Fitnesz (sport)

A fitnesz (gyakran angolosan: fitness) olyan életforma, amely a jó fizikai erőnlétet, a szív, a tüdő és a vérkeringés tartós teljesí­tő­ké­pes­sé­gé­nek fejlesztését, az egészséges életmódot és az esztétikus külsőt helyezi előtérbe. A wellnesstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nagyobb szerepet kap benne az aktív, sportos időtöltés. Az 1990-es évek közepén fitneszvilágbajnoki címet szerzett Béres Alexandra szerint: „A fitness elsősorban optimális fizikai és pszichikai működési harmóniát, szociális alkalmazkodóképességet, a mindennapok optimális cselekvő- és teljesítőképességét jelenti. Állapot, mozgalom és életforma.”
A fitnesz az 1980-as években kezdett szabadidős tevékenységből sportággá alakulni. A ver­se­nye­ken a sportolók három számban: fürdőruhás illetve esté­lyi­ru­hás felvonulással, valamint önálló zenés gyakorlattal szerepelnek. Több irányzata is létezik, a női szépséget kidomborító hagyományosabb bemutatók mellett elterjedtek a testépítésre emlékeztető erőteljesen forlt alakokat, kimunkált izomzatot díjazó versenyek is.
"Fitness= rátermettség. Lehet jót enni, inni, szeretkezni, ez mind belefér az egészséges életmódba, csak bizonyos távolról sem szigorú, ésszerű szabályokat kell betartanunk." (dr. Czeizel Endre)
FITNESS VERSENYEK
A fitnesz versenyek története 1984-ig nyúlik vissza. Először az Egyesült Államokban tartottak Ms.Fitness versenyt Wally Boyko amerikai üzletember kezdeményezésére és szervezésében.
Wally Boyko a fitnesz iparágban kezdte el karrierjét. Az ott versenyző hölgyek egy része nem akart olyan izomtömegre szert tenni, amelyre a body building versenyeken volt szükség, ezért kifogásolták, hogy nem létezik olyan verseny, ahol megmérettethetnek. Így Wally-t foglalkoztatni kezdte az új sportág gondolata. Körülnézett az aerobic, a gimnasztika, a torna és szépségversenyek világában. Ennek eredményeként Wally Boyko 1984-ben megalkotta a Ms. Fitness versenyt.
Az első versenyeket a Wally tulajdonában lévő Fitness Trade Association védnöksége alatt tartották meg. 1989-re a Ms.Fitness versenyek fejlődésével elérkezett a pillanat, amikor a sportágnak saját szervezetre volt szüksége. Így jött létre 1991-ben az International Fitness Sanctionning Body (IFSB), mely a verseny szabályrendszerét is kidolgozta.
A 90-es évek elején Wally behozta a Ms.Fitness versenyeket Európába, melyhez elsőként Magyarország csatlakozott a Hargitai Győző által alapított Magyar Fitness Szövetségen keresztül és csaknem 10 évig az IFSB kötelékein belül versenyeztetett.

Evezés

Evezős négyes (LM4-)

Az evezés egy csónak vagy hajó meghajtását jelenti evezők segítségével. Célja lehet közlekedés, kikapcsolódás vagy sport.

Sportág 

Az evezés minden izomcsoportot megmozgat, akár az úszás, a síelés, a futás vagy a lovaglás. Megfelelő edzésmunka mellett segíti a váz és az izmok egészséges fejlődését, ezért már 10 éves kortól el lehet kezdeni. Az evezés Magyarországon főleg versenysport, de egyre népszerűbb a túraevezés is. Jelenleg népszerűségben a kajak-kenu mögött háttérbe szorul.
Az evezés állóképességi sport. A versenytáv 2000 m, de rendeznek rövidtávú (1000 m, 1500 m) versenyeket is, elsősorban fiatal, 15 éves kor alatti versenyzők részére. A versenyeken a nevezett résztvevők számától függően előfutamokat, középdöntőket és döntőket rendeznek. Az evezőssport irányítását, hazai és nemzetközi versenyeken való részvétel szervezését a Magyar Evezős Szövetség végzi.
A versenyeket állóvízi (tó, folyó holtága, mesterségesen épített pálya), kibójázott pályán rendezik. Evezésre alkalmas pálya Magyarországon például a szegedi, Maty-éri evezős és kajak-kenu pálya, de a Velencei tavon is van egy természetes versenypálya.
Versenyeket a mai szabályozás szerint a férfiaknál és a nőknél nyolc-nyolc számban rendeznek: négy párevezős és öt váltottevezős hajóegység van, ehhez jönnek még a könnyűsúlyú egységek. Párevezős hajók esetén a versenyzők két lapáttal, míg váltottevezős hajók esetén egy lapáttal eveznek, miközben a menetiránnyal háttal ülnek a hajóban (a kormányos – ha van – kivételével).
Párevezős egységek:

• egypárevezős (szkiff, M1x, W1x),
• kétpárevezős (dubló, M2x, W2x),
• kormányos nélküli négypárevezős (M4x, W4x),
• kormányos négypárevezős (M4x+, W4x+).

Váltottevezős egységek:

• kormányos nélküli kettes (M2-, W2-),
• kormányos kettes (M2+, W2+),
• kormányos nélküli négyes (M4-, W4-),
• kormányos négyes (M4+, W4+),
• nyolcas (kormányossal, (M8+, W8+).

A zárójelben szereplő rövidítések az adott egységre utalnak: az x betű a párevezős hajóra, az M (man) és a W (woman) a férfi, illetve női versenyszámra, a + és a - jel pedig a kormányosra utal, a számok pedig az evező versenyzők számát mutatják. A könnyűsúlyú egységeket a jelcsoportok elé helyezett L betű jelölik. A könnyűsúlyú egységekben a versenyzők átlagtömege legfeljebb 70 kg lehet, számukra először az 1985. évi világbajnokságon (Mechelen) rendeztek versenyt.

Történelem 

Evezősversenyeket már az ókori Görögországban is rendeztek (például Athénban, Hermionéban), a középkorból pedig ismertek a velencei regatták. A modern evezősport kialakulását az 1700-as évek elejére teszik, mikoris londoni kocsmák között rendeztek evezősversenyeket a Temzén. A ma is legendás, szintén a Temzén rendezett Oxford – Cambridge evezősversenyek 1829-ben kezdődtek. A verseny ötlete állítólag két jóbaráttól származik, akik a konkurens egyetemekre jártak. Az első versenyen (1829. június 10.) a megtett táv 6,8 km volt, és a versenyt az oxfordi hajó legénysége nyerte. Az evezés népszerű versenysport, az első Európa-bajnokságot 1893-ban rendezték meg az olaszországi Ortában. Az Olimpiai játékok történetében az evezősök már jelen voltak az első, 1896-os athéni olimpián is, de a versenyt a viharos időjárás miatt nem tudták megrendezni. Az olimpiai bemutatkozásra ezért csak az 1900-as párizsi olimpián kerülhetett sor. Sajátos, hogy az első világbajnokságot csak 1962-ben rendezték meg (Luzern, Svájc).
Magyarországon az evezést, mint versenysportot 1901-ben említi először írásos emlék, így már több, mint száz éve honos sportágunk. A magyar evezés sokat köszönhet Széchenyi Istvánnak, aki külföldi útjai során találkozott a sportággal. Itthon azzal kezdte az evezés népszerűsítését, hogy 1826-ban Bécsből Pozsonyba evezett. Az első hazai evezősversenyt 1842-ben rendezték, és az első evezősklubok az 1860-as években alakultak meg, az első magyar evezősbajnok Lindtner Sándor volt (1893).
A magyar evezősport első kiemelkedő versenyzője Pap Jenőné (Méray Kornélia) volt, aki 1958-cal kezdődően négy Európa-bajnokságot nyert egypárevezősben, és előtte is többször volt dobogós. Az 1975-ös világbajnokságon ezüstérmes, az 1977-es és az 1978-as vb-n bronzérmes volt, az 1976-os olimpián pedig hatodik helyezést ért el. Nem Papp Jenőné volt azonban egyedüli eredményes versenyzőnk, hiszen Ambrus Mariann 1975 és 1978 között egy vb-ezüstöt és két bronzot nyert, szintén egypárevezős számban. A magyar evezőssportnak összesen 16 Eb-aranyérme van (1930-1965). Az 1948-as londoni olimpián a magyar kormányos kettes egység (Szendey Antal, Zsitnik Béla, Zimonyi Róbert) bronzérmet nyert. Az 1968. évi nyári olimpiai játékokon, Mexikóban a férfi kormányos nélküli négyesünk ezüstérmet harcolt ki Melis Antal, Csermely József, Sarlós György és Melis Zoltán összeállításban. Első világbajnoki aranyainkat Pető Tibor és Haller Ákos nyerte a 2001. évi luzerni és a 2002. évi sevillai vb-n, majd a 2005-ös, Japánban (Gifu) megrendezett vb-n a Varga Tamás és Hirling Zsolt összeállítású könnyűsúlyú egységünk lett világbajnok.

A hajó felépítése 

A hajók régebben fából készültek, de a versenyhajók anyaga ma már szinte kizárólag műanyag vagy szénszál. A cél az, hogy a hajó minél könnyebb legyen, ugyanakkor megfelelően erősnek is kell lennie, hogy a versenyzők által kifejtett erőhatásoknak ellen tudjon állni. A hajók oldalán karbonszálas vagy könnyűfém villák, ezekben műanyag „tulipánok” (forgóvilla) helyezkednek el. Ezekben a tulipánokban mozognak a lapátok. A versenyzők alumínium vezetősíneken mozgó „kocsikon” ülve gurulnak a hajóban hosszanti irányban. A versenyző lába lábtartón támaszkodik meg, amely egybe van építve a cipőkkel. A hajó részei még a zárt légszekrények és a kormányszerkezet. A kormányszerkezetet kormányos egységekben a kormányos kezeli, kormányos nélküli egységekben az egyik versenyző működteti a speciálisan kialakított lábtartója segítségével. Az egy- és kétpárevezősnek nincs külön kormánylapátja.
A párevezős hajók hosszúsága:

• egypárevezős: 8,2 m,
• kétpárevezős: 10,4 m,
• négypárevezős: 13,4 m.

A váltottevezős hajók hosszúsága:

• kormányos nélküli kettes: 10,4 m,
• kormányos kettes: 10,7 m,
• kormányos nélküli négyes: 13,4 m,
• kormányos négyes: 13,7 m,
• nyolcas: 18,9 m.

A lapát részei a nyél, a cső, a mandzsetta, a bilincs és a toll, anyaguk szénszálas műanyag. A toll mérete általában 60×21 cm, a párevezős lapát hosszúsága kb. 3 m, a váltottevezős lapáté kb. 3,8 m.

Hajótest belülről (villák, sínek és a „kocsik”)

Egy pár Crocker evezős lapát

Tulipán

Díjlovaglás

Egy nehéz kategóriájú díjlovas versenyző nyújtott ügetést lovagol.

