéb, 292 ismeretlen, 38 nem nyilatkozott, 14 régió.
  • 2002-ben 25774 lakosa volt.
Ebből: 11725 magyar (45,5%), 11197 szerb (43,4%), 808 jugoszláv, 298 horvát, 185 cigány, 172 montenegrói, 71 muzulmán, 59 albán, 55 macedón, 38 német, 27 szlovák, 19 ruszin, 18 román, 13 ukrán, 11 bunyevác, 10 szlovén, 9 bolgár, 6 gorai, 6 orosz, 4 bosnyák, 4 cseh, 13 egyéb, 621 nem nyilartkozott, 235 régió, 170 ismeretlen.

Nevezetes emberek

  • Than Mór – 1828-ban született Óbecsén. Szülőháza máig áll a központban. Híres festőművész, freskói többek között láthatók a Nemzeti Múzeumban a Keleti pályaudvar épületében.
  • Than Károly – 1834-ben született Óbecsén. Híres kémikus. Nagy szerepe volt a XIX . századi magyar kémia elismertetésében.
  • Allaga Géza – 1841-ben született Óbecsén. Nevéhez fűződik a cimbalomoktatás elindítása, a cimbalom irodalmának megteremtése.

Látnivaló

  • Római katolikus temploma 1830-ban épült a korábbi templom álalakításával, benne Than Mór "A Nagyboldogasszony égbeszállása" című oltárképe látható.
  • 1905-ben épült meg az alsóvárosi Páduai Szent Antal Plébániatemplom.
  • Református templom, melynek építéséhez Ferenc József külön adománnyal járult hozzá.
  • Nepomuki Szent János kápolna, a szegényház (gerontológiai központ) melletti magyar temetőben található. 1842-ben Szenesi Ferenc emeltette, oltárképét Than Mór festette.
  • Szent György ortodox templom. Az ortodox templom a városközpontban áll. 1851 és 1858 között barokk stílusbanban építették. Ikonosztázát 63 ikon díszíti. melyet Uros Predič festőművész készített.
  • Eufemija Jovič bárónő kápolnája 1861-ben épült.
  • A városháza épülete 1881-ben épült. Mellette található Jović Eufemija bárónő 1894-ben épült klasszicista stílusban épült palotája. A két épület 1902 óta alkot egy egységet. Itt található a Turisztikai Szervezet központja is.
  • A Technikai iskola épülete épült 1703-ban. A legrégebbi iskola a Vajdaságban. Eredetileg szerb elemi iskola céljaira szolgált.
  • Előtte I. Petar Karadordevič szobra áll. 1924 – 1941 között a város központjában volt, 1991-ben felújították.
  • Az állami reálgimnázium 1925 óta működik.
  • A Tisza folyó kanyarulata, hétvégi házai, és szabadstrandja,
  • A DTD (Duna-Tisza-Duna) csatorna zsilipe ipartörténeti emlék a bácskai (régi nevén Ferenc-csatorna) torkolatánál. A 19. század végén épített zsilip, korának legkorszerűbb alkotásai közé számított, Gustave Eiffel műhelyének munkája, amely 1900 óta van használatban.
  • Bogdán kastély a kápolnával Bővebben a Fantaszt turisztikai komplexum szócikkben.
  • 2. világháborús emlékmű a Tisza parkban
  • Than-fivérek háza Itt lakott Than Mór és Than Károly.

 

Péterréve

Péterréve (szerbül Бачко Петрово Село / Bačko Petrovo Selo) település a Vajdaságban a Tisza mellett, Óbecse községhez tartozik.

Népesség

  • 1991-ben 7958 lakosa volt. Ebből magyar 5975 (75,2%), szerb 1343 (16,9%), jugoszláv 255, cigány 220, horvát 41, montenegrói 15, albán 9, német 7, szlovák, 7, szlovén 6, macedón 4, bolgár 3, ruszin 2, bunyevác 1, egyéb 11, ismeretlen 42,nem nyilatkozott 15, régió 2.
  • 2002-ben 7318 lakosa volt. Ebből magyar 5175 (70,7%), szerb 1567 (21,4%), cigány 243, jugoszláv 80, horvát 30, szlovák 7, albán 5, német 4, szlovén 3, ruszin 2, montenegrói 2, bosnyák 1, bolgár 1, bunyevác 1, muzulmán 1, egyéb 1, nem nyilatkozott 115, ismeretlen 69, régió 11.

