Komolyzene

A klasszikus zene az albán művészeti ágak legfiatalabbika, az első komolyzenei kompozíciók az 1920–1930-as években születtek, de a professzionális zeneszerzés számottevő fejlődésnek csak a második világháború után indult. Szórványos egyházi zenei adatok ugyan ismertek a korábbi évszázadokból, ezek azonban az albán kultúrkörön kívülre vezetnek (például a 13. században a bizánci egyházi zenét megújító, durrësi születésű Jan Kukuzeli munkássága).
A 19. század végén, az oszmán fennhatóság elleni nemzeti ellenállás és az ezzel együtt járó kulturális felemelkedés korában alakultak meg a nagyobb városokban (például Shkodra, Korça) az első, klasszikus nyugati zeneműveket előadó kamarazenekarok és kórusok. A professzionális zeneszerzés az első albán komponistaként számon tartott shkodrai ferences atya, Martin Gjoka 1920-as években meginduló munkásságával született meg. Egyházi zeneműveken kívül énekeket és hangszeres kamaradarabokat szerzett, ezeken kívül egy szimfónia és egy kórusmű is a nevéhez fűződik.
A második világháborút követően, az 1950-es években kezdett munkálkodni az első jelentős zeneszerző-nemzedék, amelynek tagjai a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban vagy Nyugaton képezték magukat. Az első monumentális zeneművek Çesk Zadeja szimfóniája (Simfoni, ’Szimfónia’, 1956) és Prenk Jakova operái (Mrika, ’Mrika’, 1958; Skënderbeu, ’Szkander bég’, 1968) voltak. Az első évtizedekben az albán komolyzenét a hagyományos klasszikus-romantikus irányultság jellemezte, s a szerzők előszeretettel merítettek az albán népzenéből. Az 1950–1980-as évek jelentős zeneszerzői közé tartozott Tonin Harapi, Thoma Nassi, Murat Shendu, Kristo Kono, a fiatalabb nemzedékből Tish Daija, Nikolla Zoraqi, Feim Ibrahimi, Shpëtim Kushta és Thoma Gaqi.
A kommunista korszakban a művészeti ágak közül a komolyzenét korlátozta legkevésbé a rendszer, így az alkotók viszonylagos szabadságban tevékenykedhettek (az egyházi zenét nem tekintve). Jóllehet, a hazafias szerzeményeket jutalmazták, és a modernista Nyugat zenei hagyományai sem érintették meg az albán komolyzenét. Megalakították az Állami Filharmonikusokat (Filarmonia e Shtetit), az Opera- és Balettszínházat (Teatri i Operas dhe Baletit) saját zenekarral, a Rádió-Televízió Szimfonikus Zenekarát (Orkestra Sinfonike e RTV), a Kamarazenekart (Orkestra e Dhomës), és a nagyobb városok is megszervezték saját szimfonikus zenekaraikat. E formációk élén olyan, később nemzetközi szinten is sikeres karnagyok álltak, mint Zhani Ciko, Ermir Krantja, Rifat Teqja, Ferdinand Deda és Bujar Llapi. 1962-ben nyílt meg az Állami Konzervatórium Tiranában (ma a Művészeti Akadémia egyik kara), 1967-ben először rendezték meg a tiranai Májusi Koncertek (Koncertet e Majit) zenei fesztiválsorozatot, amelyen komolyzenei szerzők és előadók mutatkozhatnak be a nagyközönségnek.
A rendszerváltás (1991) után a korábbi évtizedek új áramlatai is elérték Albánia zenei világát. A legfiatalabb zeneszerző-nemzedék jeles alakjai Aleksandër Peçi, Sokol Shupo, Endri Sina és Vasil Tole.