Díjlovas verseny Nagycenken

A díjlovaglás egyrészt a lovassportok egyik ága, melyet sokan a lovassportok királynőjének tartanak, másrészt a ló kiképzésének egyik módja. Díjlovas versenyeket rendeznek a kezdőtől egészen az olimpiai szintig. A díjlovaglás magyar elnevezése a sportág verseny jellegére utal, ahol a ló kiképzési fokát, valamint a ló és lovas összhangját díjazzák. A sportág neve németül Dressurreiten, míg angol neve a Dressage (kiejtése: dresszázs /ˈdrɛsɑʒ/), egy francia eredetű szó, melyet általánosan edzésnek, kiképzésnek vagy idomításnak fordítanak. Alapvető célja a hátasló szervezetének, természetes adottságainak és engedelmességének a fejlesztése egységesített, fokozatosan egymásra épülő kiképzési módszerek segítségével, így növelve a ló élettartamát és használhatóságát. A lovassportok minden ágában nagy jelentősége van a ló alapkiképzésének, így a díjugratásra szánt ló, a voltízsversenyek lovai, a fogatversenyek lovai, de még a kizárólag szabadidősportra szánt lovak esetében is előnyös, ha a ló rendelkezik megfelelő szintű díjló kiképzéssel. A magas fokon kiképzett díjló bízik lovasában, és a gyakorlott lovas legkisebb jelzésére készségesen, nyugodtságát, elengedettségét, könnyedségét megőrizve hajtja végre a tőle megkívánt mozdulatot. A díjlovaglást néha a baletthez hasonlítják. Bár ennek e sportágnak ősi gyökerei vannak, a nyugati civilizációban a reneszánsz korában tekintették először a díjlovaglást fontos sporttevékenységnek. Ennek az időszaknak a nagy lovagló mesterei fejlesztették ki azt a fokozatos kiképzési módszert, amely az óta sem változott sokat. A klasszikus díjlovaglást ma is a modern díjlovaglás alapjának tekintik.
A korai európai arisztokraták lovaik képzettségét lovas felvonulásokon mutatták be, míg a mai különböző szintű díjlovas versenyeken az idomítás sikeréről szabályos díjlovas négyszögben az előre meghatározott mozdulatsorokból álló feladatok végrehajtásával adnak számot a versenyzők. Díjlovas bírók a feladat szintjének megfelelő objektív elvek alapján nullától tízig terjedő skálán értékelnek minden előírt mozzanatot. Egy mozzanatra adott pontszám nulla, ha a versenyző a feladatot nem hajtotta végre, tíz, ha kiváló, azaz hibátlan. A 9 pont jelentése nagyon jó, és ezt különösen magas pontszámnak tekintik, míg ha a versenyző minden mozzanatra 6 pontot kap (vagy összes pontszáma eléri a maximálisan elérhető pontok 60%-át), akkor azt úgy tekintik, hogy a következő szintre léphet.

Díjlovak

Andalúz ló összeszedett ügetésben

Minden hátaslónak a javára válik a díjlovaglás alapelveinek és kiképzési módszereinek az alkalmazása. Mindazonáltal az olimpiákon és más nemzetközi FEI versenyeken a lófajták közül leggyakrabban a melegvérű fajtákat láthatjuk. A díjlovaglás az egy egyenlőségre törekvő verseny, melyben minden fajtának megadják a lehetőséget arra, hogy sikeresen szerepeljen. Ezért sok más fajtájú lovat is láthatunk a különböző szintű versenyeken. A klasszikus díjlovaglás nem versenyszerű bemutatóin, amelyek tartalmazzák a föld feletti gyakorlatok bemutatását is, leggyakrabban a ’’Barokk’’ lófajtákat, elsősorban a lipicaiakat láthatjuk.

A díjlovas négyszög 

Nagy díjlovas négyszög, 20 m × 60 m (66x197 ft).

Kétféle díjlovas négyszög van, a kisnégyszög és a nagynégyszög. Mindkettőben betűkkel jelölt pontok vannak, melyekkel a díjlovas feladat mozzanatainak végrehajtási helyét határozzák meg.
A kisnégyszög mérete 20 m × 40 m (66x131 ft). A kisnégyszöget a díjlovas versenyeken az alacsonyabb szintű díjlovas feladatokban és a lovastus versenyek díjlovagló feladatainál használják. A pálya kerületén elhelyezkedő betűk, az egyik rövidfal közepén lévő belépési ponttól kezdve az óramutató járásával megegyező irányban az A-K-E-H-C-M-B-F. A pálya hosszabbik oldalával párhuzamos középvonalán is vannak betűkkel jelzett pontok. Az A-tól a C pont felé haladva ezek a D-X-G pontok, ahol X jelöli a pálya középpontját. A Kanadai Lovas Szövetség (Equine Canada (EC)) és az USA Díjlovas Szövetség (United States Dressage Federation (USDF)) díjlovas feladatainak 2003-ban történt összevonása után Észak-Amerikában a kisnégyszöget nem használják hivatalos díjlovas versenyeken. Magyarországon az alapfokú feladatokat (A) és a könnyűosztályú (L) feladatok legtöbbjét a kisnégyszögben lovagolják, de például az M2-es, M3-as és M5-ös középosztályú feladatok is a kisnégyszögre vannak kiírva.
A nagynégyszög mérete 20 m × 60 m (66x197 ft). A nagynégyszöget mind a díjlovaglás mind a lovastusa díjlovas feladataihoz használják. A nagynégyszög kerületén elhelyezkedő betűk az A-K-V-E-S-H-C-M-R-B-P-F. (Különböző találgatások születtek, hogy miért pont ezeket a betűket választották. A legáltalánosabban az a nézet terjedt el, miszerint a német lovasságnál volt egy 20 × 60 méteres terület olyan barakkok között, melyeknek ajtaját ezekkel a betűkkel jelölték.) A négyszög hosszúfalán a sarkokhoz legközelebbi betűk jelölik az átlóváltások kezdő és végpontjait. Ezek távolsága a sarkoktól 6 m (19.7 ft), a hosszúfal melletti betűk egymástól mért távolsága pedig 12 m (39.4 ft). A középvonalon elhelyezkedő betűk A-tól C-ig a D-L-X-I-G, ahol X jelöli a középpontot.
A díjlovas feladat megkezdésekor a ló A-nál lép a négyszögbe. C-nél mindig ül egy bíró, de magasabb szintű versenyeken akár öt bíró is lehet a négyszög mellett, —a C, E, B, M, és H pontoknál—ami lehetővé teszi, hogy a bírók a feladat minden mozzanatát különböző szögekből láthassák. Ez segít elkerülni azt, hogy olyan hibák észrevétlenül maradjanak, amelyeket esetleg nehéz lenne a pálya egyetlen pontjáról látni. Például az átlóvonalon a ló egyenességét az M és H bírók tudják a legjobban megítélni.
A díjlovas négyszögnek van egy középvonala (A-tól C-ig, X-en keresztül), és két negyed-vonala (félúton a középvonal és a hosszúfalak között).

Versenyek 

Helyi díjlovas versenyek kezdődhetnek Előkészítő szintű osztályokban, ahol a lovasoknak csak lépésben és ügetésben kell lovagolniuk. A lovak és lovasok fokozatosan nehezedő feladatokat tartalmazó szintek sorozatán keresztül fejlődhetnek egészen a nemzetközi versenyek Nagydíj (Grand Prix) szintjéig, ahol a legképzettebb ló-lovas párosok mérik össze tudásukat olyan versenyeken, mint például az olimpiai játékok.
A díjlovagló versenyek szintjei és elnevezésük különböző országokban, a teljesség igénye nélkül:
Magyarország:

• Előkészítő (E) 
• Alapfok (A) 
• Könnyűosztály (L) 
• Könnyű-középosztály (LM) 
• Középosztály (M) 
• Kis-nehézosztály (S1) 
• Nehézosztály (S2) 

Amerikai Egyesült Államok:

• Előkészítő (Introductory level) és kiképzési (Training level) szintek.
• Első (First level), második (Second level), harmadik (Third level) és negyedik (Fourth level) szint.

Ausztrália:

• Előkészítő-1 (Prep), előkészítő-2 (Preliminary), kezdő (Novice), alap (Elementary), közép (Medium) és haladó (Advanced).

Írország és Anglia:

• Előkészítő (Preliminary), kezdő (Novice), alap (Elementary), közép (Medium), középhaladó (Advanced Medium) és haladó (Advanced).

A nemzetközi FEI (Federation Equestrian International) szintek:

• Szent György Díj (Prix St. Georges)
• Intermediare I
• Intermediare II
• Nagydíj (Grand Prix)
• Különleges Nagydíj (Grand Prix Special)

A versenyzéstől eltekintve létezik a klasszikus díjlovaglás hagyománya, ahol a díjlovaglást a művészetek egy formájaként művelik. A díjlovaglást megteremtő mesterek hagyományait a bécsi Spanyol Lovasiskola tartja életben Ausztriában, és a Cadre Noir Saumur városában, Franciaországban. Az ilyen iskolalovaglás része a Portugál és Spanyol bikaviadalok bemutatóinak.

Feladatok 

A díjlovas feladatok meghatározott számú, adott helyen végrehajtandó patanyomfigurák, mozzanatok sorozatából állnak. Ezeket a feladatokat használják a versenyeken, ahol a ló-lovas párost általánosan elfogadott elvek szerint bírálják el, és így állapítják meg a versenyzők helyezéseit.
A legmagasabb szinteken, a nemzetközi versenyek és az olimpiák feladatait a Nemzetközi Lovas Szövetség adja ki. Alacsonyabb szinteken a díjlovas kiképzés részeként minden ország maga határozza meg a versenyeken végrehajtandó feladatokat. Magyarországon a Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakágának Díjlovagló Szakbizottsága alakítja ki, és vizsgálja felül évenként a hazai versenyek feladatait.
Minden feladat fel van osztva néhány egymást követő csoportra, amelyek egy vagy több mozzanatot tartalmazhatnak. Minden csoportot egy és tíz közötti számmal értékelnek a díjlovasbírók a következő skála szerint:

• 10 Kiváló
• 9 Igen jó
• 8 Jó
• 7 Elég jó
• 6 Megfelelő
• 5 Elégséges
• 4 Elégtelen
• 3 Elég rossz
• 2 Rossz
• 1 Nagyon rossz
• 0 Nem hajtotta végre

Az egyes mozzanatcsoportok osztályzatain túlmenően az összbenyomásra is adnak pontszámokat, szintén ugyan ezen a skálán, ahol értékelik a

• jármódok tisztaságát, kötetlenségét és szabályosságát
• lendületet (frissesség, a mozgás rugalmassága, háttevékenység és a hátulsó végtag munkája)
• ló átengedőségét (figyelem és bizalom, harmónia, elengedettség, szájtevékenység, támaszkodás és természetes feligazítás)
• lovas ülését és befolyását, a segítségadás korrektségét

A bírálati lapon egyes csoportok megnövelt súllyal szerepelnek, ezek kapnak egy szorzót, ami rendszerint 2, ilyenkor az adott csoportra kétszeres pontszámot kap a versenyző ló-lovas páros.

Írnoki munka 

A díjlovas versenyeken minden bíró munkáját egy írnok segíti. Az írnok feladata a verseny során a pontok és bírói megjegyzések rögzítése a bírálati lapon a megfelelő helyre, hogy a bíró teljes figyelmét a bemutatott gyakorlatelemek megítélésére fordíthassa. Az írnok további feladatai közé tartozik az is, hogy a versenyző azonosságát ellenőrizze, és hogy meggyőződjön arról, hogy a bírálati lap kitöltése teljes, és a bíró aláírta, mielőtt a pontszámlálóknak átadja azt. Az írnoknak tisztában kell lennie a díjlovaglás szakmai nyelvhasználatával, megfelelő öltözéket kell viselnie és elfogadható kézírással kell rendelkeznie. Az írnoknak fegyelmezetten kell viselkednie, meg kell őriznie semlegességét, nem cseveghet, és nem tehet megjegyzéseket. Az általánosan elfogadott és értelmes rövidítések használata megengedett. Az írnokokat gyakran önkéntes jelentkezők közül választják, ezek lehetnek gyakorló bírók is (akik a sikeres bírói vizsgát már letették, de még nem bíráskodhatnak). Nemzetközi versenyeken csak gyakorlott írnok működhet közre, aki beszéli ugyanazt a hivatalos nyelvet (Angol vagy Francia), amelyet az adott bíró is beszél.

