Íjászat

Egy 10 és egy 9 pontos találat

Az íjászat a nyílvesszők íjjal való kilövését jelentő tevékenység. A történelem során a vadászat és a hadviselés volt a két legfontosabb alkalmazási területe, napjainkban sportként él tovább.

Története 

Kezdetek 

A legelső íjászatra utaló jelek mintegy 50 000 évvel ezelőttről maradtak fent. Az íjat eleinte feltételezhetően vadászatra használták, és innét került át a fegyveres összecsapásokba. Mint a legfőbb lőfegyver, fokozatosan kiváltotta a hajítólándzsát. Az ókorban Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen íjásztak, ami jól jelzi fontosságát.

Ókori íjászat 

Az ókori civilizációk, görögök, perzsák, pártusok, szkíták, hunok, indiaiak, kínaiak, hadseregeiben egyaránt fontos volt az íjászok szerepe. A nyílzápor különösen hatékony volt a nagy létszámú alakzatok ellen, az íjászok így gyakran döntő jelentőséggel bírtak a csatában. A lovasíjászat tovább tágította a fegyver alkalmazási körét a gyors mozgás lehetősége miatt. Apollónt, Odüsszeuszt és más mítikus hősöket is gyakran íjjal ábrázolnak.

Középkori európai íjászat

Angol íjász hosszúíjjal

A kora középkor idején Nyugat-Európában az íjászatnak nem volt akkora szerepe a hadviselésben, mint az a népszerű legendákból kitűnik. Az íjászok gyakran a legrosszabbul fizetett katonák voltak, gyakorta egyszerűen a parasztokból verbuválták őket. Ez főleg az olcsó íjnak és nyílnak volt köszönhető, különösen, ha figyelembe vesszük, ezzel szemben mennyire drága volt egy "hivatásos" katona páncélja és kardja. Az íj ritkán döntötte el a csata kimenetelét, a nemesség "alsóbbrendű fegyvernek" vagy játékszernek tekintette. Ezt a nézetet a magyarok számolták fel, akik széleskörűen használva az íjat, jelentős sikereket értek el kalandozásaik során Nyugat- és Dél-Európában a 9. és 10. században.
A százéves háború idejére az angolok kitanulták az íjász egységek hatékony alkalmazását, ami harcászati fölényt biztosított számukra az angol hosszúíjaikkal. Az íjászok a szabad parasztság soraiból kerültek ki, és gyermekkoruktól kezdve gyakoroltak. Minden fiú a magasságához illő íjat kapott. Íjászversenyekkel lelkesítették az embereket a fejlődésre.
Csatában két vesszőt lőttek ki, az elsőt egy magas, a másodikat alacsonyabb röppályán. A két vessző egyszerre csapódott be két különböző szögből, igen megnehezítve így az ellene való védekezést. A páncéltörő nyílhegy megjelenése szintén fokozta a vesszők hatékonyságát.
A számszeríj, habár már korábban is létezett, szintén a középkorban terjedt el. Amíg egy íjász kiképzése évekig tartott, a számszeríj kezelését nagyon gyorsan el lehetett sajátítani. Ereje és hatékonysága megegyezett a hosszúíjéval. Legfőbb hátránya, hogy nehéz az újratöltése, ezért ritkábban lehetett vele lőni. A számszeríj közismert páncéltörő hatása erős visszatetszést keltett a kiváló páncélokat viselő nemesség körében, ezért a keresztények közötti használatát a második lateráni zsinat betiltotta.

Magyar íjászat 

Lovasíjász bemutató Ópusztaszeren

A honfoglaláskori (és annál is korábbi) magyarok a sztyeppei népekhez hasonlóan, életmódjukból fakadóan kiváló lovasíjászok voltak. Ezt tanúsítja az elhíresült középkori fohász is: "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket!". Visszacsapó íjakat használtak. Az íjászat az államalapítás után sem tűnt el Magyarországról. Mindig is voltak könnyűlovas egységek, akik ezt a harcmodort folytatták, például a székelyek és kunok. Az íj egészen a végvári harcok idejéig használatban maradt, amikor a huszárok egyik fegyvere volt.
Regino prümi apát írja évkönyvében a magyarokról (908): "…karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, melyeket olyan ügyesen lőnek ki szaru-íjaikról, hogy lövéseik ellen védekezni alig lehet."