A zene a hangok és a csend
érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos
meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy
a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.
A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok”
(csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított
sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket,
indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.
Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de
konkrét üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek),
általában nem nevezzük zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem
felkeltése. (Autóduda, dallamkürtök, szirénák, telefon, ébresztőóra,
tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók szignáljai, áruhoz
kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy a katonák
kürtjelei stb.)
Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak
vagy zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények
között a zene is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő
hangjai, mikor aludni szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett
zajt is zeneként értelmezhetjük (vonat ritmikusan zakatoló hangjai,
patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak a természet hangjai, de
bizonyosan az emberi beszéd is.
A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből, hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek, színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy disco, politika), de nem szünteti meg.