Olimpiai szint 

Díjlovaglás az 1980. évi Nyári olimpiai játékokon

Az olimpiai játékok díjlovas feladatai a legmagasabb szintű Nagydíj feladatok, melyeket a FEI szabályai szerint bírálnak el. Ez a szint mind a lovastól mind a lótól teljes figyelmet és nagy ügyességet kíván.
Az ezen a szinten végrehajtott jármódok és feladat elemek között szerepel:

• az összeszedett és nyújtott lépés, ügetés és vágta;
• az ügetés és vágta féloldalazás (olyan mozgás, ahol a ló teste majdnem párhuzamos a négyszög oldalával, miközben a mozgás irányába néző ló átlós irányban mozog úgy, hogy minden lépésnél előre és oldal irányban mozgatja a lábait);
• a passzázs (lassú mozgású, lebegős ügetés);
• a piaff (egyfajta "helyben ügetés");
• az sorozat-ugrásváltás minden egy, kettő, és három lépésre (a vágta lábsorrendjének cserélgetése);
• a vágta piruettek (360-fokos fordulat, majdnem egy helyben).

Az olimpiai játékokon lovagolt díjlovagló feladatokat öttagú nemzetközi bírókból álló bírói testület pontozza. Itt is minden a feladatban előírt mozdulatcsoportot 0 –tól 10 –ig pontoznak, és a kapott összpontszámot az elérhető összpontszám százalékában fejezik ki, három tizedes jegy pontossággal. Minél nagyobb a kapott százalékérték, annál jobb az eredmény.
Olimpiai csapatérmet a Nagydíj feladatban három legjobb lovasuk összevont eredménye alapján a legmagasabb százalékot elérő három csapat kap.
Miután a csapatérmeket odaítélték, a lovak és lovasok az egyéni érmekért folytatják a versenyzést. A csapatverseny egyben az első egyéni minősítő verseny, a Nagydíj 25 legjobb ló/lovas párosa indulhat a következő fordulóban. A második egyéni minősítő a Különleges Nagydíj (Grand Prix Special) feladat, amely a Nagydíj feladat elemeit tartalmazza más összeállításban. Ebből a 25 ló/lovas párosból az a 15 jut tovább a nagyközönség számára változatosságot kínáló Nagydíj Zenés Kűr döntőre, akik a Nagydíj és a Különleges Nagydíj feladat összevont eredménye alapján a legmagasabb százalékot érik el.
A zenés kűrben a lovasok és lovak egyéni koreográfia szerint összeállított programot mutatnak be, ahol úgy választják meg a zenét a programhoz, hogy az a különböző jármódokban a ló mozgásával összhangban legyen, és akkor érjen véget, amikor a lovas a köszönéssel befejezi a programot. Ezen a szinten a kűr tartalmazhatja az összes a Nagydíjban szereplő elemet, valamint dupla vágta-piruettet, piaffban végrehajtott piruettet, és féloldalazást passzázsban. A kűr programjának elemeire a bírók technikai pontszámot és művészi kiviteli pontszámot is adnak, de a művészi kivitelre lehet fél pontokat is adni. Pontegyezőség esetén a magasabb művészi kivitel pontszáma a mértékadó.

A kiképzési skála 

A kiképzési skála elrendezése piramis-szerű, melynek alján a „ritmus vagy ütemesség”, csúcsán pedig az „összeszedettség” helyezkedik el. A kiképzési skála útmutatóként szolgál a díjló (illetve bármely ló) kiképzése során. Megjelenési formája ellenére a kiképzési skála nem jelent merev formát. A különböző szintek egymással párhuzamosan fejlődnek, ahogy a ló kiképzésében előrehalad, így a nagydíjas lónál is dolgoznak a piramis alsó szintjeinek a finomításán, és nem a csak a piramis csúcsán lévő összeszedettségre koncentrálnak. A különböző szintek ugyanakkor szorosan összefüggenek egymással. Például a ferde ló nem képes kellő lendületet kifejleszteni, a ló szabályozott egyenesre igazítása pedig csak ütemesen és lendületesen előremenő lovon lehetséges. Ugyanakkor az is kevéssé valószínű, hogy egy nem elengedett ló ritmikus lépésekkel járjon. Dr. Reiner Klimke „A fiatal hátasló alapkiképzése” című könyvében a kiképzési skála elemeinek felsorolásánál az elengedettséget az ütem elé is helyezi. A ló kiképzésének előrehaladtával annak átengedősége is egyre fejődik, egészen a kiképzett díjló teljes átengedőségéig, amikor lovasának a külső szemlélő által már láthatatlan jelzéseire, mintegy önmagától hajtja végre a különböző feladatokat.

Ütem 

Az ütem időbeli (és az adott mozgáson belül térbeli) egyenletességet jelent mind a három alapjármódban. Ritmus és tértnyerés egyenletessége ugyan olyan legyen az egyenes vonalon és az íveken, az oldaljárásokban és az átmenetekben. A ritmus a patadobbanások sorozatára vonatkozik, mely csak a tiszta lépés, tiszta ügetés és tiszta vágta jármódokat jellemzi. A jármód szabályossága vagy tisztasága magában foglalja a lépések egyenletességét és egyformaságát. Ha a lovas képes tiszta lépéseket elérni, vagyis el tudja kerülni azok egyenetlenségét és szabálytalanságát, azaz az ütemhibákat, akkor a ló-lovas páros alkalmas lehet a nehezebb feladatok megoldására. Még a nagyon nehéz piaff esetében is meg kell lennie a szabályosságnak, mikor a ló „egyhelyben üget”, első és hátsó lábait ritmusosan emelve.

Elengedettség 

A piramis második szintje az elengedettség, mely minden további kiképzés alapfeltétele, és az ütem mellett a szoktatási szakasz lényeges célja. Az elengedettség jelei a lónál az egyenletes lépések, melyekkel együtt leng a hát, az ingaszerűen együttlengő farok, a feszességtől mentes tarkó, a zabla rágása, az ajkak szélén látható hab és a prüszkölés. A ló sima átmeneteket hajt végre, könnyen állítható jobbra és balra, és készségesen kinyúlik a zabla után a szárak meghosszabbításakor.

Támaszkodás 

A támaszkodás — a piramis harmadik szintje — a ló tolóerejének az eredménye, és soha nem szabad a lovas kezének húzása által elérni. A lovas puhán tartott kezébe lovagolja a lovat, amely megengedi a lónak, hogy a zablán támaszkodást találjon, miközben a lovas keze kövesse a ló fejének természetes mozgását. Ugyanakkor kerülendő, hogy a ló rátámaszkodjon a szárra, és mintegy ötödik lábként használja. Ha ez előfordulna, akkor a lovasnak energikus előrehajtás és utánengedés segítségével kell a ló erre vonatkozó törekvését megszüntetni. A lónak egyenes vonalon mindkét száron egyformán kell támaszkodnia, ívelt vonalon pedig a külső száron legyen kicsit nagyobb mértékű a támaszkodás.

Lendület 

Egy nehéz osztályú díjló vágtában.

A lendület a kiképzési skála negyedik szintje, ami az energikusan lépő hátsó lábak tolóerejének a lengő háton keresztül történő előrevitele a ló egész mozgására ügetésben és vágtában. A lendületesen járó ló mozgással együttlengő háta kényelmesen „ülteti” lovasát. Minél nagyobb a lendület, annál kifejezőbb a mozgás lebegés fázisa, melyben a ló lábai határozottan előre lendülnek. A lépés jármódnak nincs lebegés fázisa, így bár a lépésnél is fontos hogy a ló ütemes és erőteljes lépésekkel „szorgalmasan” haladjon, lépésben a kiképzési skála értelmében vett lendületről nem beszélhetünk.
A helyes lendületet kialakításában szerepet játszik

• a lovas helyes segítségadása,
• a helyes ütem és iram megválasztása,
• a ló elengedettsége,
• a ló átengedősége.

A lendület nem csak az izmok és ízületek helyes használatát segíti elő, de a ló figyelmének a lovasra fókuszálását, és a ló elengedettségét is javítja.

Egyenesre igazítás 

A ló akkor egyenes, ha a hátsó lábai az első lábak nyomvonalát követik mind egyenes mind ívelt vonalon, és teste párhuzamos a haladás irányával. Az egyenesség teszi lehetővé a ló számára, hogy a ló mindkét oldalát egyenletesen terhelje és mindkét száron egyformán támaszkodjon, és hogy lendületét a súlypontja irányába vigye előre, ez teremti meg a kapcsolatot a szár segítségek a ló hátulja között. A lovardában végzett munka megtévesztő lehet, mert a lovarda oldalfala mellett haladó ló hajlamos az elejével a külső falhoz közelebb járni, mint a hátuljával. A ló válla ugyanis keskenyebb, mint a csípője és fara, ezért ha a ló a külső oldalával igazodik a falhoz, akkor a középvonala nem lesz párhuzamos a haladás irányával. Az egyenesre igazítás a legtöbb ló veleszületett ferdesége miatt a kiképzés során gyakran visszatérő feladat, mely a kimaradó hátsóláb aktivizálásával érhető el. Ebben segít az ívelt vonalak lovaglása, a combra való engedés és az oldaljárások, valamint a vállat be gyakorlat.

Összeszedés 

A kiképzési skála csúcsán az összeszedés áll. Az összeszedettségben a ló testsúlyának nagyobb részét helyezi a hátulsó lábaira. Ezt a ló a csípő és térd ízületek fokozott hajlítása (konchajlítás) és a hátulsó lábak fokozott alálépése által tudja megtenni. Az összeszedett ló fara lesüllyed, eleje könnyűvé válik, egyenletesen terheli a lábait, így szabadabban tud mozogni, amit gyakran megfigyelhetünk a mezőn szabadon játszó lovaknál is.
Alapvetően az összeszedettség a ló azon képessége, hogy a súlypontját hátrébb hozza. Ez az alacsonyabb jármódba való átmeneteknél már a kezdő lovak esetén is megfigyelhető. Bizonyos fokú összeszedettség minden ló számára előnyös, mert az a ló lépésbiztonságát és élettartamát növeli. Ugyanakkor az összeszedettség nagyobb izomerőt igényel, mely csak lassan, tervszerű edzésmunkával alakítható ki, ezért is van az összeszedés a kiképzési skála csúcsán.
Az összeszedett jármódokban a ló fara lesüllyed, a ló „hegynek fel” jár, a lépéshossz megrövidül, de a lendület és a lábak aktivitása megmarad, a mozgás emelkedettebbé válik, minden jármódban öntartásban mozog, a lovas segítségeire érzékenyebbé, átengedőbbé válik.

Föld feletti munka 

Levade.