Látnivalók

  • Mindenszentek római katolikus templom
  • Ortodox szerb templom

Zenta

Zenta (szerbül Сента / Senta) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bánsági körzetben.
A község a Tisza folyó partján fekszik Bácskában.
Neve a magyar szent melléknévből, vagy a régi Scente női személynévből ered.

Története

1216-ban Zyntharew (Zintarév) néven említik először. 1247-ben a Csanád nemzetséghez tartozó Kelemenös ispán fiának, Pongrácnak birtoka volt, és a Tisza bal partján épült. Az átellenben levő oldalon keletkezett Zenta falu, mely a Budai káptalan birtoka volt.
1506 február 1-jén II. Ulászló emelte szabad királyi várossá. A városi ranggal egyidőben Zentának címeres pecsétet is adományozott: Kerek pajzsban, Szent Péter két kulcsa kereszt alakban egymásra téve, ennek mindegyik végénél egy-egy kecsege hal, fejükkel egymásnak ellentétesen állítva, a kulcsok fölött egy-egy virágzó kalász. A pecsétet a következő körirattal látta el: Sigillum Civitatis Zyntha.
A török időkben magyar lakossága helyére szerbek települtek.
A zentai csata emlékműve
Határában volt 1697. szeptember 11-én a zentai csata, melyben Savoyai Jenő herceg tönkreverte II. Musztafa szultán a Tiszán átkelő török seregét.
1741-ig katonai határőrvidék része, ezt követően szerb lakosságát ismét magyarok váltották fel.
1849 februárjában Magyarországot hátba támadó szerb felkelők elfoglalták a várost, és vérengzésbe kezdtek. A népirtás során a szerbek 2000-2800 magyart mészároltak le, s levágott fejeikből gúlát építettek a Jézus Szíve templom előtt. Gyakoriak voltak a botozások melyek során nyomorékra verték az embereket, a nőket megerőszakolták. A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost.
1897-ben bocsátották vízre Pólában a városról elnevezett SMS Zenta cirkálót.
1910-ben 29.666 lakosából 27.221 magyar, 2.020 szerb és 177 német volt.
A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.
1944. november 9-én este 64 zentai polgárt végeztek ki a szerbek. 1991-től 2006-ig Szerbia és Montenegróhoz tartozott, az államközösség megszűnte óta pedig Szerbia része.
2006.szeptember 10-én Sólyom László és Boris Tadić köztársasági elnökök jelenlétében Zenta várossá avatásának 500. évfordulóján felavatták a révészt ábrázoló szobrot, előzőleg pedig sor került találkozójukra a városházán, ahol a vajdasági magyarság sorsáról értekeztek.

Népesség

2002-ben Zenta város 20.302 lakosából 15.860 (78,12%) magyar, 2655 (13,08%) szerb, 373 (1,84%) jugoszláv, 235 (1,16%) cigány, 118 (0,58%) montenegrói, 78 (0,38%) horvát, 57 (0,28%) albán volt.
A község népessége 25.568 fő, melyből 20.587 (80,6%) fő magyar, 2.739 (10,71%) szerb, 581 (2,27%) roma, 392 (1,53%) jugoszláv nemzetiségű. A község valamennyi települése magyar többségű.

Híres emberek

  • Itt született 1864. november 6-án Lovászy Márton politikus, újságíró, a Függetlenségi és 48-as Párt elnöke, vallás- és közoktatási, majd külügyminiszter.
  • Itt született 1868. május 21-én Bugárszky István kémikus az MTA levelező tagja.
  • Itt született Fekete Mihály magyar-izraeli matematikus.
  • Itt született Andruskó Károly festőművész.

Mohol

Mohol (szerbül Мол / Mol): falu Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bánsági körzetben.

Népesség

  • 1991-ben 7522 lakosa volt, ebből: 4787 magyar (63,8%), 2171 szerb (28,9%), 307 jugoszláv, 107 cigány, 29 horvát, 14 montenegrói, 12 német, 12 szlovák, 6 bunyevác, 6 muzulmán, 4 macedón, 4 szlovén, 3 román, 1 albán, 1 bolgár, 1 ruszin, 1 ukrán, 1 vlah, 14 egyéb, 40 ismeretlen, 1 nem nyilatkozott.
  • 2002-ben 6786 lakosa volt, ebből : 4217 magyar (62,1%), 2189 szerb (32,3%), 153 cigány, 52 jugoszláv, 22 horvát, 10 albán, 8 montenegrói, 5 német, 4 szlovák, 3 bunyevác, 3 muzulmán, 3 ruszin, 2 macedón, 2 szlovén, 2 ukrán, 1 román, 11 egyéb, 56 nem nyilatkozott, 27 ismeretlen, 16 régió.