Capriole

Croupade

Ballotade

Courbette

Az "iskolaugrások", vagy " föld feletti munka" a díjlovaglás magasiskolájának azon gyakorlatait jelentik, ahol a ló a földet elhagyja. Ide tartozik a capriole, courbette, a mezair, a croupade, és a levade. Ezek egyike sem szerepel a modern díjlovagló versenyek feladatai között, de számos lovas akadémia, többek között a bécsi Spanyol Lovasiskola és a saumuri Cadre Noir bemutatóin ma is láthatók. Napjainkban az iskolaugrásokra leg gyakrabban az olyan lovakat képzik ki, mint például az Andalúz, a Lusitano és a Lipicai, részben az erőteljes faralakulásuk miatt, mely biztosítja számukra a nehéz mozdulatok végrehajtásához szükséges erőt. Eredetileg hét iskolaugrás létezett, melyekből sok beleépült a ma is látható föld feletti gyakorlatok közé.
Elterjedt az az elképzelés, hogy ezeket a gyakorlatokat katonai céllal tanították a lovaknak, és valóban mind a bécsi Spanyol Lovasiskola mind a saumuri Cadre Noir katonai szervezet volt. Bár a gyorsaság és mozgékonyság szükséges volt a csatamezőn, a legtöbb mai föld feletti gyakorlat a lovak sérülékeny hastáji részét a gyalogos katonák fegyverei által sebezhető helyzetbe hozta volna. Ezért aztán valószínűbbnek tűnik, hogy a föld feletti gyakorlatok a katonai lovak és lovas katonák képzésére szolgáltak, és nem a csatában való felhasználásuk volt a cél.
A lovakat rendszerint hosszú száron, lovas nélkül tanítják a föld feletti gyakorlatokra, ami kevésbé megterhelő az állatok számára, azonban minden gyakorlatot lovas alatt is végrehajtanak.
A pesade és a levade az, amit a föld feletti gyakorlatok közül elsőként tanítanak a magasiskola lovainak, és ebből kiindulva tanítják a többi iskolaugrást. A pesade végrehajtásánál a ló az elejét megemeli és első lábait egyenlő mértékben behajlítja, teljes testsúlyát a hátsó lábak viselik, miközben a teste 45 fokos szöget zár be a talajjal. A levade-ot a 20. század elején kezdték tanítani. Ennél a gyakorlatnál a ló teste 30-35 fokos szöget zár be a talajjal. A pesade-tól eltérően, mely inkább egyensúly gyakorlat, a lecsökkentett dőlésszög miatt a levade megtartása különösen fárasztó, és nagyobb erőfeszítést igényel a lótól. Ezért sok ló nem is képes jó minőségű levade végrehajtására. A levade gyakorlat átmenet a földön végrehajtott és a föld feletti gyakorlatok között. Ezen gyakorlatok egyike sem ugyanaz, mint az ágaskodás, mivel ezekhez pontos irányítás, kiváló egyensúly és nagy erő szükséges, melyek a helyes kiképzés eredményei és nem a ló ellenállásának a megnyilvánulásai.
A lótól a pesade vagy a levade végrehajtását a piaffból kérik, ami a lovat hátsó végtagjainak fokozott használatára készteti, a ló fara közelebb kerül a földhöz, és hátsó lábaival jobban a súlypontja alá lép. Ez a nézőben azt a benyomást kelti, hogy a ló hátulja lesüllyed, és az eleje pedig megemelkedik. A ló ezt a pozíciót néhány másodpercig megtartja, majd mellső lábait nyugodtan visszaengedi a földre, és lépésben halad tovább, vagy álljban marad. A levade-ot tekintik az összeszedettség legmagasabb fokának, mert ebben a ló teljes súlyát a hátulsó lábak hordozzák, és itt a legnagyobb mértékű a hátulsó lábak alálépése és a konchajítás.
A capriole esetében (jelentése a kecske ugrása), a ló az elejének megemelt helyzetében felugrik a levegőbe, kirúg a hátsó lábaival, majd többé-kevésbé egyszerre ér talajt mind a négy lábával. Különösen erős ló képes csak helyesen végrehajtani, ez a legnehezebb iskolaugrásnak tartott gyakorlat. Bevezető gyakorlata a croupade, melyben a ló nem rúg ki az ugrás legmagasabb pontján, hanem csak maga alá húzza a lábait és párhuzamos marad a földdel. Ezután tanítják a ballotade-ot, ahol a ló hátsó patáit úgy tartja, hogy hátulról nézve a patkói látszódjanak, de nem kérik a kirúgást. Akkor kezdik tanítani a capriole-t, amikor a ló a ballotade-ot már tökéletesen hajtja végre.
A courbette esetében, a ló az elejével felemelkedik a földről, első lábait egyenlő mértékben behajlítja, majd ebben a testtartásban a hátulsó lábain többször előre ugrik anélkül, hogy első lábait visszahelyezné a földre. Különösen erős és tehetséges ló képes csak öt vagy több ilyen előreugrást végrehajtani anélkül, hogy az első lábaival a földet érintené, leggyakrabban három vagy négy előreugrásból álló sorozatot láthatunk. A courbette-et a capriole-hoz hasonlóan a könnyebb croupade elsajátítása után tanítják.
A mezair esetében a ló felágaskodik, és előre felé vág az első lábaival.Ez olyasmi mintha levad-ok sorozata lenne előre haladó mozgással (nem egyhelyben), ahol a ló fokozatosan hozza a lábait maga alá minden egyes ugrásnál, miközben első lábaival könnyedén érinti a földet, mielőtt ismét elrugaszkodna. Eredetileg a régi díjlovas mesterek a meziar-t nevezték courbette-nek. Ma már nem tanítják, és nem mutatják be a Spanyol Lovasiskolában.

Díjlovas mesterek 

• Xenophón (i.e. 427-355): az első európai mester, akinek munkái fennmaradtak. Görög tábornok volt, ő írta A lovaglás művészete című értekezését, melyben a ló megértésén alapuló kiképzését hirdeti. Annak ellenére, hogy több mint 2000 éve élt, módszerei és eszméi még mindig széles körben elismertek.

• Federico Grisone (1500-as évek közepe): egyike azon keveseknek, akik a lovaglásról írtak Xenophón óta. Különösen durva és kegyetlen módszerei ellenére kortársai mesternek tartották.

• Giovanni Battista Pignatelli (1500-as évek közepe, vége).

• Solomon de la Broue (1530-1610).

• Antoine de Pluvinel (1555-1620): Az első francia lovagló mester, a „L’Instruction du Roy en l’Exercise de Monter a Cheval” szerzője, XIII Lajos lovaglótanára, és Xenophón óta ő az első említésre méltó szerző, aki a szelíd kiképzést hirdeti.

• William Cavendish, Newcastle első hercege (1592-1676): II. Károly angol király lovászmestere.

• Francois Robichon de la Gueriniere (1688-1751): Ő tanította azt a klasszikus ülést, amit a mai napig is használunk, bevezette az ugrásváltást, és nagy hatással volt a Spanyol Lovasiskolára.

• Francois Baucher (1796-1873): lovagolta először a minden egyre történő ugrásváltást, az ő módszere, melyet még mindig hevesen vitatnak, és amit arra alapozott, hogy a ló állkapcsa a forrása a ló minden ellenállásának. Eszköztárában szerepeltek olyan módszerek is, melyek kapcsolatban vannak napjaink rollkur-nek nevezett, és erősen vitatott kiképzési technikával.

• Maximilian Weyrother

• Count Antoine Cartier D'Aure.

• James Fillis.

• Gustav Steinbrecht (1808-1885).

• Alois Podhajsky (1898 - 1973): A Spanyol Lovasiskola igazgatója lett 1939-ben, és neki tulajdonítják a Lipizzai lovak megmentését. Könyvei napjaink klasszikus díjlovaglásának alapművei.

• Nuno Oliveira.

• Reiner Klimke – világbajnok, aki ezen felül 6 olimpiai aranyérmet szerzett 5 olimpián (1964-1988).

• Walter Zettl [1929- ] Nemzetközileg elismert díjlovas, edző és szerző. Könyve, a „Dressage in Harmony” a Lovaglás Mesterei sorozat (Masters of Horsemanship Series) keretében jelent meg.

Felszerelés 

Díjnyereg

Minden díjlovas számára ajánlott, hogy tájékozódjon az országában illetve a nemzetközi versenyeken a szerszámzatot és felszerelést érintő aktuális szabályokról (pl. az Amerikai Egyesült Államokban a www.USEF.org honlapon, Magyarországon a Magyar Lovas Szövetség honlapján. Az engedélyezett orrzókat, nyergeket, nyeregalátéteket, stb. érintő szabályok időről időre változhatnak, ahogy egyre több stílusú felszerelés jelenik meg a piacon. A díjlovakat a lehető legkevesebb felszereléssel mutatják be. Nem megengedett a lábszárvédők, hasvédők, fáslik használata a versenyeken, de a martingálok vagy egyéb kiképző eszközök, mint például a weirother vagy csúszó kikötőszár, vagy a gogue használata tilos a verseny helyszínén (a melegítőpályákon is) a verseny ideje alatt. A díjlovas verseny hagyományos, formális jellege miatt általában fekete bőrből készült szerszámzatot a használnak, bár néha sötétbarna is előfordul.
Angol stílusú nyereg szükséges a díjlovagláshoz, leginkább "díjnyereg", melyet kizárólag erre a sportágra terveztek. Ennek hosszú és egyenes nyeregszárnyai vannak, melyek a díjlovas lábformáját tükrözik, amely enyhén hajlított térddel hosszan lenyúlik, továbbá mély ülés, és általában kifejezett térdtámasz jellemzi a díjnyerget. A nyereg általában egy téglalap alakú fehér nyeregalátéten fekszik. A díjnyereg használata a FEI osztályokban előírt, de bármilyen egyszerű angol nyereg használható az alacsonyabb osztályokban. Magyarországon az M szintű feladatokban a nagykantár választható, de ha valaki nagykantárt választ, akkor kötelező a díjnyereg használata.
Alacsonyabb osztályokban a kantár orrszíja lehet hannoveri orrfék, angol orrzó, kombinált orrszíj, mexikói orrszíj, és 2009-től a kombinált orrszíj, melynél nincs külön állszíj. A kombinált orrszíj a leggyakrabban használt, bár néha a hannoveri orrfék is látható. A magasabb szinteken az angol orrzót használják a nagykantárhoz. A mexikói orrszíj ritkán fordul elő, általában csak lovastusa versenyek díjlovagló feladatiban használják.
A díjlovat az alacsonyabb szintű hivatalos versenyeken csak csikózablával szabad lovagolni, bár a zablákra vonatkozó szabályok részletei kismértékben eltérnek egymástól a különböző országok díjlovas szövetségei esetében. Legáltalánosabb az egyszer vagy kétszer tört szájrészű nagykarikás csikózabla. Sem az élesebben ható zablák, sem a pelham használata nem megengedett, a díjlovagló szabályzat ábrákkal illusztrálva tételesen felsorolja a megengedett zabla típusokat. A magasabb szintű és a FEI hivatalos versenyeken nagykantárral lovagolják, melyhez használnak mind kísérő zablát mind feszítőzablát sima állazólánccal.

A ló megjelenése 

Kifogástalan megjelenésű díjló, fonott sörény, hullámosított és a végén egyenesre vágott farok, ápolt lábak és paták. A lovas frakkot, cilindert, fehér kesztyűt, hosszúszárú csizmát és sarkantyút visel.

A díjlovak megjelenésével szemben támasztott követelmények nagyon magasak, mert a díjlovas versenyek az európai királyi bemutatókból fejlődtek ki. Hagyományosan a lovak sörénye be van fonva. A lovastusában a sörény a jobb oldalra van fonva, míg a díjlovaglásban néha balra, ha természetes módon arra áll. A fonat mérete a ló alkatától függően változik, de Európában inkább kevesebb nagyobb fonatot alkalmaznak, míg az Amerikai Egyesült Államokban általában több kisebb fonatot tesznek a ló sörényébe (talán az országban elterjedt vadász-stílusú lovagló versenyek hatására). A fonatokat néha fehér szalaggal teszik hangsúlyosabbá, ami segít abban is, hogy kitartsanak az egész nap folyamán. Az üstök szőrt nem mindig fonják be, ez a stílus a méneknél gyakoribb.
Nem megengedett a lovak sörényének vagy farkának virágokkal, karikákkal, szalagokkal, vagy más természetellenes díszítése. A farok-kiegészítők használata az USA-ban és Ausztráliában megengedet, FEI versenyeken csak előzetes engedély alapján lehet műfarok a lovon, de az nem tartalmazhat fém alkotórészt.
A farok általában nincs befonva (bár nem tilos), mert az a farok merev tartásához vezethet. Miután a farok az állat gerincoszlopának meghosszabbítása, a rugalmasan hordott farok kívánatos, mert ez jelzi, hogy a ló rugalmasan lengő háttal jár. A farok vége egyenesre van vágva (általában a csüd fölött, de a csánk alatt, amikor a ló farka természetes tartásban van). A faroktő formára nyírva vagy tépve, hogy tisztább megjelenést adjon a lónak.
A sörényt a kantár tarkószíja alatt általában 3–5 cm szélességben rövidre vágják, vagy tépik. A ló szőre lehet nyírott. Az amerikai istállókban majd mindig nyírják a pofa, a fülek és lábak szőrzetét, míg az európai istállókban nincs ilyen hagyomány. A patát általában kifényesítik, mielőtt a belépne a négyszögbe. A ló makulátlanul tiszta, szőre lemosva, fehéren szikrázó jegyekkel. A pályára lépés előtt a ló szájáról a habot nem törlik le.
Néha a ló farán mintákat készítenek (például sakktábla mintát), bár ez manapság nem számít divatosnak a díjlovaglásban.

A lovas öltözete 

A díjlovasok öltözéke lovaik megjelenéséhez hasonlóan hagyományos. A verseny során fehér lovaglónadrágot hordanak, melyen többnyire a teljes ülőfelületet lefedő bőr lovaglófolt segíti a nyereghez tapadó ülést, a nadrághoz övet és fehér inget, arany nyakkendőtűvel rögzített fehér nyakkendőt viselnek. A kesztyű általában fehér, bár az alacsonyabb szintek kevésbé tapasztalt lovasai néha választanak feketét, hogy kezük mozgása ne legyen olyan feltűnő. A lovaglókabát általában fekete - fém gombokkal, bár sötétkéket is lehet látni. A magasabb osztályokban a lovasok nem sima lovaglókabátot, hanem frakkot viselnek sárga mellénnyel vagy imitált mellény résszel.
A lovasok általában hosszúszárú, magas kérgű lovaglócsizmát hordanak, bár alacsonyabb szinteken alacsonyabb szárú csizmát is használnak. Sarkantyú viselése a magasabb szinteken kötelező (Magyarországon az L szinttől kezdve). Pálcát a CDI (Concours Dressage International - nemzetközi díjlovagló) versenyek és nemzeti bajnokságok kivételével bármilyen versenyen lehet használni, melynek hosszát az érvényes szabályok rögzítik, Magyarországon nem lehet 110 cm-nél hosszabb. A lovastusa versenyek díjlovagló feladataiban a pálca használata nem megengedett.
Ha a díjlovasnak hosszú haja van, akkor általában hajhálót visel. A hajhálót gondosan úgy választják ki, hogy jól menjen a lovas hajszínéhez. Alacsonyabb szinteken a lovasok viselhetnek keménykalapot, vadászkalapot, vagy hivatalosan minősített kobakot, melynek viselése a 14 évesnél fiatalabb lovasok számára biztonsági okokból kötelező. A magasabb szinteken hagyományosan cilindert viselnek, melynek színe megegyezik a kabát színével, bár néhány versenyen a kobak viselése is megengedett.

Darts

A darts angol eredetű játék és sportág, melynek során apró nyilakkal dobnak egy kör alakú céltábla különböző pontértékű szektoraira. Általában pubokban és kocsmákban játsszák a világ minden részén, de a legnagyobb versenyek és szervezetek az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában és a skandináv országokban működnek.
A dartsban két szakágat különböztetnek meg, a tábla és a nyilak anyagától függően. Steel dartsnak nevezik azt a játékot, amikor fémhegyű (steel=acél) nyíllal szizál (vagy ritkábban egyéb anyagú) táblára dobnak, soft dartsnak pedig azt, amikor a játékosok automata gépekre játszanak műanyag hegyű nyilakkal.

A darts története 

A legenda szerint néhány száz évvel ezelőtt egy átfázott angol íjász elhatározta, hogy kellemesebb módot választ a gyakorlásra a téli hónapokban. Letette íját, levágott a nyílvesszőjéből és elvonult a közeli pub kellemes melegébe és kényelmébe, ahol ügyességét úgy gyakorolta, hogy a lerövidített nyílvesszőket a falra akasztott farönkszeletbe dobta. Mellé állt egy másik íjász, aki megpróbált az előzőnél jobb eredményt elérni és ezzel megszületett a vetélkedés, a játék, a sport.
Az első írásos feljegyzések között szerepel, hogy az isincourt-i csata idején, 1415-ben az angol íjászok, valamint 1620-ban az első angol kivándorlók az Újvilág felé hajózva a Mayflower fedélzetén a DARTS valamely formáját játszották. A kezdeti időszakban a sport a brit civilizációval érintett területeken terjedt el. A ma érvényes szabályzatok alapját képező versenyszisztémát első alkalommal – mint annyi más sportnál – Nagy-Britanniában dolgozták ki a 19. század végén és akkor alakultak az első szervezetek és klubok is. 1896-ban született meg mai formája, melyet Brian Gamlin helyezett el 20 számot a táblán.
Az első brit nemzeti szövetség 1924-ben jött létre. Mivel előtte sokan szerencsejátéknak tartották, ez a szervezet fogalmazta meg először, hogy DARTS sport egy olcsó, tiszta, ügyességi játék. 1928-tól egészen az ötvenes évekig a legjelentősebb DARTS-verseny a Londoni Sunday által szponzorált News of World volt.
A sport fejlődése a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején jelentősen felgyorsult, izgalmas, népszerű sporttá fejlődött. A szinte robbanásszerű fejlődésben – a sport alapvető tulajdonságából eredő népszerűségen kívül – két tényező játszott fontos szerepet. Az egyik: a technikai fejlődés, a felszerelések gyártói képesek lettek a nyilakat volfrám ötvözetből készíteni, ami elősegítette az eredmények jelentős javulását. A másik, talán az első tényezőnél fontosabb: 1973-ban Oliver A. Croft vezetésével alakult brit nemzeti szövetség a British Darts Organization (BDO) a televízió nyilvánossága elé vihette a DARTS sportot.
A BDO megalakulását sorra követték más nemzetek szervezeteinek, szövetségeinek megalakulása az USA-ban, Svédországban, Ausztriában, Belgiumban, Új-Zélandon.
1976-ban brit kezdeményezésre megalakult a nemzetközi szervezet a World Darts Federation. Ez a szervezet dolgozta ki és tartja karban a nemzetközi versenyszabályzatot, a ranglista rendszert, szervezi és ellenőrzi a nemzetközi ranglista alapját képező versenyeket, a DARTS népszerűsítését. A Világ Darts Szövetsége 1992. december 14-én immár 48. tagként soraiba felvette a Magyar Darts Szövetséget. A versenyzők és a versenyek nagy száma egy körültekintő, területekre, szintekre tagozódó versenyrendszert, komoly szervezettséget igényel. A havonta megjelenő hatvannyolc oldalas Darts World magazin Anthony J. Wood szerkesztésével, folyamatos tájékoztatást ad a versenyek állásáról és figyelemmel kíséri a sportág eseményeit szerte a világon. A műholdas sport TV-csatornák kamerái ott vannak a jelentős versenyeken, azok izgalmát eljuttatják a sportcsarnokokból az otthonokba. A számos évente rendezett verseny közül a legjelentősebb a Világ Kupa. Nagy-Britannia területén jelenleg már több mint 6,5 millió játékos versenyez rendszeresen. Világ Darts Szövetségnek ma már 52 tagja van.
A DARTS sport népszerűsödésének újabb hatalmas lökést adott a játék gépesített változata, az úgynevezett soft darts játék. Itt a játék lényege nem változott, viszont a verseny menete leegyszerűsödött, hisz a játék levezetését a gép saját maga végzi el, látványosabbá és szórakoztatóbbá téve ezzel a játékot. Mára a világon számos cég gyárt soft gépet, melynek köszönhetően látványos nagy érdeklődést keltő nemzetközi versenyek kerülnek megrendezésre, melyek a média sport közvetítéseiben előkelő helyen szerepelnek. Ezáltal egyre több ember kap állandó információt a darts játékról és kedvet ahhoz, hogy maga is elkezdjen játszani.
Az európai gép gyártók 1996 végén létrehozták az Európai Darts Uniót (EDU), mely csak a soft játékstílust képviseli. Megszervezte az évenkénti tíz fordulós nemzetközi bajnokságot, amelynek fordulói egyes tagországokban kerülnek megszervezésre, így Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Horvátország ad otthont a fordulóknak.
A darts játék egyre nagyobb ismeretségének köszönhető, hogy a 2001-ben az angol parlament hivatalosan is sporttá nyilvánította és ezzel egy időben megtörtént a darts olimpiai szakszövetségek közé történő felvételének kérelme.

Műanyag hegyű darts nyilak, amikkel a játékosok automata gépekre játszanak.

A darts játék szabályai [

Az alábbi szabályok érvényesek általában a darts sportágban, ám a különböző versenyek kiírásaiban ezek változhatnak, illetve egyéb szabályokkal egészülnek ki.

A tábla elhelyezése 

• A táblától 237 cm-re kell állnia a dobónak.
• A tábla középpontjának magassága a talajtól mérve 173 cm (egy hat láb, vagy 183 cm magas ember szemmagassága).

Dobás 

• Dobásnál mindkét lábnak a dobóvonal mögött kell lennie.
• Az eldobott nyilat akkor sem lehet újra eldobni, ha az nem érte a táblát.
• Az elejtett nyílért a dobóvonalon belülre is be lehet lépni.

Számolás 

• Steel játékban csak a táblából a játékos által kivett nyilak pontértéke számít.
• Soft játéknál 'amit a gép megad' elv érvényesül. /A Magyar Darts Szövetség szabályzata alapján ez alól kivételt képez a kiszálló szektorra dobott utolsó nyíl. Abban az esetben ha az bent áll a táblában, de a gép mégis tévesen számolta./

Játékok 

• '01 játékok (901, 701, 501, 301 ezek ugyanazon elven mennek végig, csapat játékban 1001-gyel szokás kezdeni)
• Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*tripla, 3*dupla, 3*bull)
  • Short Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*16, 3*15, 3*bull)
  • Ausztrál Cricket
• Shanghai
• Bull Master

Darts fogalomtár 

• 9 nyilas: 501 dupla ki játék teljesítése a minimálisan szükséges 9 nyíl eldobásával. Nagyon ritka és szép teljesítmény, versenyeken általában külön díjazzák, különösen a televízió által közvetített versenyeken. 9 nyíl eldobásával többféleképpen is "ki lehet szállni", mindegyikben 6 tripla 20-ast kell dobni, ez alól kivétel például az 50-T20-T19-T20-T19-50-T20-T19-50 kombináció, és ez már dupla be-dupla ki játékban is alkalmazható.

Példa: T20, T20, T20, T20, T20, T20, T20, T19, D12.
501 – T20 (60) = 441,
441 – T20 (60) = 381,
381 – T20 (60) = 321,
első kör után 321
321 – T20 (60) = 261,
261 – T20 (60) = 201,
201 – T20 (60) = 141,
második kör után 141
141 – T20 (60) = 81,
81 – T19 (57) = 24,
24 – D12 (24) = 0,
és megvan a kiszálló. A világ első, televízióban közvetített 9 nyilas kiszállót John Lowe dobta. Az ő módszere: T20, T20, T20, T20, T20, T20, T17, T18, D18

• dupla be: '01 játékban dupla be esetén csak akkor kezdődik a pontok levonása, miután a játékos egy dupla szektort dobott.
• dupla ki: '01 játékban dupla kiszállóról beszélünk, ha a játékot dupla szektor eltalálásával kell befejezni, azaz pontjainkat 0-ra csökkenteni.

Cselgáncs

A „dzsúdó” szó japánul

A cselgáncs vagy dzsúdó (japánul 柔道, nyugaton jūdō) a 19. század végén született japán küzdősport. Jellemzői a test-test elleni harc, az ellenfél földre dobása, gáncsolása, földön való leszorítása, karjának kifeszítése, illetve az ellenfél fojtása.

Bevezető

A ju szócska – Kano megfogalmazása szerint – annyit jelent, mint „természetesnek lenni”, „ésszerűen”, tehát természet igazságainak, törvényszerűségeinek megfelelően viselkedni, ezekkel összhangban cselekedni.
A do viszont egy „tökéletesített módszert”, „szellemi utat” jelent; szemben a jitsuval, amely csupán „fizikai művészet”.
Tehát a judo magyarul annyit jelent, hogy „lágy út”.

Kano Jigoro

Kano Jigoro emlékműve

A dzsúdó története 

1882-ben egy akkor 22 éves fiatalember, Jigoro Kano (1860-1938), több danos dzsiudzsicu (jiu-jitsu) mester, az addigi harcművészeti ismeretei alapján megalkotta a ma dzsúdóként ismert küzdősportot. Ez a fiatalember elszomorodva látta, hogy az akkori császársági rendszer – amit ma Meidzsi-korszaknak hívunk – mennyire háttérbe szorítja a régi szamurájok harcművészeteit, melyek évszázadokon keresztül meghatározták Japán egész társadalmi és szellemi értékét.
A szamurájok viselkedését, életfilozófiáját áthatotta az ún. busidó, amely íratlan erkölcsi törvényük volt. Eszerint első helyen a hűség és bátorság állt. Az a szamuráj, aki komolyan vétett e szabályok ellen, az elvesztett minden megbecsülést, ami a szamurájok halált megvető rétegét megillette, sőt, nemcsak ő, hanem egész családja is megbélyegzetté vált, mert azt tartották, hogy a család rossz nevelése okozhatta csak, ha a harcos nem bizonyította hűségét uralkodója iránt. A vétkes szamuráj családja és saját becsületét azonban visszaszerezhette, ha harakirival, azaz rituális hasfelmetszéssel, majd a metszés után rögtön egy másik szamuráj által végrehajtott lefejezéssel, véget vetett saját életének.
A szamurájok szakmája a harc volt. Minden nagy hercegi – vagy csak gazdag földesúri – családnak megvolt a maga saját hadserege, melyek szinte állandó harcban álltak egymással. Így rengeteg egyéni harcművészeti iskola alakult ki, amelyek technikái titkosak voltak és így azok elárulása halálos bűnnek számított.
Voltak olyan iskolák, melyek azt hirdették, hogy a harcban legjobb ütni vagy rúgni, mások viszont a harcosok földre dobását tartották a legeredményesebbnek. Ezek az iskolák aztán igazuk bizonyítására kihívták egymást viadalokra, ahol nem kímélték egymás életét.
A japán emberek ezen réteghez tartozó hányada ezeken a törvényeken felnőve lovagias, erős, bátor, valamint igen művelt volt, mert ez az életmód kitartásra és a világ minél jobb megismerésére nevelt. A XIX. századi Japánban ezek az értékek elvesztek, és mindenki a nyugati kultúrákat utánozta. Gyakran lehetett látni európai öltönyt és kardot viselő embereket, ami mai szemmel kissé furcsa lehetett. A gyerekek nem sportoltak olyan kitartással, ami növelte volna fizikai erejüket és kitartásukat, ezért gyakran betegeskedtek, rosszul tanultak, nem tanulták meg tisztelni társaikat és szüleiket.
Jigoro Kano látta, hogy a régi japán szamurájok szellemében nem lehet tovább élni a modern Japánban, de kellenek olyan sportok, amelyekkel a gyerekek veszély nélkül kipróbálhatják erejüket és nagyon kemény fegyelemre nevelhetők. Japánba a jiu-jitsu több száz éves múltra visszatekintő harci művészet volt. A régi szamurájok teljes harctechnikai agyagát tartalmazta, a dobásoktól a kardkezelési eljárásokig, és mindenre kiképezte a harcosokat.
Jigoro Kanonak szerencséje volt, mert az akkor még élő legnagyobb mesterektől, például Fukuda Hachinosuketól, Ishuze Mosamototól és Likubo Koheitől tanulhatott.
Amikor megalkotta rendszerét, amit „judo”-nak (dzsúdó) nevezett el, elhagyta belőle a testi épségre veszélyes technikákat és sportolásra alkalmassá tette, így adta azt át a gyerekeknek és felnőtteknek.
A dzsúdó ma már olimpiai sportág, ami hallatlanul emelkedő népszerűségét mutatja. Ahhoz azonban, hogy népszerűvé válhasson, sok japán mesternek kellett külföldön bebizonyítani azt, hogy a fizikailag kisebb ember is legyőzheti a nagyobbat.
Egy eset játszódott le Amerika egyik kikötőjében. A mester felállíttatott egy küzdőteret és kijelentette, hogy aki őt legyőzi, az több száz dollárt kap. Persze a matrózok könnyű prédának nézték a 60 kg-os alacsony emberkét. Hatalmas lendülettel támadtak rá, aztán hogy-hogy nem, szépen orrukon, hátukon érkeztek a porba. Döbbenetes volt! Mindenki meg akarta tanulni ezt a harci művészetet, de a kegyetlenül kemény edzéseket csak nagyon kevesen bírták ki.
Azóta az európai emberek is megtanultak úgy élni, hogy alkalmasak legyenek a dzsúdó tanulásra.

A küzdőtér 

A küzdelem helyszíne a minimum 14 × 14 méteres, maximum 16 × 16 méteres tatami, melynél a küzdőtértől eltérő színnel kell jelölni a biztonsági zónát. A tatmi régen nádból, illetve gyékényből, hiszen ez borította a japán házak, illetve dojok padlózatát, mamár szivacsból, illetve egyéb szintetikus anyagokból készült. Két részre osztható, belső térre, avagy küzdőtérre, illetve a biztonsági zónára.
A belső tér magában foglalja a küzdőteret és a „veszélyzónát” is. A küzdőtér mérete minimum 8 × 8 méter, maximum 10 × 10 méter. A „veszélyzóna” színes (általában piros), kb. 1 méter széles, a szőnyeg szélét képezi, vagy a felületére van ragasztva és párhuzamos a küzdelem színhelyének oldalaival.gy-egy kb. 10 cm széles és 50 cm hosszú kék és fehér öntapadó csíkot kell felragasztani a küzdőtér közepére, egymástól mintegy 4 méterre, melyek a versenyzők helyét hivatottak megjelölni a mérkőzés kezdetén, illetve befejezéskor. A kék jel a vezetőbíró jobb oldalán, a fehér a bal oldalán kell hogy legyen.
A biztonsági zóna minimum 3 méter széles. Amennyiben kettő vagy több küzdőtér van együttesen kialakítva, közös biztonsági zóna is használható, melynek 3-4 méter szélesség között kell lennie. A küzdőtér körül legalább 50 cm-es szabad területet kell hagyni.

Dzsudogi 

A dzsudogi a hivatalos dzsúdó ruha, aminek versenyeken a következőknek kell megfelelnie:

1. Erős pamut vagy hasonló anyagból kell készülnie, nem lehet olyan anyagból, amelynek keménysége, síkossága vagy vastagsága akadályozza azt, hogy az ellenfél megfogja.
2. Kék, fehér, vagy majdnem fehér színűnek kell lennie.
3. A hátoldalán fel kell tüntetni a nemzeti olimpiai rövidítést (pl. HUN), a betűknek 11 cm-eseknek kell lenniük.
4. A nemzeti címer maximum 100 cm²-es lehet.
5. A márkajelölés maximum 20 cm²-es lehet.
6. Váll jelölés maximum 25 cm hosszú és 5 cm széles lehet. Kizárólag ugyanaz a reklám vagy a nemzeti szín lehet mindkét oldalon.
7. A kabátujjakon a 10 × 10 cm reklámfelület megengedett (lehetőség van más-más reklámok feltüntetésére). Ezek a 100 cm²-es felületek a vállakon viselhető 25 × 5 cm-es csíkok alatt, közvetlenül kapcsolódva lehetnek elhelyezve.
8. Az olimpiai vagy világbajnoki helyezettek a dzsudogin feltüntethetik eredményüket egy 6 × 10 cm-es felületen a kabát bal elülső részén alul.
9. A versenyzők nevüket viselhetik az övükön, a kabát elülső részén alul és a nadrág elülső részén felül, amely legfeljebb 3 × 10 cm lehet. Továbbá a név, vagy rövidítés viselhető (nyomtatott, vagy hímezett formában) a kabát hátán az olimpiai rövidítés felett úgy, hogy ez ne akadályozza az ellenfelet a fogás felvételében (a háton). A betűk magassága legfeljebb 7 cm és a név hossza 30 cm lehet. Ez a 7 × 30 cm téglalap 3 cm-rel a kabát nyak (gallér) része alatt helyezhető el, és ez alatt 4 cm-re található az olimpiai nemzeti rövidítés.
10. A kabát legyen elég hosszú ahhoz, hogy érjen legalább az öklökig a test két oldalán teljesen kinyújtva leengedett karoknál. A kabát legyen elég bő (széles) ahhoz, hogy körülérje a mellkast – a lengőbordáknál legalább 20 cm-es átfedéssel. A kabátujj érjen legalább a csuklóízület fölött 5 cm-ig, legfeljebb a csuklóízületig. Egy 10–15 cm-es résnek kell lenni a kabátujj és a kar között (beleértve a bandázst is) a kabátujj teljes hosszában. A hajtókának és a gallérnak 1 cm vastagnak és 5 cm szélesnek kell lenni.
11. A nadrág legyen minden jelzéstől mentes (kivéve az 5. és 9. pontokban foglaltakat), elég hosszú, hogy eltakarja a lábakat, érjen legalább a bokaízület felett 5 cm-ig, legfeljebb a bokaízületig. Egy 10–15 cm-es résnek kell lennie a nadrágszár és a láb között (beleértve a bandázst) a nadrág teljes hosszában.
12. A kabát összefogására egy 4–5 cm széles övet kell viselni, amelynek színe egyező kell, hogy legyen a versenyző övfokozatával. Az övet deréknál kell megkötni négyszögletes kötéssel, elég szorosan ahhoz, hogy meggátolja a kabát alsó részének könnyű kicsúszását. Az övet kétszer kell a derék körül tekerni, és a négyszögletes kötés mindkét oldalán 20–30 cm-es övszakasznak kell lógnia.

Amennyiben a versenyző dzsudogija nem felel meg a szabályoknak, a vezetőbíró utasítására a versenyzőnek a lehető legrövidebb időn belül ki kell cserélnie öltözékét a szabályoknak megfelelőre.
A versenyző tartalék dzsudogiját az edzője magával hozhatja a küzdőtér mellett kijelölt helyére.
Hogy megbizonyosodjunk a versenyző kabátujjának előírás szerinti hosszúságáról, a vezetőbíró – amikor az ellenőrzést végzi – utasítja a versenyzőt, hogy emelje fel mindkét karját teljesen kinyújtva előre a váll szintjéig.
A kék dzsudogi hivatalos alapszíne (pantone numbers n°18-4051 és n°18-4039 számú között, illetve a TP (the print) pantone scale n°285 vagy n°286 számúnak kell lennie.

Judo szintek 

Kyu 

• 6. Kyu: Fehér öv (Legalacsonyabb Kyu övfokozat)

• 5. Kyu: Citromsárga öv

• 4. Kyu: Narancssárga öv

• 3. Kyu: Zöld öv

• 2. Kyu: Kék öv

• 1. Kyu: Barna öv (Legmagasabb Kyu övfokozat)

Dan [

Az 1–10. dan a harcművészetben való jártasság (emelkedő) szintjét fejezi ki. A dan kanjija azt jelenti, hogy „sziklába vájt lépcső”, ami arra utal, hogy (a legfölső kivételével, amit manapság már nem adományoznak) minden egyes szint fölött újabb, erőfeszítéssel elérendő szint áll. A közhiedelemmel ellentétben nem minden dan-fokozat mesterfokozat. A shodan (1. dan) jelentése: kezdő fokozat, és a haladó, komoly tanulmányok elkezdését fejezi ki.
A Dan fokozatok között megtalálhatóak kezdetben a sima, fekete övek, majd a fehér-piros csíkozott öv és végül a piros öv, mely a legjártasabb judo-sok övszíne.

Küzdelmi technikák 

Állásharc : tachi-waza
Dobások : nage-waza
Állások : shisei
Megfogások : kumikata
Esések : ukemi-waza

Dobások csoportosítása 

Kézdobások : te-waza
Csípő dobások : koshi-waza
Lábdobások : ashi-waza
Hátravetődés : ma-sutemi-waza
Oldalravetődés : yoko-sutemi-waza

Speciális csoportosítás

Go-kyo rendszer : 5 x 8 dobás, fokozódó nehézséggel, illetve a történeti kialakulás szerinti csoportosítva.

Földharc technikák csoportosítása 

Leszorítások : osae-waza
Fojtások : shime-waza
Feszítések : kansetsu-waza

Verseny vezényszavak 

Hajime : rajta
Mate : állj
Hajime yoshu : folytasd tovább
Mate suromama : ne mozdulj
Állj osaekomi : leszorítás
Osaekomi toketa : leszorítás megszünt
Hantei : döntés
Mate suromade : a küzdelem vége
Maritta : feladás
Hisiwake : döntetlen

Pontozás 

Kinsa (1 pont): legkisebb értékű akció, nem kerül fel az eredményjelző táblára
Newazában: 1-14 másodpercig tartó leszorítás
Koka (3 pont)
Yuko (5 pont): legkisebb értékű akció, amely felkerül az eredményjelző táblára; majdnem Wazaari
Newazaban: 15-19 másodpercig tartó leszorítás
Wazaari (7 pont): majdnem ippon (2 wazaari már győzelem )
Newazaban: 20-24 másodpercig tartó leszorítás
Ippon (10 pont) teljes értékű győzelem
Newazaban: 25 másodpercig taró leszorítás
Megjegyzés: A segédpontok soha nem adódnak össze, de a két wazaari ipponos győzelemmel ér fel.

Büntetések 

Első shido→csak megintés (régen is "shido")
Második shido→yuko (régen "chui")
Harmadik shido→wazaari (régen "keikoku")
Negyedik shido-hansoku make→ippon (régen is "hansoku make")
Leléptetés (keykoku) (ippon győzelemmel ér fel)

Búvárkodás

A búvárkodás fogalma többféle tevékenységet takarhat, létezik sportbúvárkodás, kedvtelési búvárkodás, ipari búvárkodás.
A búvárkodás során a búvár a víz alá bukva tevékenykedik, légzőkészülék nélkül (szabadtüdővel), önálló légzőkészülékkel vagy a felszínről kapott levegőellátással. A kedvtelési búvárkodás űzését a világ legnagyobb részén tanfolyamhoz kötik, a munkát végző ipari búvárok különleges iskolákban tanulnak. A szabadtüdős búvárkodás tanfolyam nélkül űzhető, bár bizonyos alapismeretek elsajátítása itt is ajánlott.

Ipari búvárkodás 

Az ipari búvárkodást hivatásos búvárok űzik, akik munkájuk során építkezéseknél, fúrótornyoknál, ipari létesítményekben dolgoznak. Az ipari búvárok általában a felszínről kapják a levegőt, és állandó kapcsolatban állnak a munkájukat irányítóval. A nagy mélységben munkát végző búvárok akár több hetet is egy zárt helyiségben töltenek, az állandó nyomást biztosító kamrát akkor sem hagyhatják el, ha éppen nem dolgoznak. Számos nagy mélységben végzett munka során speciális robotok helyettesítik napjainkban a búvárokat.

Kedvtelési búvárkodás 

Önálló készülékes (SCUBA) búvárkodásnál a kedvtelési búvár neoprén ruhát, palackot, nyomáscsökkentőt, maszkot, légzőcsövet, ólmot, uszonyt, búvármellényt, búvárkést illetve mélység- és időmérő műszereket (vagy az ezeket helyettesítő búvárkomputert) visel. A készülékes búvárkodást gyakran könnyűbúvárkodásnak is nevezik. A levegővel vagy egyéb gázeleggyel töltött palackból a búvár egy nyomáscsökkentőn keresztül kapja a víz alatt a levegőt illetve a gázelegyet.
A kedvtelési búvárok sűrített levegős palackkal merülnek, a palackban általában 200 bar nyomás található, bár több helyen alkalmazzák a 300 baros technológiát is. Egyre elterjedtebb a kedvtelési búvárkodást űzők között is az ún. nitrox merülés, aminél a palackba töltött oxigén és a nitrogén aránya nem egyezik meg a levegőével. A kedvtelési búvárkodást tanfolyamokon lehet megtanulni, a jellemzően 5-15 nap hosszúságú képzéseket a különböző oktatási rendszerek a saját szisztémájuk szerint oktatják. A szükséges alapismeretek egyezősége miatt azonban nem nagyok a különbségek. A Magyarországon legismertebb képzési rendszerek a PADI, a CMAS, az SSI, a UEF, a NAUI. A kedvtelési búvárok több egymásra épülő tanfolyam elvégzése után vállalhatnak hivatásos búvári munkát, merülésvezetőként illetve búvároktatóként.
A kedvtelési búvárok között egyre több a nagyobb mélységekbe vagy barlangokba merülő, komolyabb képzettségű technikai búvár, akik nitrox illetve trimix keverékkel merülnek, felszerelésük bizonyos részleteiben pedig eltér az alapfelszereléstől. A nagy mélységben munkát végzők között is többen a technikai búvár felszerelést választják az ipari búvároknál szokásos felszerelések helyett.

Sportbúvárkodás 

A sportként űzött búvárkodásnak számos ága van. Az uszodában űzött uszonyos- illetve búvárúszás esetében a hagyományos úszóversenyhez hasonló lebonyolításban rendeznek versenyeket, a két ág eltérése az, hogy az uszonyos úszók légzőcsővel, míg a búvárúszók kisméretű palackkal merülve versenyeznek. A tájékozódási búvárkodás nyílt vízben zajlik, ebben a versenyszámnak a búvároknak a lehető legrövidebb idő alatt kell teljesíteni a megadott pályát a víz alatt, a következő ellenőrző pontok megtalálása tájolással történik. Ezekben a versenyszámokban a Búvárok Világszövetségének (CMAS) égisze alatt rendeznek versenyeket, például világ- és Európa-bajnokságokat. A CMAS magyar tagszervezeteként a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) rendez búvárúszó versenyeket. Szintén a víz alatt űzött sportok közé tartozik a víz alatti hoki, a víz alatti rögbi és a víz alatti lövészet.
A szabadtüdős búvárkodás ún. apnea ágában is léteznek versenyek, melyek közül a legrangosabbakat az AIDA világszervezet égisze alatt bonyolítják. Az apneában nem a gyorsaság a meghatározó, hanem az, hogy a versenyző egy levegővétellel milyen eredmény elérésére képes. Léteznek mélymerülési versenyszámok, mint a Variable Weight (merülés változó súllyal): a búvár kötél mentén egy "szán" segítségével merül, melynek súlya a búvár testsúlyának harmada, de maximum 30 kg lehet. A szán süllyedési sebességét a búvár szabályozhatja. A no-limit merülésekhez képest a különbség annyi, hogy a búvárnak saját erejéből kell a felszínre emelkedni (kötélen való felhúzás, felúszás). A Constant Weight kategóriánál a búvár ugyanannyi súllyal merül le és emelkedik a felszínre.
A no limit merüléseknél a búvár kötél mentén egy "szán" segítségével merül a célmélységbe,majd az adott mélység elérését követően a felemelkedést egy levegővel töltött ballon segíti. Itt már nincsenek korlátozások a "szán" súlyát illetően.A süllyedési sebességét szintén a búvár szabályozhatja. A Free Immersion során a búvár kötél mentén húzva magát merül, azonban a merüléshez és a felemelkedéshez csak a két karját használhatja. Míg az előbbi versenyszámok nyílt vízben zajlanak, a medencében statikus és dinamikus versenyszámokra kerül sor. A statikus apnea versenyszámban az a cél, hogy a búvár egy helyben lebegve a lehető leghosszabb időt töltse a víz alatt egy lélegzettel, míg a dinamikus verseny során egy levegővel a lehető leghosszabb távot kell leúszni a víz alatt. Az apnea valamennyi ágában számon tartja az AIDA a világrekordokat, nők és férfiak között egyaránt.

Birkózás

A birkózás olyan küzdősport, ahol tilos bármilyen eszközhasználat, ütés vagy rúgás, csak az ellenfél földhöz szorításával, vagy „fogások” végrehajtásával lehet győzelmet elérni. A puha, kör alakú küzdőtéren két versenyző küzd egymás ellen, testhezálló ruhában és cipőben. Az ókori olimpiák óta közkedvelt sport.

A birkózás 

• két résztvevő közötti, vetélkedés, mely arra irányul, hogy egyikük akaratát fizikai eszközökkel a másikra kényszerítse;
• a küzdelem során nem szabad ütni, eszközt használni, a másiknak sérülést okozni, fogásokkal, az ellenfél testrészeinek megragadásával kell elérni a győzelmet;
• alapvető, játékos mozgás és harc, elsősorban fiatal korban, ösztönösen igényelt és nagyon kedvelt játék, melynek nyilvánvaló, testfejlesztő és sportértékei miatt sportszerű formái is kialakultak.

(Az ösztönösségre utal, hogy a birkózás szinte minden fiatal emlős állatnál megfigyelhető, a felnőtt korra való felkészülés, a serdülőkori rivalizálás során.)
A birkózás fogalma mélyen beivódott a társadalom köztudatába, amiről számtalan, átvitt értelemben is használt szófordulat tanúskodik: „megbirkózik” a feladattal, az egyik futball csapat „kétvállra fekteti” a másikat, „porondra” lép, „legyűri” a nehézségeket, „ölre mennek, hajba kapnak” és a többi.

Formái 

Számtalan válfaja ismert, a letámasztott könyökkel egymás tenyerét markoló és az ellenfél karját lenyomni igyekvő szkanderezőktől a birkózás határán már túllépő cirkuszi verekedésig, a pankrációig.
Az akarat rákényszerítése sokféle szabály szerint történhet, a földre rajzolt körből való kitaszítástól (szumó), az ellenfél felemelésén (grundbirkózás) át a kétvállra fektetésig, vagy a feladás kikényszerítéséig.

Öltözet szerint 

• Öv-kabát (belt and jacket) birkózásnál a versenyzők dolgát megkönnyíti, hogy deréktól felfelé egymás ruháját derékövét is megragadhatják (szambó, kurash).
• Megragadásos (catch-hold) birkózásnál az egész testet ruha fedi, azaz a kabátot és nadrágot is meg lehet fogni. (dzsúdó, jiu-jistu)
• A meztelenül (testhezálló mezben, vagy kisnadrágban) végzett birkózásban a ruha megfogása tilos.

Az erőkifejtés iránya szerint 

E szerint is lehet csoportokat felállítani, de ezek gyakran keverednek:

• A könyökre támasztott kéz ledöntése (arm-wrestling, szkander) a karbirkózás
• A kimozdításos (break stance) birkózásban az erőkifejtés az ellenfél elmozdítására, alaphelyzetéből való kimozdítására irányul (körből való kilökés, vagy ledöntés: szumó, állóhelyzetből levitel – kurash).
• A ledöntéses (toppling) birkózásoknál a cél az ellenfél földre vitele. Ilyen volt az előzőeken kívül az ókori olimpiák pentatlon birkózása is.
• A tusra menő (pin-fall) birkózásban az győz, aki ellenfelét a hátán (két vállán) leszorítja. Ez a mai sportszerű birkózások alapja.
• Az alávetéses (submission) birkózásban az ellenfelet kényszeríteni kell, hogy a küzdelmet feladja.

Látható, hogy a birkózás fajták között átmenetek lehetségesek. A dzsúdóban például a nagyívű, hirtelen dobás-levitel, a leszorítás, a feladásra kényszerítés, a szumóban a levitel és kilökés egyaránt a győzelem elérésének eszköze lehet.
Fentieken belül a birkózás ezerféle formája létezik , amelyek egymástól függetlenül alakultak ki a népek körében. (Iránban például legalább harminc egymástól különböző, népi formáját gyakorolják.) Ezek közül legismertebbek a skót ledöntéses, a svájci tusra menő, a török olajbirkózás, a mongol sasbirkózás, a magyar baranta és a kunsági derékhúzás, lovasbirkózás.
Elterjedt a professzionális cirkuszi birkózás, a pankráció is, mely artista mutatvány, és többnyire csak a birkózás imitációja.
A birkózás népszerűsítésére dolgozták ki a népi birkózásokból a grundbirkózást a gyerekek számára, illetve az általános igények kielégítésére a bárhol űzhető standbirkózást (lásd alább).
A birkózás számtalan tréfás változata is előfordul, mint az iszapbirkózás.

A sportszerű birkózás szabályai 

Két formája a legismertebb: a szabadfogású és a kötöttfogású birkózás. (A dzsúdót nem szokták a birkózások közé sorolni, mivel sokkal kifinomultabb sport, és sokban különbözik a birkózástól, ezért most el is tekintünk tőle.)
Mindkettőnél cél az ellenfél két vállra fektetése, vagy a pontozók által értékesebbnek tartott, a szabályokban rögzített fogások végrehajtása.
Ütni, vagy rúgni nem szabad.
Szabadfogásban az egész testen lehet fogást végrehajtani és a láb cselekvő használata, azaz a lábkulcs, vagy a gáncs megengedett.
Kötöttfogásban csak derék felett lehet megfogni az ellenfelet és gáncsolni sem szabad.
A versenyzők puha cipőt és testhezálló mezt viselhetnek, alatta alsónadrággal a nőknél esetleg pólóinggel. Nem hordhatnak gyűrűt fülbevalót, a hosszú hajat fel kell kötni, a körmöket rövidre kell vágni.
A sportszerű birkózást nők is végzik, ők a szabadfogás szabályai szerint küzdenek. Nem szabad veszélyes, vagy fájdalmas fogásokat alkalmazni és minden sportszerűtlenség tiltott. (harapás, karmolás, fül vagy hajhúzás, és természetesen az ütés és rúgás is.)
A versenyzőket súlycsoportokba sorolják. Ezeket a nemzetközi versenyek számára nemzetközi szövetség előírásai tartalmazzák, de a nemzeti szövetségek egyes versenykiírásokban ettől kisebb mértékben eltérhetnek. A súlycsoportok időnként változnak, ahogy egyes fogásokat is hol megengednek, hol nem.

Akciók pontozása 

A szőnyegen végrehajtott akciókat a mérkőzésidő korlátozása óta 1-5pont között díjazzák. A mérkőzés végén a győzelem arányától függően 0, 1, 3, 4 pozitív pontot lehet kapni. Kétvállas győzelem 5-0 VAGY 5-1.
1 pont jár

• Annak a birkózónak, aki ellenfelét földre viszi, majd mögé kerül s ebben a testhelyzetben azt fogva tartja (3 érintkezési pont: két kar és egy térd vagy két térd és egy kar)
• Annak a birkózónak, aki állva vagy a földön szabályos fogást hajt végre ellenfelén, de nem viszi azt tusveszélyes helyzetbe
• Annak a birkózónak, aki mögé kerüléssel viszi és fogja le ellenfelét
• Az a birkózó, aki térdelőhelyzetben felfordítást hajt végre úgy, hogy az ellenfél karja nyújtva van (egy vagy két kar) háttal a szőnyeg felé
• Annak a birkózónak, akinek a fogását ellenfele szabálytalanul akadályozza, de ennek ellenére végre tudja azt hajtani.
• Annak a birkózónak, akinek támadása elől az ellenfél szőnyegről vagy fogásból menekül, felszólításra nem tér vissza a kezdőkörbe és nem veszi fel a küzdelmet meg nem engedett fogást vagy durvaságot hajt végre.
• Annak a birkózónak, aki 5 másodpercig vagy tovább veszélyeztetett helyzetben tartja ellenfelét
• Az a versenyző akinek ellenfele egyik lábával érinti a zónán kívüli területet.( 1 pont )
• Akinek ellenfele folyamatosan visszautasítja a korrekt kapaszkodás felvételét
• Vérzés nélküli sérülésnél, vagy cipő kötésnél, az időt kérő versenyző ellenfele 1 pontot kap

2 pont jár

• Annak a birkózónak, aki szabályos fogást hajt végre lenti birkózásnál, s aki ellenfelét tusveszélyes helyzetbe vagy pillanatnyi tusba viszi.
• A megtámadott birkózónak, ha a támadó pillanatnyi tushelyzetbe kerül vagy vállán gurul a fogás végrehajtásánál (kivéve pörgetés esetén)
• A támadó birkózónak, akinek ellenfele úgy menekül a fogásból, hogy a szőnyegen kívülre veti magát tusveszélyes helyzetbe
• A támadó birkózónak, akinek ellenfele szabálytalan fogást hajt végre, amely megakadályozza az elkezdett fogás végrehajtását
• Annak a versenyzőnek, aki álló helyzetből blokkolja ellenfele akcióját, tehát pillanatnyi tushelyzetbe hozza.

3 pont jár

• Annak a birkózónak, aki állva hajt végre egy fogást, amely ellenfelét közvetlen kis ívű dobással tusveszélyes helyzetbe hozza
• Minden fogásért, amelyet kis ívben a földtől felkapással hajtanak végre, még ha a támadó versenyző egy vagy két térddel földön is van, amennyiben a támadás azonnal tusveszélyes helyzetet teremt és a megtámadott minden testrésze elhagyja a szőnyeget

Megjegyzés Ha a fogás végrehajtásakor a megtámadott birkózó egy kézzel kapcsolatban marad a szőnyeggel, de azonnal tusveszélyes helyzetbe kerül, a támadó birkózónak ugyancsak 3 pont jár.
5 pont jár

• Minden végrehajtott fogásért álló helyzetben, mely nagy ívet ír le, és közvetlen tusveszélyes helyzetben fejeződik be és az új szabályok szerint menetgyőzelemmel zárúl !
• Annak a versenyzőnek, aki elszakítja ellenfelét a térdelőhelyzetből, és nagyívű fogást hajt végre, majd közvetlen tusveszélyes helyzetet idéz elő.

Technikai tus 6 pont különbségnél, ha az ellenfélnek nincs akciópontja 5: 0, ha van 5: 1 hasonlóan a leléptetéshez. De nem mindegy az elszámolásnál , hogy tussal vagy technikaival nyersz!!! Pontozásos győzelemnél, ha a vesztesnek nincs akciópontja 3: 0, ha legalább 3 pontja van 3: 1
A pontozás. Bírói döntéssel hozott győzelemnél 1: 0, ha az egyik versenyzőnek sincs akció pontja. Pontegyenlőség esetén vagy 3 akciópont hiányában 2 perc hosszabbítás következik.
A korosztályok (gyermek, diák, serdülő, ifi /kadet/, junior, felnőtt, veterán) szerint változnak a súlycsoportok és – némileg- a szabályok is. (A gyereknél a veszélyesebb fogások, dobások tiltottak.)

Súlycsoportok 

Különböző korosztályokban 2001-től:

• Felnőtt férfiak 55, 60, 66, 74, 84, 96 és 120
• Felnőtt nők: 48 51 55 59 63 67 72 kg (Olimpián: 48 55 63 72)
• Juniorok 18-19-20 évesek: 50 55 60 66 74 84 96 120.
• Ifjúságiak 16-17 évesek: 42 46 50 54 58 63 69 76 85 100 +100
• Serdülők 14-15 évesek: 32 35 38 42 47 53 59 66 73 85 +85
• Diák I 12-13 évesek: 29 32 35 38 42 46 50 55 61 68 75 +75
• Diák II 10-11 évesek: 24 26 28 31 34 37 41 45 50 55 60 +60
• A veteránoknál 58 63 76 85 97 130 (női súlycsoportok jelenleg nincsenek)

A veterán korosztályok 

• A 35-40 év
• B 41-45 év
• C 46-50 év
• D 51-55 év
• E 56 év felett

A mérkőzés idő is változó, jelenleg jellemzően 3×2 perces menetekből áll. Minden menet után eredményt hirdetnek és aki két menetben győz, már megnyerte a meccset. Döntetlen esetén a hosszabbításban elért első értékelhető fogást végrehajtó nyer.
Manapság érdekes fejlemény, hogy a menet egy perces eredménytelen állóharca után sorsolással (korong feldobással) döntik el, melyik versenyző menjen alárendelt helyzetbe, majd ha a felülre kerülő így sem tud akciót végrehajtani ő kerül alulra: kötött fogásban térdelő támaszba, szabadfogásban féltérdre. Kötöttfogásban ilyenkor a felüllevő az alul levő derekát támadhatja, míg szabadfogásban a lábán kereshet fogást. Ezen szabályok nem örök életűek, gyakran változnak, csak a birkózás lényege marad.